„Mindig a valóság, a társadalom érkezik meg a darabhoz” – vallja Keresztes Attila rendező. Vagyis a világ, a valóság abszurdabb, mint maga az abszurd mű. Legalábbis ez a következtetés Slawomir Mrozek Tangójának bemutatója előtt a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A május 30-i premiert megelőző sajtótájékoztatón az alkotók bevezettek minket a lengyel szerző abszurd világába és a próbafolyamat bizonyos mozzanataiba is. 

„Az a nagy kérdése a műnek, hogyan tudnánk elölről kezdeni az emberiség történetét úgy, hogy végül valamiféle közös megegyezésre vagy legalábbis elfogadható konfliktushelyzetre jussunk” – részletezte a darabot Keresztes Attila. A mű nagy kérdésére a szerző ajánl egy sötét, pesszimista választ: az anarchiát elkerülendő, az egyetlen járható út valamiféle diktatúra bevezetése, ugyanis a vendégrendező szerint létezik egy őssejtünk, amely másokat megalázni és másoktól elvenni akar. Az előadás fő mondanivalója reflektál napjaink közéletére is: Keresztes úgy gondolja, az elnökválasztással nem megoldottuk a problémát, hanem csak haladékot kaptunk, amíg bekövetkezik az elkerülhetetlen.

„Attilánál alapszabály, hogy teljes, érintetlen szöveget olvasunk az olvasópróbán, majd a próbák folyamán a színészek közreműködésével kezdünk foglalkozni azzal, hogy bele kell-e nyúlni a szövegbe” – magyarázta a munkafolyamatot Szabó Réka dramaturg. A próbák alatt a szöveg stílusa, érvrendszere és fogalomhasználata érthetőnek, illetve kontextusba illőnek bizonyult, így az alkotócsapat nem igazán nyúlt bele. Szabó Réka egy műhelytitkot is elárult: idegen nyelvű darabok esetén nem csak a létező magyar fordításokat nézik meg, hanem másokat is, olyan nyelveken, amelyeken beszélnek vagy olvasnak, hogy bizonyos fogalmakat tisztázzanak, esetleg más források szerint átírjanak. A dramaturg szerint a Kerényi Grácia-féle Tangó fordítás esetében nem igazán volt igény és szükség erre.

„A kiindulópont három vonal volt, amelyeket Attila rajzolt” – Kupás Anna díszlettervező anekdotával kezdte mondanivalóját. Eleinte, amikor a díszlettervet rajzolni kezdte, hiányérzete volt, majd Keresztes Attila három vonalánál érezte: jó, ez meglesz. Elmondása szerint ezen a három vonalon belül nagy szabadsága volt a díszlettervezésben.

„2003-ban dolgoztunk először, tehát 22 éve. Ami jellemző volt erre a 22 évre, hogy nagyon konkrét, tiszta és rendszerezett dolgokat kért végig tőlem Attila. Mindig egy olvasható rendszert a jelmez szempontjából. Ez az első alkalom, hogy a rendetlenséget, a megfoghatatlanságot kell valahogy megjeleníteni, nekem ez külön kihívás volt” – fejtette ki Bianca Imelda Jeremias, az előadás jelmeztervezője. Miután a Tangó három generáción keresztül mutatja meg a társadalmi bomlást és a valóság miniatűr mását, a jelmezvilág is eszerint alakul. Jeremias úgy fogalmazott: visszafele megyünk az időben öltözködés szempontjából. Vagyis a fiatal generáció olvasható, érthető rendszer szerint öltözködik, ahogy pedig az idősebb nemzedék felé megyünk, egyre furcsább, eszementebb ruhaköltemények tárulnak elénk.

Vajna Noémi irodalmi titkár, a beszélgetés vezetője arra kérte a szereposztás tagjait, osszák meg, mi volt a vezérelv vagy kulcsmondat a szerepeik megformálásában. Kántor Melinda kulcsa a halál volt a nagymama esetében, szerinte ez egy olyan figura, amelybe nem lehet egyik pillanatról a másikra átvedleni. Kató Emőkének meg kell találnia az egyensúlyt a játéka és jelmeze között, hogy Eleonora karaktere ne legyen hiteltelen vagy túl mesés. Váta Lóránd szerint a pályáján őt megtalálják a nehezen megfogható figurák, a Tangó Edekje is ilyen. Elmondása alapján ezeket a karaktereket nehéz elkapni, mert a színész nem játszhat gondolatot a színpadon, hús-vér embert kell alakítania. Gedő Zsolt Artúrként a fiatal generáció útkereséséről, önismeretről tanult. „Nagy közhely, de éppen ezért igaz, hogy nem tudjuk az egész világot megváltani magunk körül, valahogy magunkat kell megváltanunk. Hogy valóban megtaláljuk a békét és az értékeket, amelyek szerint tudunk élni” – tette hozzá. Tőtszegi Zsuzsa Alájának kulcsmondata, hogy neki is meglesznek majd a titkai. Ugyanakkor szerinte ez a mű kifelé és befelé egyaránt tükröt tart. Orbán Attila, a nagymama testvéreként nehéznek és izzasztónak érzi a próbákat, ezzel együtt arra is rávilágít, hogy az alkotócsapat az előadással kísérletet tesz a lehetetlenre: illusztrálni akarja a filozófiát, amit, Mrozek szerint, nem lehet. Szűcs Ervin Stomilja sokkal inkább lázadó művész, mint apa és családfő. Szerinte figurájának sok jó mondata van, például, hogy a művészet örök lázadás.

A nagyszínpadi stúdióelőadás két és fél órájában humorra, filozófiára, az abszurd dráma netovábbjára kell számítani. Már amennyiben korunk emberét még érheti abszurdabb annál, ami a világban történik. Május 30-án, majd június 6-án este 7 órától erre kísérletet lehet tenni.