– Biztosra akartunk menni, megvártuk, amíg Fosse megkapja a Nobel-díjat, és csak utána kezdtünk el próbálni, mert gondoltuk, különben senki nem jön el az előadásra – indította egy szellemes megjegyzéssel a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatót Tompa Gábor színházigazgató, az előadás rendezője. A rendezőt évek óta foglalkoztatta a szöveg. Mint mondta, Beckettet tartották az utolsó olyan szerzőnek, aki a megváltásról írt, amikor azonban találkozott az Én vagyok a széllel, rájött, hogy Fosse is ide sorolható. – Bár nem trendi a megváltásról beszélni, mégiscsak foglalkoztat, hogy vajon van-e valami odaát, az életen túl, vagy egyszerűen ilyen abszurd életet élünk – beszélt szövegválasztásának és víziójának egyik mozgatórugójáról. Bevalljuk vagy sem, de mindannyiunkban felvetődik alkalomadtán a kérdés. Tompa Gábor úgy véli, bár van rokonság Beckett és Fosse között, az igazi hasonlóság inkább Lars von Trier dán rendező munkásságában keresendő. Ha a Melankólia vagy a Hullámtörés című filmjeire gondolunk, azok is valahol a megváltásról szólnak.
Fosse darabja hosszú versnek, liturgikus szövegnek tekinthető, ugyanis a szereplők nincsenek névvel, nemmel ellátva, a lényeg a közöttük lévő, felmérhetetlenül szoros kapcsolat. Tompa Gábor szerint a szereplők és azok viszonya a mi értelmezésünkre van bízva: anya-gyerek kapcsolat, testvéri kapcsolat, párkapcsolat mind felmerülhetnek. A darab mégis azt sugallja, hogy ezek tengerészek, vagy legalábbis két férfi, akik a tengeren sodródnak.
A darabnak, miután a két főszereplő, Az egyik és A másik viszonyára és az élet – halál közti utazásra épül, nincs több szereplője. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában azonban megjelenik egy hat nőből álló asszonykórus, akik egészségügyi asszisztensek, liturgikus dalokat énekelnek, és fontos szerepük van. Tompa Gábor személyes élmények miatt építette be ezeket a karaktereket a darabba, miután az elmúlt időszakban sok időt töltött kórházakban, ahol sok és sokféle kórházi személyzettel találkozott. Az ő értelmezésében ezek a dolgozók olyan szereplők, akik a gyógyíthatatlan beteget átsegítik a másvilágra.
– A női kar meg tudja idézni a gyöngédséget, ami az egész szövegben érezhető – magyarázta Boros Csaba, az előadás zeneszerzője arra a kérdésre válaszolva, hogy zeneileg milyen szerepe van a darabban a női karnak. A darab zenei világának alapját az Agnus Dei adta, ezen felül azonban más, latin nyelvű liturgikus, bibliai énekek és zsoltárok is megjelennek. Boros Csaba szerint a latin nyelv egyfajta távolságot teremt, azonban az Istenhez való közeledést is szimbolizálja. A zeneszerző azt is kifejtette, olyan dalokat és zsoltárokat igyekezett választani, amelyek valamilyen módon magukban hordozzák az utazás motívumát, valamint a darab szempontjából fontos három elemet: a szelet, a kikötőt és a tengert.
Tompa Gábort évek óta foglalkoztatta a szöveg FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN
Bocskai Gyopár, az előadás díszlet-és jelmeztervezője felidézte, amikor pár éve Tompa Gábor szóba hozta a darabot és megkérte, hogy olvassa el a szöveget. Elmondta: akkor teljesen más képek éltek a fejében, mint ami végül díszletnek készült. Amikor azonban az igazgató jelezte, hogy eljött az idő színre vinni Fosse drámáját, és az ő víziója szerint a történet kórházban játszódik, Bocskai is társ lett az ötletben, és ekképpen alkotta meg a díszletet. Mint kifejtette, azokból az érzésekből próbált táplálkozni, amelyek mindannyiunkat áthatnak akkor, amikor mi vagy szeretteink kórházba kerülnek. A jelmezek a sajtótájékoztató idején még készülőben voltak, tervezőjük szerint a kosztümök a karakterek fejlődésével együtt alakultak és változtak.
Györgyjakab Enikő ezúttal nem színészként, hanem mozgásrendezőként vesz részt a darabban. Saját bevallása szerint abból igyekszik dolgozni, amit a színészek nyújtanak, és a mozgásvilág által olyan környezetet teremt, amelyben a szereplők bizonyos problémákra választ tudnak találni. Györgyjakab Enikő azt vallja, a mozgásnak szolgálnia kell a szöveget, éppen ezért, a próbafolyamat során sokszor csupaszította le az előadás mozgásvilágát, hogy az ne vonja el a néző figyelmét a szövegről. A mozgásrendező azt is kiemelte, mennyire jó volt ennyi női energiával körülvéve dolgozni.
Az előadásban szereplő női kar is megszólalt a sajtótájékoztatón, elmondták, mi foglalkoztatja őket az Én vagyok a szél kapcsán, és hogy mi volt a legnagyobb kihívás a próbafolyamatban. Varga Csilla arra fókuszál, hogy ezt a tabu övezte témát ne hárítsa el, hanem megélje, hiszen a halál nem ijesztő dolog. Kató Emőke a darab zenéje által rájött, nem a halálon kell gondolkodni, hanem azon, ami utána jön. Ahogy ezt magáévá tette, nyugodtság szállta meg a kérdéssel kapcsolatban. Laczó Júlia szerint a női kar a férfi főszereplőkön keresztül tudja igazán megmutatni a lényegét, hiszen a legtisztább és legkegyelmibb állapotban van a hősök mellett. Pethő Anikó zenei jelenlétként határozza meg a szerepüket, szerinte ezáltal segítik a főszereplőket. Kicsid Gizella arra jutott, hogy bár a személyes életében több ízben is szerepet kapott a halál és a veszteség témája, mégis érdemesebb minél többet foglalkozni az élettel, mert rövid. Kali Andrea szerint pedig az embereknek választaniuk kell, hogy hova helyezik a fókuszukat, vagyis, hogy kinek mit jelent a tenger, ki melyik hajóba ül be, vagy, hogy ki melyik harcot vívja meg.
Gedő Zsolt Az egyik és Farkas Loránd A másik szerepében FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN
A sajtótájékoztatón, stílszerűen, az utolsó szó a főszereplőké volt, akik szintén a darab nehézségeiről és kihívásairól meséltek. – A szöveg önmagában sok utasítást nem ad. Az elején nem tudtam, mit csináljak a színpadon. Ha csak álltam, kényelmetlenül éreztem magam – vallotta Farkas Loránd, aki A másikat alakítja. Az idő és a próbafolyamat előrehaladtával azonban rájött, hogy a szöveg önmagáért beszél, nem kell különösebben semmit csinálni, él azáltal, hogy a színpadon elmondják. Hálás a feladatért, mert úgy érzi, a szöveg által megértette, mi történt akkor, amikor édesanyja kórházba került és kezelést kapott.
– Hogy mi volt nehéz? Azt kell mondanom, hogy minden nehéz volt. Semmit nem tudok mondani, ami könnyű volt vagy megkönnyítette volna a folyamatot – fogalmazott Gedő Zsolt, Az egyik megformálója. Úgy látja, ez nagyon nehéz keresési folyamat, amelynek még nem tart a végén, de már kezd világossá válni számára, hogy miről is van szó. Bevallása szerint, már az első olvasáskor érezte, hogy ez olyan szöveg, ami elől nem lehet elbújni, és húzni sem lehet belőle. – Illetve, lehet, csak nem érdemes – tette hozzá. Az ő keresési folyamatában a bátorság is kulcsszerepet játszik. Úgy véli, ezeket a nagy kérdéseket nem szabad megúszni, hanem szembe kell nézni azzal, hogy hányadán áll az élettel és a halállal. Figurája megformálása során a halálfélelem, mint az egyik legelemibb érzés, került felszínre. És miután, szerinte, az életünk csak felvillanás és előtte-utána csak a sötétség van, tulajdonképpen olyan dologtól félünk, ami soha nincs jelen, amikor mi ott vagyunk. Számára az asszonykórus a nők való életbeli szerepét testesíti meg, hiszen a nők mindenhol jelen vannak az életünkben: az anyákban, a nagyanyákban, a társakban, a barátságokban.
Az élet és a halál közti utazásról, a halál utáni életről és a megváltásról szóló darabot február 13-án, 20 órakor mutatják be a színház stúdiótermében. A darab premierje és az azt követő előadás is teltházas, a következő hónapokban azonban még lesz lehetőség az élet nagy kérdésein merengeni a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeinek vezetésével.
