Jól van, értjük a mondat második felét, de az elejét? Miért a férfinak kell elhagynia a szüleit?
A magyarázatok gyakran arra utalnak, hogy itt az antikvitásban megfigyelhető szokás képeződik le, tehát alapját a megfigyelés adja. Hasonlóan ahhoz, hogy a szülés fájdalmas, az ember gyűlöli a kígyót vagy a munka verejtékkel jár. E feltételezés szerint az ősi társadalmakban gyakrabban a férfi hagyta el az eredetcsaládot. Nos, ez nem igazolható, sőt. Általánosabb volt az a gyakorlat, hogy a férfi elhozta a hajadont szüleitől, elég csak Sára, Rebeka, Lea vagy Ráhel történetére gondolni.
A modernkori gyakorlatban is az tekinthető általánosabbnak, hogy a nő követi a férfit. A néprajzi gazdag szimbolikán túl elég itt csak arra a gyakorlatra utalni, hogy még ma is a nők többnyire feladják a saját családnevüket, és felveszik a férjükét.
Ha tehát nem szokásról, akkor valami másról van szó. Annál is inkább, mert az első emberpárnak még nem voltak földi szülei, akiket hátrahagyhattak volna, tehát egyetemes érvényű kijelentéssel van itt dolgunk a mindenkori házasságra nézve. Így értik később ezt az evangéliumok (Mk 10,7–8; Mt 19,5) vagy a páli levélirodalom (Ef 5,31) is.
Ezért a férfi… Itt van máris az első kérdés: férfi vagy kisfiú? Ami ez után következik, az a férfiaknak szól, nem a kisfiúknak. És természetesen a nőknek, akik férjet keresnek, és nem felnőtt testben élő gyermeket maguknak.
A férfi elhagyja apját. Az apa az anyagi biztonság, a védelem megtestesítője. A tőle való függetlenné válás, a saját lábra állás által válik a fiúból férfi. Aki anyagilag és felelősségvállalásban az apjára támaszkodik, az még nincs kész a házasságra.
A férfi elhagyja anyját. Az anya az érzelmi gondoskodás megtestesítője. Akkor válik valaki férfivá, ha képes az érzelmi leválásra, a saját döntések meghozatalára.
Anyagi és érzelmi leválás az alapfeltétel. Félreértés ne essék: nem a szülők magára hagyásáról van szó, hiszen a szülőkről való gondoskodás alapvető kötelezettség, az elhagyni (ja’azab) nem annak feloldására utal. Arról a folyamatról van szó, amivel valaki a szülői gondoskodásból kilépve maga válik gondoskodóvá, és ez által késszé a saját családalapításra.
Máris hallani az ellenvetést: és a nő miért nem? Mindez rájuk nem igaz? Miért csak a férfiról van itt szó?
Nem tudom a választ, talán a Szerzővel kellene megvitatni. De úgy vélem, hogy Ő is tud arról, sőt Ő tud a leginkább, hogy a lányok egészen kiskorúktól készülnek a házasságra. Kislány korúktól babáznak, gyakorolják a gondoskodást. Ezer és ezer változatban vizionálják az esküvőt, a családi életet, folyamatosan tökéletesítik magukat az önszépítésben, a kommunikációs készségekben, az érzelmek kifejezésében. Mintha bennük valahogy sokkal természetesebben kódolva lenne a családi életre készülés. De a férfi? Neki mindezt meg kell tanulnia: a férjjé válást, a szülővé válást, a meglett emberré válást, kinek se anyja se apja…
