Felvezetőjében Nagy Emőke muzeológus, az Ars Sacra Claudiopolitana munkatársa és a tárlat kurátora úgy fogalmazott, a közös nevező a kiállított munkákban a meseszerűség, az álomszerű, szürreális képi világ, amelyet mindhárom művész a maga sajátos szín- és formavilágával fejez ki.
„Mese, mítosz, történet – már a kiállítás címe is magában rejti azt, amit a munkákat végignézve mind észreveszünk. Másfajta életkép igazolója, a mesék és saját világunk megélésének, megértésének, feldolgozásának szakaszai” – kezdte tárlatértékelőjét Kis-Pállukács Hajnal muzeológus, majd így folytatta: „Mi is a mese? Miért szinte létfontosságú a mese mondása, hallgatása minden korosztály számára, de főképp gyermekkorban? Mert a mese tanít, nyugtat vagy éppen feldolgozni segít bizonyos élményeket. Aztán jön a mítosz. Ez már megteremti a kapcsolatot a transzcendenciával – mindennek oka van és semmi sem véletlen. A fásult kifejezésen túl, azt hiszem, fontos az ember számára bízni abban, hogy mindennek rendje van. A történet pedig már világibb, a felnőttekre valló komolyság látszatát adja.” A muzeológus hozzátette: az elmondottakhoz hasonló fázisváltások a kiállított munkákban is megfigyelhetők.
Forró Ágnes, Szepessy Béla, Csorján Melitta és Nagy Emőke a megnyitón
Forró Ágnes alkotásaival kapcsolatban elmondta: a művész mesevilágában megszemélyesít, cselekvésre ébreszt, más élethelyzetbe emel át hétköznapi elemeket. Organikusan, egymásból születnek, alakulnak a képek különböző elemei – ahányszor rájuk nézünk, annyiszor láthatunk meg valami újat, mindezt a művész színvilága segítségével alakítja. „Álom-, illúzió- és délibábszerű mivoltot teremt, munkái ugyanakkor életteliek” – tette hozzá, kiemelve: a Forró Ágnes-alkotásokon gyakran megjelenő ablakok szimbólumként határolják el a mese világát a valóságtól. Így – bár a művész a realitásból merít – a munkák által a szemlélők kiléphetnek a valóságból, külső szemlélőkként figyelhetik azt, miközben szerves részeivé válhatnak a pasztellalkotások álomvilágának. „A művésznő munkái révén megkapaszkodhatunk az ősbiztonság érzetében” – jegyezte meg a muzeológus.
Forró Ágnes, Szepessy Béla és Csorján Melitta (szín)világa
Ha pedig az ősbiztonság érzete már megvan, akkor jöhet bármilyen kavalkád és kihívás, mert helyt tudunk állni – vezette át beszédét Kis-Pállukács Hajnal a következő alkotóra, Csorján Melittára, aki – ahogyan a muzeológus fogalmazott – „hasonlóan Chagall-esque, szürrealista művein keresztül” saját érzelmeit dolgozza fel és lelkiállapotait orvosolja. „Görbe tükröt tart például az anyaság elé. (…) Amikor a lány abban nő fel, hogy az anyaság kizárólag gyönyörű, minden kellemetlen vagy kényelmetlen része pedig tabu, akkor bizony később komoly törést okoz a szembesülés. A továbblépéshez mindezt fel kell dolgozni. Csorján Melitta műveinek gyerekrajzra emlékeztető mivolta éppen így illik bele tökéletesen a kiállításba: bár korban haladunk, gyermeki énünk mindvégig megmarad, és figyelnünk kell rá” – fogalmazott a muzeológus, kiemelve: kisgyerekként mese- és álomvilágba menekülünk, nagyobb gyerekként pedig már keressük a feldolgozás módjait – akár ilyen groteszk és komor, nem éppen optimista festői világ révén. Kis-Pállukács Hajnal hozzátette: Csorján Melitta színei ütősek, figyelemfelkeltő hatásuk kétségtelen.
Ismerkedés a művekkel a megnyitó előtti percekben
„És akkor következne a felnőttkor, amikor általában a történet az, ami átveszi a mese és a mítosz helyét” – folytatta a muzeológus, rátérve Szepessy Béla munkáira. „Az ősbiztonságban megbizonyosodva és megkapva a teret, hogy úgy dolgozhassuk fel egyes élményeinket, hogy azáltal gyógyulhassunk, fejlődhessünk, következhet a precizitás, a kis részecskékre való odafigyelés. Mindenben megtalálni azt, ami hasznos, értékes számunkra, és ezzel foglalkozni. Ezt a megérett szakaszt vélem látni Szepessy Béla művész úr munkáiban a jelen kiállítás kontextusát figyelembe véve” – emelte ki Kis-Pállukács Hajnal. Elmondta, a linómetszet nem egyszerű műfaj, viszont az alkotó precizitása és apró részletekre való odafigyelése csodálatra méltó, a technikai pontosságon kívül pedig a kreativitás, a lélek jelenléte is nyilvánvaló. „A hagyomány és a modernség ötvözete nyilvánul meg előttünk, ugyanis a metszetek – jobban mondva lenyomatok – mellett számítógépes grafikai elemek teszik teljessé egyes munkáit. Észreveszi azt, ami szép, arra összpontosít, és azt használja fel a mindenség kavalkádjából” – fogalmazott a muzeológus.
A tárlat augusztus 4-ig látogatható
A kiállítók közül a megnyitón Szepessy Béla szólalt fel, kiemelve: a művészetnek semmi más célja nincs, csak a szakralitás, hogy kiemelkedjen a hétköznapi létből és a kiismerhetetlen felől közelítsen a világhoz. „Annak, hogy Ágit, Melittát és engem összesodort az élet, az lehet az oka – és egyben kicsengése –, hogy egyféleképpen gondolkozunk: az ember nem a földi létben képzeli el a teljességet – ez pedig minden kiállított képben tükröződik” – fogalmazott a képzőművész. Hozzátette: ez az azonos szellemiség teszi lehetővé, hogy még a szín- és formavilágban oly nagyon eltérő alkotói világok is képesek a tárlatban összhangot, egységet teremteni.
