Kékek. Zöldek. Lovak. Falusi házak. Ablakokban vagy székeken ülő fekete macskák. Szerszámok. Rúdra akasztott piros cipellő. Végül pedig a vízen való lebegés, ringatózás érzete. Mind-mind olyan mesének tűnő világ része, amely a mindennapokból merít, s amely Forró Ágnes képzőművész valóságát tükrözi.
Az alkotó több mint harminc pasztellrajza és azok mesés világának elemzése volt a figyelem középpontjában a november 10-ei, vasárnapi istentiszteletet követően a kolozsvári törökvágási református templomban. A házigazda, Bibza Gábor lelkipásztor elkalauzolta az egybegyűlteket a Múlt a jelenben című pasztellkiállítás megvalósulásának az előzményeihez, Forró Ágnes képzőművésszel közel egy éve készültek a tárlat prezentálására. ,,Mese. Mert aki mesél, az tanít. Aki pedig tanít, az jövőt épít. És ennél sokkal többet is tesz. Hazatér” – utalt a képzőművészre Bibza Gábor. Forró Ágnes alkotásai nemcsak otthonunk biztonságát juttatják eszünkbe, de maguk az alkotások is otthonra leltek a Donát úti Kányafő Galéria falai között, abban a környezetben, ahol az alkotó felnőtt és ahol otthonosan tud mozogni.
A lelkipásztor szavait Krasznai Noémi Ilona kántor és Marczi Ernő orgonista váltották fel, akik közösen adták elő A virágok vetélkedése című népdalt a jelenlévők számára. A Makovecz Imre által tervezett organikus templomot a hit és otthonunk melege árasztotta el, s az előadott népdal gyermekkorunk anyaszemélyeinek emlékével simogatta a közönség lelkét.
A tárlat mesevilágába, az általa közvetített értékekbe, valamint annak művészettörténeti vonatkozásába a kézdivásárhelyi származású Deák Ferenc Loránd művészettörténész, műkritikus kalauzolta el a publikumot. ,,Nem leképezi, nem illusztrálja a látottakat, hanem saját nézőpontjából berakja lelki lényeibe, benépesíti tereit” – emelte ki a műkritikus. Forró Ágnes a kiállított alkotásainak örök kalandora, aki beutazva számos erdélyi alkotótábort, elköteleződött a táj mellett, házak falait, ablakait fogadta örökbe lelkében, oly módon, hogy azok a szeretet ragaszkodó állapotát sugallják. Az erdélyi tájegységek helyi értékeinek kiemelése vándorló motívumokban tükröződik vissza alkotásaiban, amelyek bár elsőre hetedhét országon túli mesevilágot ébresztenek bennünk, valójában a hétköznapok kódolt lényeit rejtik magukban.
Deák Ferenc Loránd fontosnak tartotta kiemelni a képzőművészeti alkotások mögötti láthatatlan összefüggéseket is, amelyeket az eredethez való visszanyúlásként értelmezett. Ezek a láthatatlan összefüggések, kötelékek a művész családi történetében keresendők, tisztelegve édesapja és édesanyja előtt. Az alkotási folyamat részévé vált pasztellkréták édesapja, Forró Antal festőművész műterméből valók, amelyekkel az alkotó talán még a mai napig is rajzol, különösen, ha a munkák jellegzetes kékes színvilágára gondolunk. Édesanyja zenéhez kötődő kapcsolata rajzainak képi ritmusában, ismétlődéseiben köszön vissza. A szülők által átadott alkotói értékek és hagyatékok a művész egyedi látásmódját alakították ki, a képességet arra, hogy azonosulni tudjon a világ sérült és veszendő oldalaival.
A műkritikus az alkotások művészettörténeti vonatkozását is megjelölte, hiszen párhuzamot vont az ókori Egyiptomban létrejött sűrű képírások és a tárlaton kiállított pasztellrajzok között. A hasonlóságot a képek szerkesztésében leli, amelyek ,,egy síkba komponáltak, a perspektivikus ábrázolásnak határt szabnak.”
Forró Ágnes munkái a nagy egésztől közelítenek a részletek felé, nagyító mögé helyezve azok töredékeit. Amíg korábbi munkáinak tartalmi hátterét házak teljes egészének megjelenítése jellemezte, addig legfrissebb munkáin csupán ablakok és falrészletek jelennek meg. A falrészletek, ablakok egyszerre jelenítik meg a kinti és benti létnek a párhuzamát. ,,A házfal jelölheti a tudat határfelületét, ami elfed ugyan, de hagyja, hogy átszivárogjanak az egészből a részletek, kikívánkozzon a belső tartalom” – világított rá értékelésében Deák Ferenc Loránd.
A világok közti kapcsolódás motívumaként gyakran használja az alkotó a létraábrázolást, amely a játékos alkotás során egyre sűrűbben vette fel szék formáját. Ám Forró Ágnes léleklétrája nemcsak világokat köt össze, hanem szakadékok fölötti pallóként is segítséget nyújt. A dekoratív, játékos kompozíciók élettelen tárgyai gyakran életformát ébresztenek a befogadóban: néhol szerszámok hevernek, máshol fekete macskák bukkannak fel üveges ablakokban vagy létraszékekben, helyenként rúdra aggatott piros cipellők mutatnak túl a tárgyak világán. A falusi életből kiemelt és megjelenített kelléktár létlenyomatot képez az alkotásokon, egyszerre sugall öröklétet és egyszerre hívja fel a figyelmet az elmúlásra, a halandóságra. És ha már az életszerűségnél tartunk, nem mehetünk el csukott szemmel az alkotó plasztikus lényei mellett sem, Deák Ferenc Loránd szavait idézve: ,,érezni éber szimatukat, ugrásra kész reakciójukat”. Pasztellrajzainak ritmusa biztonságot ébreszt, játékos kompozíciói állást foglalnak amellett, hogy nem csupán egy igaz valóság létezik, világunk sokféleképpen értelmezhető, több módon élhető.
A kiállított alkotások képi világa Dsida Jenő erdélyi magyar költő Elárul, mert világít című versének hangulatát idézi, amelyet Darabont Csenge művészettörténész szavalt el a jelenlévőknek. Kéken, zölden, barnán settenkedünk gondolataink mély világában, mégsem reszketünk, félünk, még bokor se rezzen mellettünk. Oltalom övezi minden lépésünket, amelyet a művész világába teszünk.
A tárlatmegnyitót Forró Ágnes képzőművész zárta hálája kifejezésével mindazok felé, akik segítették a tárlat megvalósításában, valamint azok felé is, akik eljöttek megnézni a kiállítást. A megvalósításban nagy szerepet kapott a Kányafő Galéria vezetője, Bibza Gábor, aki támogatta a művészt, hogy minél sűrűbben alkosson. ,,Mondhatom úgy is, hogy nyári festő vagy alkotótábori festő vagyok, ugyanis csak a táborokban alkotok. Az otthoni munkám az illusztráció, művészetterápia, valamint Tücsök tacskó felügyelete” – indokolta Forró Ágnes.
Zárásképp a képzőművész kiemelte Bibza Gábor szerepét a tárlat kísérletező jellegében is, hiszen az alkotások bekeretezése nem hagyományos módon történt. A református lelkész ötletére támaszkodva a pasztellrajzokat különféle színű keretekbe foglalták, kísérletezve azzal, hogy mi talál a művész kékes árnyalatú mesevilágához. ,,Hozzászoktattam magam, hogy a képek felületét és a kompozíciót is vágom, majd ezeket lezárom egy kis keretbe. De most ez is újfajta kísérletezés, hogy milyen szín, forma, paszpartuméret, rámaminta, -vastagság talál a színvilágomhoz és az adott téma feldolgozásához” – magyarázta az alkotó.
A Múlt a jelenben című pasztellkiállítás megtekinthető december 7-ig a Donát út 142. alatti Kányafő Galériában, ahol a Forró Ágnes munkáiról készült katalógus is megvásárolható.
(Fotóriportunkat ezen a linken láthatják.)
