A 2007-ben Budapestről indult Ars Sacra Fesztivál célja felszínre hozni a kultúra mélyén nyugvó szakralitást, a művészet majd minden ágában, elősegítve a lelkek felemelkedését és spirituális egységét, hogy a művészeten keresztül találkozzanak a hit, a szépség és a remény értékei.
Nagy Emőke köszöntőbeszéde után Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Fábry Szabocs konzul Robert Filliou radikális francia performansz művész gondolatával indította beszédét, kiemelve, hogy „a művészet a művészetnél is fontosabbá teszi az életet”. Ebből kiindulva a 400 éves kolozsmonostori mecenatúrai szemléletre vezetett vissza, amikor egy mérai család vagyonának egy részét a művészetnek szentelte. „Transzcendens mecenatúra is létezik azoknál a művészeknél, akik a hitből erőt merítenek, amikor ezeket az alkotásokat létrehozzák. De a művészetnek feltétele van, mégpedig a publikum, hiszen a művész is tehetetlen, ha a publikum vak. Kolozsváron a támogatók, az alkotók, a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a publikum ne legyen vak, egy ilyen tárlaton is, amikor nemcsak az alkotásokhoz, hanem az alkotókhoz is közelebb kerülhetünk. Ez a tárlat is abban segít, hogy napjaink embere, a publikum, ne legyen látásra képtelen, legyen belőle is műpártoló, aki a maga eszközeivel támogatja a művészet fennmaradását, hogy minél több művészetszerető ember legyen” – zárta beszédét a konzul.
Sabău-Trifu Krisztina, a kiállítás kurátora megköszönte a Szent Mihály-plébániának, hogy immár kilencedik alkalommal lehetőséget teremt a rendezvényre. „A művészek mindig nagy gonddal szelektálják azokat a munkákat, amelyeket a kiállításon be akarnak mutatni. Saját szakrális világukat olyan formában láttatják, hogy minket a jóra, a szépre és az igazságra serkentsen. Az erőfeszítés mögül kiviláglik a természetfeletti fény, Isten gondviselése és jósága. Jó az, hogy szakrális művészettel foglalkozunk, jó az, hogy a színek, formák és fényviszonyok segítségével a megtapintható eszközök mögött megsejthetjük a természetfeletti világot” – fogalmazott a kurátor.
Kiss Imola szatmárnémeti művészettörténész az egyház és a művészet összefonódásáról beszélt. „A katolikus egyház tanította meg Európa népeinek, hogy a Teremtő és a Megváltó által adott kinyilatkoztatás perspektívájában mivé képesek válni, illetve mivé kell válniuk. A kereszténység a szeretet gyakorlását tűzte ki céljául és ennek fényében, és szellemében születtek meg a művészek által megálmodott alkotások, felismerve az emberi értékek felkarolásának fontosságát is. (…) A művészet békét ad. Arra emlékeztet, hogy nem csak fény vagyunk, a remény fényével meg kell világítanunk az emberi sötétséget. Nagyon fontos hinni valamiben, ami az isteni titok felé irányul. Az egyház szerepe felfedni Isten titkát az emberek világában, közvetíteni az üdvösség művét és a világ megváltásán munkálkodnia. Ehhez nyújt segítséget az egyházművészet” – mondta a művészettörténész majd a művészek küldetését, kiválasztottságát említette abban az értelemben, hogy Isten választása rájuk esett, hogy közvetítsenek a szakrálisból.
„A művész annak a teremtő, alkotó Istennek a tükörképe, aki a hívő lélek számára kinyilvánítja magát. A képzőművészeti alkotás nem pusztán esztétikai információ, hanem teológiai jelentéshordozó is. Az általa létrehozott műben elveti a valóság elsajátításának berögződött mintáit, alkotó módon változtat a realitáson, új kombinációkat hoz létre. A művész csak azt ábrázolja, ami őt foglalkoztatja (…). Művébe mindig önmagát helyezi be, mint megismételhetetlen lényt, mint amilyenek mindannyian vagyunk. Tehetségük segítségével soha nem látott dolgokat hoznak napvilágra, új valósággal gazdagítják a világot. Azt akarják megmutatni, ami elgondolkodtat, ami éberségre késztet, ami feltárja a valóságot még ellentmondásaiban is. A művész alkotásával közelebb visz a hithez: sem a művészet, sem a hit nem hagyhatja a dolgokat úgy, ahogy vannak, hanem megváltoztatja” – emelte ki a művész és az alkotás fontosságát Kiss Imola.
A bemutatott Szent Erzsébet- és Szent Margit-portrék mellett a különböző keresztény szimbólumok, mint az alma, a kígyó, a hal, a szem, a templom jelennek meg. „A templom az isteni jelenlét földi lakhelye, az Isten háza, az isteni világnak visszatükröződése, közvetítő a transzcendens és az evilági szféra között” – mutatott rá a művészettörténész.
Bodó Márta a Keresztény Szó főszerkesztője az irodalom oldaláról közelített, kapcsolódott a kiállítás mottójához, versválogatásokkal, amelyek a remény különféle vetületeit csillantják meg, mert a remény „transzcendens valóság és isteni erény” is lehet. Vörösmarty Mihály, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Kányádi Sándor és József Attila gondolataival zárta a megnyitót.
Potyó István egyházzenész, a Szent Mihály-plébánia karnagya és férfikara, a Qvartet Cantorum, A remény zarándokai című himnusszal köszöntötte, és egy Mária-antifónával zárta a kiállításmegnyitót.
A tárlat szeptember 10-ig tekinthető meg Kolozsváron a Szentegyház / Iuliu Maniu utca 24 szám alatti Ars Sacra Claudiopolitana Képtárban hétfőtől csütörtökig 10–17 óra, pénteken 10–15 óra között.
