Kolozs megyében két római katolikus templomot szenteltek Urunk mennybemenetele tiszteletére. A magyarfenesit, amelyet Szászfenesről látnak el (plébános Szőcs Csaba), a búcsús szentmisét vasárnap, május 12-én, délután 3 órakor tartják, meghívott szónok Kiss Endre kanonok, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet lelki igazgatója. A mócsi egyházközségben ma délelőtt 11 órakor prédikál a helybéli görögkatolikus pap.
Az ősegyház a 4. századig pünkösdkor, a Szentlélek eljövetelével együtt ünnepelte, majd 350 után egyre több helyen a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. Szent Ágoston már apostoli hagyománynak tudja, a 7. századtól vigíliát (ünnep előesti istentisztelet), a 12. századtól 1955-ig oktávát (katolikus ünnepet követő hét, annak utolsó napja) csatoltak hozzá. Ugyancsak a 12. századtól körmenettel is ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt. Ebből ered az egyedülálló áldozócsütörtök magyar név.
Jézus a Szentírás szerint tanítványait a Jeruzsálemhez közeli Betánia mellé vezette, ahol szemük láttára a mennyekbe emelkedett. Mivel a húsvéti nagy gyertyaszál a feltámadt Üdvözítőt jelképezi, a mai ünnepi szentmise evangéliuma után eloltják, a feltámadt Jézusnak az oltáron álló zászlós szobrát pedig eltávolítják. Krisztus mennybemenetele a keresztény katolikus vallás egyik alaphitigazságát képezi, és értelme az egyház tanítása szerint az, hogy Krisztus testével és lelkével felment a mennyekbe.
A mennybemenetel Jézus hatalmát mutatja meg: ő legyőzte a halált, legyőzte a szomorúságot, legyőzte a rosszat. Ezért érdemes kereszténynek lenni, mert a mi Istenünk győztes Isten, aki az Atya jobbján ül, és a jó uralmát hozza el a világba.
Milyen jó lenne, ha képesek lennénk mindig észrevenni a jó győzelmének jeleit. Érdemes megkeresni ezeket a tényeket életünkben, azokat az időszakokat, amikor boldogok voltunk, amikor úgy éreztük, hogy fejlődünk, előrelépünk, amikor átéltük, hogy Isten gazdagít minket. Fontos újra és újra felidézni ezeket a tapasztalatokat, mert erőt adnak a talpraálláshoz, esetenként az újrakezdéshez életünk nehéz szakaszaiban. Nem véletlen, hogy a mennybemenetel is Galileában történt, azon a vidéken, ahol az apostolok átélték Jézussal megtett közös útjuk első, sikeres, reményteljes időszakát.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy a történelem során Istennek hatalma van minden ember, valamint az emberiség életében. Ő tudja igazán, mit kell tenni, és észrevétlenül alakítja a történéseket. Ez az igazi „gyengéd erő”. Istennek nem az a fontos, hogy látványos legyen, nem az érdekli, hogy követőket vagy szolgákat szerezzen magának. Ő többnyire csendben munkálkodik az emberiségért. Milyen jó lenne, ha a világ mai hatalmasai is magukévá tennék ezt a hozzáállást.
Ezen az ünnepen – és nem csak – elgondolkodhatunk azon is, hogy mit kezdünk a saját hatalmunkkal, befolyásunkkal. Hatalmunk van, ha vezető beosztásúak, szülők, tanárok, másoknál idősebbek, erősebbek, gazdagabbak, akár jobb képességűek vagyunk. Senkinek nem lenne szabad azonban megfeledkeznie arról, hogy a hatalom önmagában nem jó vagy rossz és főként arról, hogy szolgálatra kaptuk. Gondolkozzunk el azon, használjuk-e hatalmunkat arra, hogy másokat segítsük vele.
Jézus a mennybemenetel által teljesen és véglegesen elfoglalta azt a dicsőséget, amelyet földi életében kiérdemelt. Embersége levetkőzte a szegénységet, amit önként vállalt magára a megtestesüléskor, és most emberségével is részt vesz az isteni hatalomban és dicsőségben. A világtörténet végén azonban újra eljön ítélni eleveneket és holtakat.
