- Az RMDSZ-kampány során is többször elhangzott, Romániának fenntartható állammá kell válnia. Ez konkrétan mit jelent? Milyen feladat hárul a politikai elitre ahhoz, hogy Romániáról elmondható legyen: fenntartható ország.
– Van néhány olyan terület, amely hangsúlyosan kötődik a fenntarthatósághoz, és a mostani romániai valósághoz: az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, tágabb értelemben a vidékfejlesztés. Fontos lenne, hogy ezekkel a területekkel összefüggő kérdéseket alapos odafigyeléssel, körültekintően, beruházásokkal megerősítve szervezze meg az állam. Jelenleg mindegyik ágazatra vonatkozóan elmondható, hogy hirtelen meghozott döntések uralják. A fenntarthatóság sokkal többről szól, de azt gondoljuk, hogy ezekkel a területekkel kiemelten foglalkozni kell, és megfelelő humán- és anyagi erőforrásokat fordítani arra, hogy a következő években felzárkózást lehessen elérni.
- Ha most ismét Románia környezetvédelmi minisztere lenne – és lenne Ön mögött megfelelő politikai támogatás – melyek lennének azok az intézkedések, amelyeket meghozna?
– Ha RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter lenne a kormányban, mindenekelőtt szem előtt kellene tartania, hogy akkor van értéke a környezetvédelmi ágazat megszervezésének, ha az erdészeti, a vízgazdálkodási, az urbanizációs témákat együtt, egymással összefüggésben kezeljük. Lenne néhány kisebb intézkedés, amelyet meg kellene hozni, majd az átfogóbb kérdéseknek megvitatásával, a megfelelő eszközöknek a biztosításával foglalkozni.
Annak idején mi kezdeményeztük, és el is indítottuk az alkalmazását annak az „erdő-radarnak”, amely a teljes fakitermeléshez és feldolgozáshoz kötődő rendszert digitalizálta; ez most nem működik rendesen, tudatosan lebutították, így a miniszternek újra működőképessé kellene ezt tennie, mert ez hatványozott mértékben vissza tudja szorítani a fekete fakereskedelmet, az illegális kivágásokat. Ugyanakkor, a vízgazdálkodás területén felül kell vizsgálni a vízgyűjtő-medencékre vonatkozó menedzsment-terveket, amelyek jelen pillanatban a gátak építésére és nem a vizes élőhelyek visszaállítására, a leromlott területek regenerálására összpontosítanak. A nyolcvanas években, de az azt követő évtizedben is olyan „ál-védelmi” infrastrukturális beruházásokat végeztek, amelyek folytán életképes mezőgazdasági területek nagyon rossz állapotba kerültek a hidro-geológiai elváltozások miatt; mielőbb meg kellene teremteni azokat a megfelelő vízgyűjtő rendszereket, amelyek segítségével ezeket a területeket helyre lehetne állítani.
Másrészt, az ember által belakott területekre most már uniós szabályozások vonatkoznak, de ezeknek valós alkalmazása rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Nem működik a hulladékgazdálkodási rendszer, és a fölösleges fogyasztásból, a túlzott csomagolóanyag használatból rengeteg olyan háztartási hulladék keletkezik, amelyek okozta problémát nem tudjuk rövidtávon kezelni. Középtávon viszont változtathatunk: azzal, hogy a gyerekeinket megtanítjuk arra, mivel jár a hulladék-felhalmozás és mit jelent a normális hulladékgazdálkodás. Hogyha a hulladékgazdálkodási rendszereinket rendbe tesszük, nyereséges és kedvező lesz a vállalkozóknak is, hogy az elhasznált hulladékból új csomagolóanyagokat, új eszközöket állítson elő. A nagykereskedelmi hálózatok felelősségét pontosan meghatározva, őket partnerként bevonva csökkenthetjük a hulladék-anyag mennyiséget, amely keletkezik. Viszont, mindaddig, amíg nem módosítjuk a szokásrendünket a háztartásban, a fogyasztásban, a települések pedig nem alakítják át hulladékgazdálkodási szokásrendjüket, nem lesz változás.
Fontos kérdés a lakófelületek energia-hatékonysága is; az RMDSZ annak idején kezdeményezte az úgynevezett zöldház-programot, amely be is indult, és azt célozta, hogy a háztartások által megtermelt zöldenergia bekerüljön az országos energetikai hálózatokba. Az RMDSZ álláspontja az, hogy minél több energia-takarékos házat, tömbházat kell kiépíteni, s a lakhatási felületek energia-hatékonyságának kialakítását segíteni lehetne például a szigetelésre összpontosító programok finanszírozásával, a melegvíz-, villamos energia-előállítást célzó zöld programok bevezetésével.
Meg kell oldani továbbá, hogy a közintézmények s az önkormányzati rendszerekhez kötődő infrastruktúra, iskoláink, kórházaink, középületeink is rendelkezzenek energiahatékonysági fejlesztésekkel. Ezek olyan ingatlanok, amelyek esetében nem figyelünk oda, hogy energia-hatékonyan működjenek. Az energetikai iparban 32 százalék felé kellene emelni a megújuló energiaforrásból származó energiatermelést; ez viszont csak akkor lehetséges, ha a következő évtizedben megfelelő jogszabálykeretet dolgozunk ki, és a szükséges beruházásokkal segítjük a hidro-, a szél-, a napenergia-kapacitások növelését. A vízenergia területén arról kellene tárgyalni, hogyan lehetne létrehozni olyan nagy kapacitású, a környezetre nem káros erőmű-rendszereket, amelyek képesek ellátni a kisebb, elsivatagosodással fenyegetett régiókat, másrészt pedig áramot tudnak termelni. Végül, megfelelő árvízvédelmi intézkedésekkel kellene garantálni a települések biztonságát.
Mindezek mellett, bár teljesen új jogszabály-környezet, s az erőforrások átcsoportosítása szükséges hozzá, nem szabad tovább tologatni az erdősítések kérdését. Körülbelül négymillió hektárnyi, rosszul használt mezőgazdasági terület van az országban – vagy azért, mert a föld minősége nagyon rossz, vagy azért, mert nincs, aki megművelje. Ezeknek nagy részét erdősítéssel tudnánk visszaállítani a természeti körforgásba, hasznossá tenni őket. Ezek a területek komoly problémát jelentenek településeinknek, s például Dél-Romániában, de helyenként Közép-Erdélyben is hozzájárulnak az elsivatagosodás folyamatának felgyorsulásához. Nem csak a környezetvédelmi alapból, hanem komoly kormányzati programmal kellene hozzájárulni ahhoz, hogy évente legalább kétezer hektárral növeljük az erdős felületet.
- Bár a globális felmelegedés nem hit kérdése, sokak számára mégis az: nem hisznek benne. Ha önnek kellene meggyőznie a szkeptikus idős és közép-nemzedéket, hogy mi a tét, mi forog kockán, hogyan érvelne?
– Az élettér, amelyben élünk, forog kockán: azt mindenki láthatja, hogy melegebb lett az éghajlat, de míg a városokban a különféle technológiákkal, technikai megoldásokkal kompenzálni lehet a klímaváltozás által okozott kilengéseket – városokban az esővíz-elvezető csatornarendszerek viszonylag hatékonyan működnek, a nagy szélviharok ellen védekezve a föld alá helyezik a vezetékrendszereket – addig a vidéken minden megváltozik.
Elég csak annyit mondani, hogy a klímaváltozás okozta szélsőségek folytán a vidéki ember nem tudja megtermelni a pityókáját, hogy nem számolhat azzal, hogy a tavasz és az ősz a megfelelő csapadékmennyiséggel segíti azokat a mezőgazdasági munkákat, amelyek nélkül nem lesz a következő évben búza-, pityókatermés és eladás; átalakul tehát a környezet, amelyben élünk, és ezzel az átalakulással nem tudjuk felvenni a versenyt. A klímaváltozás hatásai már Székelyföldön is érezhetők, savas esőzések vannak, amelyek erdőinkben rengeteg kárt okoznak, a csapadék-eloszlás pedig szeszélyes. Ez nemcsak gyorsan kialakuló, sokszor katasztrofális következményekkel járó árvizeket eredményezhet kis településeinken, hanem azt is, hogy hihetetlenül száraz időszakok állnak be, a mezőgazdasági termelés kiszámíthatatlanná válik. Én így mondanám el egy idősebb embernek, miről szól a klímaváltozás Székelyföldön. Közép-Erdélyben ennél még nagyobb mértékben érezhetőek már a hőmérséklet-ingadozások, a sokáig tartó, száraz időszakok.
- Sokak számára a lakosság fogyasztása/hulladék termelése csak egy nagyon kis csepp a pohárban, amíg az ipari cégek nem fogják vissza a szennyezést, számottevő eredményt nem érünk el ezen a téren. Ezt illetően ön hogyan gondolkodik?
- A lakosság fogyasztói szokásai és hulladéktermelése egyáltalán nem elhanyagolható tényezők; a hulladékgazdálkodási rendszerek azért sem működnek hatékonyan, mert teljesen megváltoztak a korábbi fogyasztói szokások. Ezek egyébként gyorsan átalakulnak, viszont a megfelelő fogyasztói szokások kialakítása rengeteg energiát igényel egy társadalom részéről –változtatás érdekében legfőképpen a gyerekeket, a fiatalokat kell megszólítani, akik sokkal fogékonyabbak a többi korosztálynál. Nekik nincsen még kialakulva a szokásrendjük, könnyebben is fogadják azokat a minimális szabályokat, amelyeknek jelenleg a társadalomban működniük kellene.
Másrészt, minden romániai lakosban tudatosítani kell, hogy mindaz, amit megvásárolunk az üzletekből, és nem használunk fel, nem csak fölösleges hulladékot eredményez, hanem valójában elvon dolgokat emberektől, közösségektől, akik nem férnek hozzá minimális élelmiszermennyiséghez, és megfelelő ruházathoz sem.
Hulladéktermelő társadalommá alakultunk át, és nemcsak hatékony hulladékgazdálkodásra lenne szükségünk, hanem arra is, hogy azt vegyük meg, amit el is fogyasztunk, fel is használunk. A gyerekek nevelése nagyon fontos – és nemcsak a családon belül, hanem az iskolai rendszer keretében is, ahol nem környezetvédelmi órákat kellene tartani, hanem minden egyes tantárgyon belül olyan információs csomagoknak, moduloknak kellene létezniük, amelyek azt segítenék, hogy a gyerekeink megértsék, milyen gondokat okozhat a mostani társadalmunkban egy felelőtlen fogyasztási rendszer.
Másrészt, fel kell építeni egy olyan szabályozási rendszert, amely keretet teremtene arra, hogy a fölös termékeket még a szavatossági idejük lejárása előtt juttassák el olyan szociális, egészségügyi intézményekbe, amelyek érdemben fel tudják azokat használni, s a másoknak fölösleges ruhák, élelmiszerek eljutnak azokhoz az emberekhez, akik számára még a legolcsóbb termékek sem elérhetőek.
Ennek a szabályozási keretnek kialakítására volt egyébként már próbálkozás, meg is születtek jogszabályok, amelyeknek viszont az alkalmazását nem kezdték el, mivel vagy nem voltak megfelelően kidolgozva, vagy nem voltak kellőképpen elfogadva a különböző intézmények, kereskedelmi egységek részéről. A fogyasztási kultúra kialakítása a nevelésen keresztül történik, a hulladékgazdálkodási rendszerek szabályozások nyomán hozhatók létre, a társadalom tagjai pedig akkor fogják betartani a szabályokat, ha megértik, hogy ezek értük vannak.
- Ön milyen példával jár elől? Hogyan igyekszik öko-lábnyomának „zsugorítására”?
– Ez nem egy könnyű kérdés – saját magunk, családunk szokásrendjéhez kötődik. Én azt gondolom, az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, hogy annyit fogyasszunk, amennyire szükségünk van. Egy öttagú családnál ez elég nehezen mérhető, ezért a mi családunkban be van vezetve, hogy az újrahasznosítható csomagolóanyagok mind az újrahasznosítható hulladékot gyűjtő kukákba kerülnek. Néhány hónapja bevezettük azt is, hogy mindaz, ami komposztálható anyag, az kizárólag a komposzttelkünkre kerül, a saját udvarunkra. A gyerekeinket arra szoktatjuk, hogy amennyire lehet, lehetőség szerint próbáljanak autó-mentesen gondolkodni. Ez egyébként komoly probléma, mert Csíkszeredából a Bukarestbe ingázást a rossz vasúti rendszer miatt autóval kell megoldani, de azért rávezetjük őket a gyaloglás, szaladás szeretetére, arra, hogy az életnek van autó-mentes része is.
