Az okok minden bizonnyal sokrétűek, szinte biztos, hogy ez a tényállás összefüggésben áll a medvepopuláció szabályozásának beszüntetésével, amit a Dacian Cioloș szakértői kormány rendelt el 2016-ban. Populista döntéseket mindig könnyű volt meghozni, a népszerűtlen intézkedésekhez azonban sok bátorság és még több szakértelem kell, amiből ma a legnagyobb hiány van. Románia az elmúlt harminc évben nem tudta megoldani azokat a legnagyobb kihívásokat, amelyekkel szembesült. A fejlesztésben lemaradtunk, a gazdasági szétfejlődés tombol, demográfiai katasztrófa leselkedik ránk, a hulladékkezelés pedig egyenesen katasztrofális, az Európai Unió szégyenei vagyunk ebből a szempontból. Az oktatásról és az egészségügyről sokat nincs mit beszélni, mert mindenki érzi a saját bőrén, hogy ott is mennyire sikerült tétlenségbe merevedni. Megállt az idő. Kivárunk.
A hazai társadalom az elmúlt másfél évtizedben semmilyen nagyobb horderejű kérdésben nem tudott közös nevezőre jutni. A medveügy csak szűkebb réteget érint közvetlenül, mégis mindenkinek van róla véleménye. Ami nem baj, csakhogy a politikusoknak előbb-utóbb meg kell hozniuk egy döntést arról, hogy mit kezdenek ezzel, amely emberéleteket sodor veszélybe, szinte naponta. A vita jellegzetesen szélsőséges érvek mentén zajlik. A medvepopuláció-szabályozást a zöldek vadirtásnak tekintik. Emellett a medvekérdést hajlamosak a zöldek az erdőirtásokra visszavezetni, de az elmúlt négy-öt évben annyi erdőt azért nem vágtak ki, hogy ez indokolja az elszaporodó medvetámadásokat.
Romániában sajnos csak a nemzetközi szervezetek unszolására sikerült néhány eredményt elérni, vagy a versenyszféra tudott olyan megoldást kínálni, amely ágazati sikereket eredményezett a gazdaságban. Az állam menedzsmentje egyenlő szinte a nullával, amikor arról van szó, hogy valamit meg kell oldani. Hasonlóan történt a kóborkutyák esetében, de a közbeszerzési törvény körül évek óta tartó mizéria is eklatáns példája annak, hogy hogyan kell aláaknázza és fejletlenségre ítélje magát egy ország. Mert a tétlenséget, a felelősség alóli kibújást mindig jobban honorálták az állami szférában, mint a munkát és felelősségvállalást. A hivatalnokok ehhez szoktak hozzá évtizedeken át, így most ennek megfelelően viselkednek. Nehezíti a helyzetet, hogy Romániának nincsenek karizmatikus politikusai, akik valóban népszerűek lennének, ezért a politikai elit elsődleges fontosságúnak tartja, hogy elnyerje a választók tetszését, nehogy egy népszerűtlenebb intézkedés következtében elsodorja őket a népharag. A politikum – tisztelet a kivételnek - a népszerűség fogságában kivár és abban reménykedik, hogy a természet majd valahogy megoldja ezt a problémát.
A zöldek aggályai persze nem teljesen alaptalanok, hiszen az állam soha nem volt képes valamit teljes egészében és átláthatóan szabályozni, menedzselni. Az állam a visszaélések melegágyává vált, így joggal feltételezik, hogy a Romsilva és a vadászegyesületek nem lesznek képesek kizárólag csak az agresszív medvéket kiemelni, hanem az orvvadászat ismét felvirágzik. Ezért az a skizofrén helyzet állt elő, hogy a medveszabályozást azért nem merjük visszavezetni, mert az a medvék kiirtásához vezethet. Ez a szélsőségekben való gondolkodás és érvelés egyik legfőbb jellemzője a hazai társadalomnak, ami elsősorban a nagyfokú bizalmatlanságból ered. Olyan társadalommá váltunk több mint harminc évvel a rendszerváltás után, amelyben senki nem bízik senkiben, sem a zöldek a vadászokban és az erdészekben, sem a választók a politikusokban, de sajnos fordítva is ugyanilyen nagy a bizalmatlanság. Ebben az általános bizalmatlanságban senki nem meri vállani azért a felelősséget, hogy a medvepopuláció szabályozása és védelme összeegyeztethető lenne. Pedig jó lenne, amíg nem lesz túl késő, és nem történik még nagyobb tragédia.
