
A táborozás tíz napja alatt a résztvevő cserkészek rengeteg új barátságra tettek szert, de tanultak, kikapcsolódtak és szórakozásra is jutott idő a 35 éves jubileumi cserkésztáborban – tájékoztattak a szervezők közleményükben. A tábor megszervezésének és lebonyolításának körülményeiről a vasárnapi nyílt napon számoltak be. Bálint Lajos Lóránt, az RMCSSZ elnöke foglalta össze a kezdeteket, ismertette, ahogy a rendszerváltás után bejegyzett első ifjúsági szervezet elindította a legnagyobb ifjúsági mozgalom erdélyi hullámát.
Ma már ötven jól működő csapat, több mint 3000 aktív taggal, a hármas eszme – Isten, haza, embertárs – szerint élteti a szövetséget. A Lombi Erdőben Harmincöt éves Erdélyi Tábor (LEHET) 2025 a negyedik emléktábor a lassan négy évtizedes erdélyi cserkészet története során.
Kiss Gellért Zsolt, a tábor vezetője és a másfél éves szervezés összefogója a tábor megálmodásáról, működéséről és tartalmáról mesélt. A LEHET név jelentése: Lombi Erdőben Harmincöt éves Erdélyi Tábor – keretmeséje pedig Hunyadi Mátyás és korhű uralkodási időszaka. A helyszín azért is találó az esemény lebonyolítására, mert már az 1940-es években cserkészpark működött itt. A programok sokszínűek és színvonalasak: betekinthetünk Hunyadi Mátyás birodalmába, ahol nemcsak a megszokott tábori tevékenységekkel töltik napjaikat a táborlakók, hanem lovagi tornát, íjászatot rendeznek, kézműves foglalkozások zajlanak, a Tordai és Túri hasadékok rejtelmeit tapasztalhatják meg, de a Kolozsvári Magyar Napokon is megjelennek a cserkészek. Mindez pedig csak töredéke annak az élményhalmaznak, amelyet a 10 nap alatt élhetnek meg a táborozók. Kiss Gellért Zsolt kifejezte háláját a mellette álló 190 szervezőtársnak, illetve a munkacsoportokat irányító 6 embernek, akiknek köszönhetően, a szervezés nehézségei ellenére létrejöhetett a cserkésztörténelem újabb fénypontja.
A nyílt napon Orbán Renáta, az RMCSSZ és a LEHET tábor kommunikációs vezetője a tábor felépítésébe és a háttérmunkáiba avatta be a vendégeket: mesélt a tíz altábor összetételéről, struktúrájáról és arculatáról, kiemelte a támogatók nagylelkűségének köszönhető gördülékenységet, és azt is, hogy a tábor szervezői csapata még egy igazi tábori újságot (https://lehet.rmcssz.ro) is kiadott – írták a szervezők.