– Együtt kezdtük a Bolyai Tudományegyetem magyar szakát. Jóval később jöttem rá, hogy mi kísérleti és áldozati nemzedék, illetve évfolyam voltunk. Tizedik osztály után érettségiztünk, tizenhat éves korunkban már egyetemisták lettünk. Csabával voltunk a legfiatalabbak, egy padsorban ültünk. Mindig csodáltam, mert a verseket, amelyeket meg kellett tanulni, tökéletesen tudta – emlékezett évfolyamtársára Boros Zoltán televíziós szerkesztő, műsorvezető. Elmesélte azt is, hogy az 1956-os forradalom után rettenetes büntetéseket róttak ki 17-18 éves diákokra a semmiért. Két évfolyamtársukat – Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt – hat-hat év börtönbüntetésre ítélték, hatukat később kirúgták az egyetemről, és ketten – Szilágyi Domokos és Nagy Kálmán – öngyilkosok lettek. Hozzátette: amikor az évfolyamtársaik szabadultak, nem mesélhettek semmit a börtönévekről.
– Ma Kolozsvár szívében nem csupán emléktáblát avatunk, hanem a magyar irodalom nagyra becsült alkotójának lakhelye válik jelképpé. Ez a ház Lászlóffy Csaba szellemi jelenlétének és családi életének színtere volt, Mátyás király és Bocskai szülőházának közvetlen közelében – méltatta a költőt Korpa Tamás magyarországi irodalmár. Hozzátette: életműve az erdélyi magyar irodalom alakítója, különálló, nehezen besorolható magaslata. – Lászlóffy Csaba az 1960-as évek induló nemzedékéhez tartozott. Poétikája „szétcsúszik” a megszokott kategóriák, az irodalmi konvenciók, a hagyományos műfaji keretek között. Lírája és prózája határátlépő: lírai epika és epika a lírában, korrajz és időfelfogás egyszerre, útban és érkezőben van mindig. A magyar és a világirodalmi alkotásokat nemcsak idézi, hanem újrakódolja szövegeiben, az alkotás belső logikájába ágyazva. Jellemzője az idő és a tér feloldása, avagy szelíd, de időnként radikális felforgatása. Nemcsak a történelmi korok, hanem a valós és lehetséges is egybecsúszik – sorolta az irodalmár, kiemelve, hogy a személyes történelmi felelősség, továbbá a nyelvi fegyelem és figyelem ritka együttállása adja a kolozsvári költő hitelességét. Elmesélte még, hogy Lászlóffy Csaba 2007 és 2015 között mesterként és barátként kísérte az útját. A Bástya utcai házban beszélgettek irodalmi kérdésekről, a kelet-európai tapasztalat irodalmi feldolgozhatóságáról. De ott kapott tanácsot a személyes problémáihoz is. – Számomra a Bástya utca nemcsak egy kolozsvári utca, hanem a gondolkodás és az alkotás laboratóriuma. Minden találkozás újabb idő- és térutazást jelentett, amit a beszélgetések teremtettek meg. Ez az emléktábla nem a múlt lezárása, hanem annak biztosítéka, hogy Lászlóffy Csaba munkássága tovább él – mondta Korpa Tamás.
Az emléktábla felavatásánál Lászlóffy Csaba egyik unokája, Horváth Levéd szavalta el nagyapja egyik versét. Az emlékünnepély a Bánffy Miklós Operastúdióban folytatódott: nyitányként a másik Lászlóffy unoka, Horváth Zólyom Gyerekkor című saját szerzeményét adta elő zongorán.
– Lászlóffy Aladár és Lászlóffy Csaba testvérként a rendkívüli olvasottságban hasonlítottak egymásra. Az érzékenység közvetlenebbül mutatkozott meg Csabánál, és áttételesebben Aladárnál. Csabát nagyon nyugtalanították a társadalmi kérdések, a nyelv vesztesége. Könyveiben szorongást és veszélyérzetet fogalmazott meg, és nem csak a címekben. Nem volt vészmadár: reálpolitikus volt értelmiségi író bőrében. Bennem az az ember él, akinek van mondanivalója a világ számára, bízik saját művészetében, és azt be akarja építeni az egyetemes magyar kultúrába – emlékezett Egyed Emese költő, majd felelevenítette azt, amikor Tibori Szabó Zoltán újságíró felkérte Lászlóffy Csabát arra, hogy szerkessze meg a Szabadság kolozsvári napilap irodalmi mellékletét Tetőn címmel.
Korpa Tamás szerint a Tetőn irodalmi melléklet szerkesztésekor Csaba mindig figyelt arra, hogy a többszörösen publikált szerzők mellett fiatal költők verseit is közreadja. Hozzátette: izgalmas módon kapcsolódott az irodalmi alkotó jelenségekhez. – A jó ember és a jó költő ritkán találkozik, de nála ez történt. Nem csak jószívű volt, mindenkin önzetlenül segített, még azokon is, akiktől nem várhatott semmilyen viszonzást – mesélte.
Egyed Emesétől még azt is megtudtuk: Lászlóffy Csaba szövegei jelenleg nemigen érhetők el, mivel az irodalmi alkotásait nem adták ki újból, és még a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum digitális gyűjteményében sem találhatók meg munkái. E sajnálatos tény miatt kevésbé ismert a mai olvasók körében.
A Szántai János író által moderált beszélgetésben felidézték azt is, amikor Lászlóffy Csaba lemondott az Utunk folyóirat olvasószerkesztői állásáról, hogy azt volt évfolyamtársa, Szilágyi Domokos élettársa, Nagy Mária töltse be. Lászlóffy Csaba ekkor a Dolgozó Nőhöz került, ahol többek között az olvasó levelekre válaszolt a Fanni válaszai című rovatban. Özvegye, Lászlóffy Enikő elmondta: akkor nemigen volt pszichológus, aki a lelki problémákkal foglalkozzon. Férje sok levélre válaszolt, még telefonon is keresték. Szintén a fenti rovat kapcsán megfogalmazott kérdések nyomán foglalkozott a magyar óvodák és iskolák ügyével. „Felfedezett régi életműveket, magának írt, élvezettel. Az volt számára a legfontosabb, hogy írjon” – mesélte Lászlóffy Enikő.
– Mivel a Dolgozó Nő összes száma elérhető az interneten, az elmúlt hetekben olvasgattam Lászlóffy Csaba cikkeit. A folyóirat a szocialista nőideált közvetítette olvasói fele, de a Csaba szövegei mintegy alternatívát kínáltak erre – tette hozzá Korpa Tamás.
Boros Zoltán arra emlékezett, milyen kiváló, érzékenységről tanúbizonyságot tevő cikkeket írt Lászlóffy Csaba a Siculus könnyűzenei fesztiválról. Zárszóként Egyed Emese, Szántai János és Korpa Tamás Lászlóffy-verseket olvastak fel.
