Mi harmadszor jártunk arra, így már kitanultuk, hogy augusztusban véget ér a nyár, beköszönnek az őszi viharok. Első utunkkor, a ’90-es évek közepén csak megközelítettük a fokot, de a hideg és az eső elűzött a környékről. 2001-ben szintén augusztusban jártunk erre, akkor a sziget sziklaplatójáig kihajtottunk, de olyan jeges-esős szél fújt, majd sűrű köd ereszkedett alá, hogy az út két oldalán lévő árokba sodort lakókocsik, kisbuszok megijesztettek. Az autó ajtaját széllel szemben nem is lehetett kinyitni, gyalogosan megállni pedig – támasz nélkül – reménytelen volt. A néptelen úton nagy nehezen visszafordultunk, s elhatároztuk, ha még egyszer erre járunk, az útikönyvek ajánlása szerint a legbékésebb hónapot, a júniust választjuk. Ehhez viszont nyugdíjassá kellett lenni, hogy az ember egy egész hónapot fordíthasson a Nordkapp autós meghódítására.
A megközelítésnek két iránya lehetséges. 2001-ben a Svédország–Norvégia–Finnország útvonalon haladtunk, most az ellenkező irányt választottuk. Vagyis Szlovákián és Lengyelország keleti szélén végighajtva a balti államokba értünk. Ott Rigán át Tallinig haladtunk északra, s közben e gyönyörű városokban is töltöttünk egy-egy napot. Tallinból komppal átkeltünk a szemben fekvő finn fővárosba, Helsinkibe. Itt tölthettük az utolsó „nyári” napot, s megcsodálhattuk a skandináv emberek napimádatát: ha süt a nap, minden terasz, park megtelik, s az emberek áhítattal süttetik magukat. A napsütés, ahogy haladtunk északra, érezhetően mind ünnepibb pillanattá vált.
Ezúttal Finnország legkeletibb, északra haladó útját választottuk, amely az orosz határral párhuzamosan fut és kevésbé forgalmas. A széles országút tavak közt kanyarog, néha át is vág egy-egy tavon. A növényzet mind gyérebb, a települések mind kisebbek, többnyire egy-egy templom s néhány erdőbe vesző utca jellemzi őket. A benzinkút egyben a bevásárlóközpont szerepét is betölti. Szállodát csak a nagyobb városokban találunk, de sok a lakókocsi és a kemping. Ha összeverődik egy-egy lakókocsis konvoj, bizony gondot jelent megelőzésük.
A legkeletibb schengeni határnál
Kétnapi autózás után érünk az északi sarkkörhöz. Már megszoktuk, hogy valamilyen emlékeztetőt állítanak oda. A szinte párhuzamos nyugatibb úton található Rovaniemi sarkköri fekvéséről és télapó ottani otthonáról híres. Ezen az úton csak sejtjük, hogy mikor lépünk át a sarki világba. Kemijärviben szállunk meg a hasonló nevű szállóban. A mindössze 7000 lakosú kisváros a festői Kemijärvi tó partján fekszik. Elég későre jár, de mi a szinte kihalt utcákon még sétálunk egyet. A főutca végén díszes tornyú templom áll. Ott a feliratból derül ki, hogy a második világháború idején a települést teljesen elpusztították. A templom körül hősi temető és emlékmű. A tó partján széles sétány, bicikliút – erre még akad egy-két kutyasétáltató, magányos ember. A felhők alól néha kibukkan a nap, ilyenkor ragyog a táj. Itt júniusban soha sincs éjszakai sötétség.
Fjord menti tundra
A sarkkörön túl a lakosság nagy része lapp. A lappok vagy – saját szóhasználatuk szerint – számik eredete a homályba vész. Embertanilag az europoid (más felfogás szerint a szibériai) típushoz tartoznak, s minden bizonnyal nyelvcserével vették át az uráli nyelvcsalád balti-finn csoportjába sorolható lapp nyelvet. Valamikor Skandinávia délebbi vidékein élhettek, de a betelepedő népek, köztük főleg a finnek északra szorították őket. Ma a sarkkörtől északra 400 ezer négyzetkilométernyi területen, körülbelül 75–80 ezren, négy országban élnek. A legtöbben Norvégiában – 50 ezren –, Svédországban mintegy 20 ezren, Finnországban hatezren, Oroszországban pedig kétezren. 6–8 nyelvjárást beszélnek. A norvégiai lappok dialektusa a legelterjedtebb, ők őrzik leginkább hagyományaikat, míg a finnországiaknál a legnagyobb az asszimiláció. Hagyományos foglalkozásuk északon a rénszarvas tenyésztés, délebbre a halászat. Első nyelvemlékük egy 1612-ből származó lutheránus szertartáskönyv. Nagyobb fokú írásbeliségük csak a XIX. század végétől bontakozott ki, az iskoláztatás a XX. században vált szokásossá. 1884–1891 között az utóbb Kolozsvárt egyetemi tanszéket kapott Halász Ignác három gyűjtőúton tanulmányozta a lappok nyelvét, népköltészetét, svéd–lapp nyelvtankönyveket írt. Ma a lappok lutheránusok, kivéve az oroszországiakat, akik görögkeletiek és a cirill-betűs írást használják.
A sziklás fjordpart
Első sarkvidéki napunk délelőttjén Sodankyläbe értünk. Itt csak a terméskőkockákból épült templomot fényképeztük le. Saariselkäben egy téli sportközpontra találtunk: üzletek, szállók, télapó-ház, fatemplomok. Erre már egészen gyér a forgalom, nagyobb települések nincsenek is. Ivalo az utolsó nagyobbacska helység, ahonnan az út az Inari-tó partján halad, itt rátérünk a tó mellett északkeletre vezető keskenyebb útra, amely Näätämönél átvezet a norvég határon, s Kirkenesbe ér.
Ezt az ötezer lakosú városkát a finnek alapították 1826 táján, amikor a közelben húzták meg az orosz–skandináv határt. 1862-ben épült az első templom, s e köré rendeződött a település, amely ma a vasércbányászat norvégiai központja. 1940-ben a németek szállták meg, aztán a szovjetek bombázták; az 1944-es német kivonuláskor teljesen elpusztították: mindössze 13 ép háza maradt. Jelenleg tömbházak és faházak váltakoznak benne. Van két elegánsabb főutcája, néhány szállodája. A fekvéséhez képest szelídebb az időjárása: zöld füvet, fákat is láthatunk. Legutóbbi itt jártunkkor az egyik utcát az orosz piac uralta, a közeli kishatáron keltek át az árusok nagy kockás szatyrokkal, s árulták az üvegneműt, a ruházati és elektromos cikkeket. Mára ez megszűnt. Azért a szállodában, éttermekben is mindenütt találunk orosz feliratot.
Este olyan szeles-esős az idő, hogy örvendünk a szállodai meleg szobának. Másnap reggel a rossz idő ellenére lesétálunk a kikötőig, ahol egy hatalmas sétahajó vesztegel, utasai éppen partra szállnak, hogy körülnézzenek. A település zöld füves telken álló kőtemplomát bizonyára a világháború után emelték. Egyik terecskén világháborús emlékmű: édesanya magához ölelt csecsemőjével és lábánál ülő kisfiával várja a családapát. Körben szabadtéri tárlat régi felvételekkel és – főleg – a háborús események magyarázatával. Távozáskor kihajtunk az orosz határig, az is látványosság, itt a schengeni legkeletibb határ. Egyrészt e határátkelőtől közelíthető meg a Jakobselv nevű határfolyó torkolatánál a Grense Jakobselv nevű kis település, ahová II. Oszkár svéd-norvég király 1869-ben egy kis kápolnát építtetett, mint a nyugati kereszténység legkeletibb kegyhelyét, másrészt innen nem messze fekszik a norvég–orosz–finn hármas határpont – megközelítése tilos, de érdekessége, hogy bizonyos hónapokban pár percen belül három időzónába lehetne eljutni.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
