Ilyen volt az újságírás és digitális média szakosok gólyatábora
Gyűrűk Ura a Székelykőn
Elsőéves egyetemistaként a gólyatábor meghatározó pillanat lehet a hallgatók számára. Ezalatt megismerhetjük a csoporttársainkat, betekintést nyerhetünk a szakmánk benső zugaiba, de még tanárainkkal is barátságosabb viszonyba kerülhetünk.
A média és újságírás szak újdonsült hallgatóiként érdekes, tanító jellegű és szórakoztató hétvégén vagyunk túl, amely október tizennyolcadika és huszadika között Torockón zajlott.
Az első program a Székelykő megmászása volt, amely egyesek szerint pofonegyszerű küldetés, azonban akadtak olyanok is, akik küzdöttek a meredek hegy ellen. (Ennek ellenére volt, aki másnap is megmászta azt.) Aranyköpésekben gazdag út vezetett felfelé, a tájszólásokat utánzó diákok között elhangzott a híres Legolas becézés is, mivel az egyik hallgató nagyon hasonlít a Gyűrűk Ura mesebeli szereplőjére. A túra után mindannyian repesve vártuk jól megérdemelt lélekerősítő italainkat a helyi Gondűzőben, ahol egyébként másnap is szívesen fogadtak.
A szombat a szakmai műhelyek napja volt, amelyet P. Kristály Bea, a Kolozsvári Rádió munkatársa indított, aki a Hetedhét Erdély című podcastról mesélt. Ezt követte Pál Edit Éva és Soós Róbert előadása, amelyben az uh.ro működéséről tudhattunk meg többet. Délután a Tompa Réka által vezetett fotó remake workshopon vettünk részt, az ott készült képek kiértékelése vasárnap reggel volt. A szombatot borkóstolóval zártuk.
Nem maradt el a versengés sem, szabadidőnkben csocsóban aláztuk egymást, privát bajnokságot tartottunk. Emellett voltak visszatérő motívumok, közös poénok, mint a macska, aki a társaságunkhoz folyton visszajárt. A hétvégén sok zenét hallgattunk, visszatérő dalok voltak a Baddadan, A Muki fia és a Fújj meg szél is. Azt sem hagyhattuk ki, hogy éjjelekbe nyúlóan közösen beszélgessünk, pletykáljunk, ugrassuk egymást és dübörögtessük a muzsikát. (Szabó Bernadett)
Kolozsvári pörgés után kis nyugi…vagy mégsem?
Sokat gondolkodtam rajta, hogy menjek-e a gólyatáborba, néhányszor elmerengtem azon, hogy hol volt az eszem, amikor a listára feliratkoztam, főleg akkor, amikor Győrffy Gábor elküldte a tájékoztatót a programokról. Az igazság az, hogy a nyüzsgő Kolozsvár után jólesett kicsit visszacsöppenni a nyugodt falusi életbe, bolyongani a természetben – annak ellenére, hogy a hegymászás utáni izomláz miatt lassan három lépcsőfok megmászása is nehezen megy.
A gólyatábor hagyományaihoz híven esténként ellátogattunk a Gondűző nevű kocsmába, ahol a végére már a helyi veteránokkal is szót értettünk – legalábbis ők ezt hitték. Lehet, hogy a borkóstolón kínált nagyenyedi bor az oka annak, hogy szombat estére sikerült mindenkinek közös témát találnia vagy elbeszélgetnie a helyi Azahriahval. Norbinak hála a gólyatáboros társaság kívülről fújja A Muki fia és a Sarà perché ti amo című dalokat.
A vasárnap reggeli aznaposságnál is nagyobb pofon volt számomra, hogy beletiportak abba a szentül hitt elképzelésembe, hogy nem beszélek tájszólással – kiderült, hogy mégis –, jóu, legyen, elfogadom.
Az elsőéveseket bátorítom, hogy ne hagyják ki az ilyen alkalmakat, mert azon felül, hogy sok tapasztalatot és szélesebb látókört szerezhetnek a szakról, a szakmáról, nagyon jó csapatépítő is.
Ui.: A tundrabugyit mindenki csomagolja be becsületesen! (Kovács Dolores Vivien)
Micimackó a Gondűzőben
Nem mondhatnám, hogy félve indultam a táborba, hiszen alig vártam, hogy megérkezzünk. Sajnos megfázva indultam el, így aggódtam, hogy a programokon nem tudok majd részt venni. Szerencsére a többiekkel együtt sikerült megmászni a Székelykőt, büszke voltam magamra, amikor fent ültem a csúcson és Torockó őszi táját néztem. Lefelé két csapatban mentünk, az egyik csoport a gerincen, a másik az erdőn keresztül sétált vissza.
Vacsora utáni esti programként „hagyományőrzés” céljából betértünk a Gondűzőbe. Úgy látszik, kissé spicces állapotban jobban sakkozom, mivel legyőztem az egyik professzort a játszámánkban. Utána Péter Árpád tanár úr is kihívott, de vele már nem mertem játszani. Az este legviccesebb pillanata az volt, amikor Halász Judit Micimackó című dalára ment a kocsma teraszán a buli.
A szombati előadások közül az volt a kedvencem, amelynek végén podcastot kellett rögtönöznünk. A fényképes feladat is tetszett, ahol Torockón készült régi képeket kellett újraalkotnunk. Ennek kapcsán ismertük meg az egyik szuvenírbolt tulajdonosát is, aki segített nekünk egy-egy helyszín azonosításában.
A borkóstoló alatt – amelyre nagyenyedi borászt hívtak meg (Papp Péter, a Papp Pincészet vezetője volt a meghívott – szerk. megj.) – a borkultúráról is sokat tanulhattunk. (Győrgyike Noémi Csilla)
