Hősnők tere: novellák nőkről nem csak nőknek

Mikola Emesét Szűcs László, a kötet szerkesztője kérdezte (Fotó: Kós Katalin)
A magyar irodalom nagy, maradandó hősei általában férfiak: Toldi Miklós, Tímár Mihály, Turi Dani. Központi, női figurával ritkán találkozunk, vagy ha mégis, az azért van, hogy a férfit segítse, támogassa vagy akadályozza. Mikola Emese második prózakötete, a Hősnők tere arra vállalkozik, hogy női sorsokat, történeteket helyezzen a középpontba. A kötet kolozsvári bemutatójának a Györkös Mányi Albert Emlékház adott otthont, a szerzővel Szűcs László, a kötet szerkesztője, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélgetett.

– Én az óvodából is mindig elszöktem, mert ott nem írtunk és nem olvastunk – idézte fel „íróvá válásának” történetét Mikola Emese. A szerző azt is elmesélte, amikor az átkosban az óvónőknek el kellett menniük a boltba sorba állni, a takarítónő vigyázott a gyerekekre, a kis Emesének adtak egy mesekönyvet, aki, bár olvasni még nem tudott, társainak mesélt, ők meg figyeltek rá. Úgy gondolja, ő ezzel a mesélőhajlammal született.

A Holnap Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötet női sorsokat, női megéléseket tár az olvasó elé, a szerző által írt előszó szerint az ok az ember, a történet csak okozat. A novelláskötet különböző korok, helyszínek és tapasztalatok gyűjtőhelye. Az egyes szövegek alapja a valóság, tehát valós helyszínek, hús-vér emberek, viszont, Mikola Emese azt sem titkolja, nem kíván a realitás talaján maradni írásaiban. Meglátása szerint a fikció mindig több mint a realitás, és ha tényszerűen leírna való életbeli történéseket, az túl egyedi és nem elegendő ahhoz, hogy szépirodalmi alkotásként megjelenjen.

Szűcs László a kötet címadási folyamatát is szóbahozta. Ugyanis, novelláskötetek esetében a gyakorlat az, hogy szerző és szerkesztő leül, átnézi a rendelkezésre álló szövegeket és egyre rábök, az lesz a címadó. A Hősnők tere cím nem így született, ilyen című novella nincs a kötetben. Mikola Emese ezt eredetileg munkacímnek szánta, a szerkesztőnek viszont megtetszett, így ez maradt végleges. Bár az író nem harcias szándékossággal mutat meg női karaktereket és női sorsokat, mégis ez a kötet egyik szervezőelve. Ennek oka pedig a szerző szerint az, hogy az irodalomban hiány van női megélésekben. 

Mikola Emese irodalomterápiával is foglalkozik, ennek kapcsán felidézte egyik élményét: irodalomterápiás konferencián Tolsztojjal foglalkozó szakember előadásában hangzott el az, hogy ezeken a foglalkozásokon, ha szerepjátékra kerül a sor, a nők sok esetben férfi karaktereket választanak, és az ő bőrükbe bújnak. Ez annak is köszönhető, hogy annyira kevés női hős van az irodalomban, hogy már maguk a nők sem tudnak kivel azonosulni.

A magyar, erdélyi magyar irodalom mérlegének könnyebbik serpenyője, amely a női hősöket tartalmazza, kicsivel súlyosabb lett a Hősnők tere által. Még hosszú út vezet az egyensúlyig, Mikola Emese azonban már hozzátette a maga részét.