A szegények ezért szegények, az iskolában bukdácsolók ezért teljesítenek rosszul, a terroristák ezért gyilkolnak, a hűtlenek ezért csalnak, a tolvajok ezért lopnak, a boldogtalanoknak ezért lóg az orra. A pszichiátria diagnosztikai rendszerében még ma is huszonhárom mentális zavarnak része az alacsony önértékelés. A cél tehát világos: növelni kell az önbizalmat, és megoldódnak a társadalmi és személyes problémák. Csakhogy ez a törekvés már a nyolcvanas években is megbukott, a kísérletek szerre cáfolták meg a hipotézis helyességét. Nagy önbizalmú emberek nem okoznak kevesebb társadalmi problémát. Sőt. És nincs nekik kevesebb személyes gondjuk. Legfeljebb másfajta.
Persze értem én, hogy fontos a megfelelő önértékelés. Értem, hogy nehéz cáfolni, hogy a sikeres vezetők általában erősebb önbizalommal rendelkeznek. Értem, hogy a szülők túlnyomó többsége szerint gyermekük tehetségesebb az átlagnál, hogy az emberek 80%-a barátságosabbnak gondolja önmagát az átlagnál, hogy a cégvezetők 90%-a az átlagnál jobb vezetőnek tartja magát vagy hogy az autóvezetők 93%-a úgy gondolja, hogy az átlagnál jobb sofőr. Persze, majd’ mindenki jobb az átlagnál... Mert másokat viselkedésük, magunkat vágyaink alapján ítélünk meg. Így már azt is értem, hogy számos kutatás szerint jobb teljesítményt nyújtanak azok, akik nem kételkednek önmagukban.
Óvatosan kérdezem: ha ilyen fontos az önbizalom, érdemes megjátszani, hogy van, amikor nincs? Érdemes hinni azoknak, akik szerint csak büszkének kell lennünk önmagunkra, és minden megváltozik? Vajon az önbizalom független az erőfeszítéstől, a megvalósítástól, a tehetségtől, a valóságtól?
Ami engem illet, jobban szeretnék kevesebb túlértékelt önbizalmat magam körül.
Amikor egy diákom meg van győződve, hogy majd valahogy úgyis kivágja magát a vizsgán, jobban szeretnék több szorgalmat és kevesebb önbizalmat. Amikor egy cikk után a hozzászólásokat ellehetetleníti a trollkodó gyűlöletbeszéd, jobban szeretnék több higgadtságot és kevesebb önbizalmat. Amikor a politikus populista jópofizással válaszol közérdekű kérdésekre, jobban szeretnék több alázatot és kevesebb önbizalmat. Amikor a tanár lekezelő diákjával, jobban szeretnék több érzelmi intelligenciát és kevesebb önbizalmat. Amikor a postaládámat ellepik a frissen költött versek, jobban szeretnék több tehetséget és kevesebb önbizalmat. Amikor újabb módosításra szoruló sürgősségi kormányrendelet születik, jobban szeretnék több párbeszédet és kevesebb önbizalmat. Amikor valaki tudni véli, hogy másnak mi jó, jobban szeretnék több együttérzést és kevesebb önbizalmat. Amikor egyik ismerősöm a másik fölött pálcát tör, jobban szeretnék több önismeretet és kevesebb önbizalmat. Amikor egy vezető úgy gondolja, hogy bármit megtehet, és már rutinból sikkasztja a közpénzt, jobban szeretnék több tisztességet és kevesebb önbizalmat. Amikor a frissen megtért teleharsogja a világot vélt vallási igazával, jobban szeretnék több türelmet és kevesebb önbizalmat. Amikor a közösségi médiában valaki minden percét dokumentálja, jobban szeretnék több visszafogottságot és kevesebb önbizalmat. Amikor házasságban valaki szüntelen a saját önértékeléséért aggódik, jobban szeretnék több odafigyelést a másikra és kevesebb önbizalmat. Amikor valaki önbizalma fejlesztésével van elfoglalva, jobban szeretnék több másokra irányuló érzékenységet…
Lehet, hogy mégis több önértékelésre lenne szükség?
