Új bemutatóval kedveskedett közönségének a Kolozsvári Állami Magyar Opera: a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus előadásában Csergő Domokos felnőtteknek, gyermekeknek szóló musical-játékát mutatták be Fidibusz Maximusz csodaiskolája címen. Hetven gyermek és egyetlen felnőtt jeleníti meg a történetet, amelyben az egymást követő generációkban újra és újra felmerülő kérdések vetődnek fel: miért kell minden nap felkelni és iskolába menni, mi értelme a sok tantárgynak, tanulásnak, lesz-e bármi haszna az igazi életben. A szerzők érdeme, hogy egyszerű, szívhez szóló mondatokat mondatnak és énekeltetnek a gyerekekkel arról, hogy az olvasás valójában utazás, a sport, a zene emberré formál, mint ahogyan az igazi iskola egésze ezt teszi. Értéket, kultúrát, tudást, gyökeret ad.
Hetven gyermek énekét, párbeszédeit, mozgását, táncát összehangolni hatalmas feladat, ez itt most igazán bámulatosan sikerült. Novák Péter rendező látványos, léleksimogató előadást hozott létre. A produkciót támogató, útját egyengető minden szereplő, a gyermekekkel foglalkozó karvezetők, zenészek, az ötletgazda és művészeti vezető Takács Aranka mind hatalmas feladatot teljesítettek, mert egyszerre művészi munka, pedagógia és a majdani zeneértő közönség nevelése történik.
A tanárt játszó Plesa Róbert jó partnere a lenyűgöző gyermekcsapatnak az iskoláról szóló játék során. A néző átélheti saját iskolás élményeit, a felelés vagy felmérő izgalmait, a csínyek, barátságok, bimbózó szerelmek hangulatát.
Balzsam a léleknek ez az előadás, a gyermekek produkciója. Megerősít abban, hogy a világ nem rosszabb, mint korábban, nem elvetemültebb, megbízhatatlanabb, tehetségtelenebb a mai generáció. És végül megállapíthatjuk: amíg tisztalelkű alkotók ilyen hittel, bizakodással teli előadást hoznak létre, nincs nagy baj, ebben a generációban is van erő és lelkesedés, bízhatunk abban, hogy lesz ki továbbadja, továbbvigye az értéket.
Az előadás zenéjét és dalszövegeit Csergő Domokos írta, a dalszövegek alapján Novák Péter és Sediánszky Nóra írta a szövegkönyvet. Közreműködik Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa: Frici: Békési Balázs, Manci: Szőcs Emma, Guszti: Sólyom Ádám, Jancsi: Marosán Kristóf, Béla: Nagy Ervin, Pista: Gergely Márton, Apor: Oroszhegyi Farkas, Rozi: Kiss-Cserey Flóra, Kati: Jankó Anna, Etus: Láposi Anna, Dani: Vígh Márton, Vili: Papp Kristóf Levente, Lemezlovas: Szabó Márton Gergely, Fidibusz Maximusz (FM): Plesa Róbert, Lupenyka: Szabados-Erős Rózsa, Fenesi úr: Fejes Gergő, Tina: Halász Tünde Bernadett, Edvina: Szőllősi Rebeka, Titusz: Vári Zsolt, valamint Békési Panna, Csató Eszter, Dénes Réka, Etédi Petra, Fehér Fruzsina, Fekete Lilien Ajsa, Gál-Bancsi Etelka, Gál-Bancsi Nóra, Gáll Virág, Gede Anna, Gergely Előd, Hegyi Erzsébet, Kasabian Csillag, Kasabian Rózsa Bíbor, Kasabian Zselyke, Kispál Karen Rebeka, Kolozsi Janka, Kovács Jázmin-Nikolett, Kuszálik Kincső, Kutos Blanka Teodóra, Lázár Kinga, Lázár Zsófia, Lőrinczi Dóra, Man Johanna, Marosán Dávid, Márton Nóra, Márton Zalán, Mild-Keresztúri Johanna, Molnár Karola, Morvay Bella, Ötvös Dóra, Pákai Dóra, Palkó Adél, Páll-Szabó Ágnes Dorottya, Péter Dorka Petra, Póka Emma, Potyó Júlia, Szabados-Erős Évike, Szabados-Erős Klára, Szabados-Erős Rita, Szabó Péter Bálint, Szakács Zsófia-Krisztina, Szegő Petra Zsófia, Székely Csenge, Szőllősi Brigitta Szofia, Țapu Zsanett, Toporăscu Amalia, Turós Nóra Hanna, Zelenka Petra, Zenei kíséret: zongora: Gombos Gergely, szintetizátor: Kondrát Csaba, basszusgitár: Antal Attila, hegedű: Brassai Dávid, dobok és ütőhangszerek: Csergő Domokos.
Ügyelő: Lőrincz Norbert, jelmeztervező: Ledenják Andrea, díszlettervező: Venczel Attila, koreográfus: Jakab Melinda, dramaturg: Sediánszky Nóra. A gyermekkar vezetői: Kálló Krisztián, Fábián Apolka. Ötletgazda és művészeti vezető: Takács Aranka, zenei vezető: Csergő Domokos. Rendező: Novák Péter.

