Kelemen Hunor kitüntetésének visszavonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután az RMDSZ elnöke a Szabadságnak adott interjúban rámutatott: a románságnak is el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát. A becsületbíróság határozatáról az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: a román állam nemcsak neki, hanem az egész romániai magyar társadalomnak üzeni, hogy vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetnek, mert az állam "nem viseli el".
"A szólásszabadságnak ez a burkolt korlátozása nyilvánvalóan súlyos dolog. Mert nem nekem üzenik, hanem elsősorban a társadalomnak, hogy vannak tabutémák, amelyekről nem szabad őszintén, tisztességesen beszélni. Engem nem fog ez elriasztani attól, hogy továbbra is őszintén, szabadon beszéljek, de ezt az üzenetet ki lehet olvasni" - mondta Kelemen Hunor.
Hozzátette: nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 2000-ben, amikor államtitkárként tevékenykedett a kulturális minisztériumban, Emil Constantinescu elnök kitüntetette őt a román-magyar közeledésben, a kulturális kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért. "De én nem azért dolgoztam, hogy ilyen kitüntetéseket kapjak, úgyhogy az elvétele sem okoz nekem álmatlan éjszakákat" - jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Elmondta, még augusztusban részt vett a testület előtt egy "feszült légkörű, de tisztességes" beszélgetésen. Meghallgatásán a héttagú becsületbíróság tagjai közül csak Mircea Geoana volt külügyminiszter, korábbi szociáldemokrata pártelnök, Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke és Costin Georgescu a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője volt jelen.
"Elmondtam: nem tiszteletlenség, nem a sértés szándékával fogalmaztam meg dolgokat. Elmondtam azt is, párbeszédre van szükség, hogy a többség-kisebbség viszonyát rendezni kellene, sérelmeinkről, frusztráltságainkról beszéljünk nyíltan, ez a legjobb mód. Mircea Geoana volt az egyedüli ott, aki ezt értette" - idézte fel.
Kelemen Hunor közölte: nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, hogy visszavonja-e a kitüntetését. "Nem ez a kitüntetés tett engem azzá, aki vagyok, és nem ennek a hiánya fog megváltoztatni" - szögezte le az RMDSZ elnöke.
A Románia Csillaga érdemrend közgyűlését 2013-ban Tőkés László európai parlamenti képviselő miatt hívták össze, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza azt a héttagú etikai becsületbíróságo, amely törvényesen kezdeményezheti az államfőnél a kitüntetés visszavonását. Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról tavaly márciusban adott ki elnöki rendeletet Klaus Johannis államfő, miután hosszas peres eljárás után érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Az EP-képviselő az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapta a kitüntetést, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.