Az érdemrend etikai testületének döntéséről az Antena 3 adásában Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója számolt be, akit a médium a becsületbíróság elnökeként mutatott be. Georgescu elmondta: a héttagú testület hat tagja vett részt a titkos voksoláson, és egy tartózkodás mellett, csaknem egyhangúlag döntöttek úgy, hogy az RMDSZ elnöke méltatlan a kitüntetésre.
Kelemen Hunor román állami kitüntetésének megvonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát.
Kelemen Hunorlapunknak, a Szabadságnak adott interjújában azt mondta: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at".
A román médiában nagy visszhangot keltő kijelentése nyomán a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevű, egy román oktatási, üzleti és szakmai szervezeteket tömörítő társaság előbb Kelemen Hunor román állampolgársága, majd román állami kitüntetése megvonását kezdeményezte.
Costin Georgescu az Antena 3 adásában azt mondta, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságához a kitüntetés egyik birtokosa fordult beadvánnyal, azt állítva, hogy Kelemen Hunor nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, például nem tiszteli december 1-jét (a Gyulafehérvári Nyilatkozat napját), az ország nemzeti ünnepét. A testület elnöke nem kívánta megnevezni a panaszost.
"Mi nem politikai alapon mérlegelünk. Román állampolgárok vagyunk, a Románia Csillaga birtokosai. A törvény értelmében előterjesztjük döntésünket az államfőnek: ha ő kiadja a rendeletet, visszavonják (Kelemen Hunortól) a kitüntetést, de ha nem hoz ilyen rendeletet, nem vonják vissza" - magyarázta a becsületbíróság képviselője.
A Románia Csillaga érdemrend közgyűlését 2013-ban Tőkés László európai parlamenti képviselő miatt hívták össze, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza a rend héttagú becsületbíróságát, azt az etikai testületet, amely törvényesen kezdeményezheti az államfőnél a kitüntetés visszavonását. Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonásáról tavaly márciusban adott ki elnöki rendeletet Klaus Iohannis államfő, miután hosszas peres eljárás után érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Az EP-képviselő az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapta a kitüntetést, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.