Hawaiin a télapó katamaránon érkezik
„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” - olvasom a napokban több helyen is idézett szövegét Márai Sándornak. És valóban, így van ez Kolozsváron, Magyarfenesen és még a távoli Hawaiin is. De hogy jön ide pont Hawaii, a világ másik vége? László Rigó Judit révén, akivel középiskolai közös élmények kötnek össze évtizedek óta, és aki fáradhatatlanul elégíti ki osztálytalálkozóinkon a kíváncsiságunkat új, egzotikus lakóhelye érdekességeiről szóló történetekkel. Judit második otthonát nem egyszerűen megismerte és felfedezte, hanem igyekezett azt úgymond hazahozni és megismertetni itthon is: előadásokat tartott a szigetről, őslakosairól, szokásaikról, még ízvilágukat is elhozta különleges ételek, italok formájában. A már öt éve a Facebookon létrehozott Hawaii Magyar Baráti Kör keretében több napos programokat szervezett Magyarországon és Erdélyben is, hogy a résztvevőkkel megoszthassa a Hawaii szellemiséget, az aloha érzést. Újabban pedig könyvet készülnek írni Hawaiiról, az ottani magyarokról és mindazokról, akiket megihletett a sziget utazásaik során.
Az idei év azért is volt sokkal nehezebb, mert a járvány miatt nem lehetett utazni. A kapcsolattartás családdal, rokonokkal, barátokkal a virtuális térbe költözött: online levelezés, videocsevegés vette át a helyét az együttlétnek. „Sokat gondolok rátok, a barátokra, családra, otthoniakra, és meggyőződésem, hogy az ember ott van otthon, ahova született” – írta Judit egy alkalommal, honvágya is erősebb most, mint általában, mert idén nem jöhetett haza, és közben új kisunokája is született. Szerinte az összetartás szó sok mindent kifejez: édesanyja szokta mondani, amikor felhívja telefonon, hogy a beszélgetés után feltöltődik energiával.
Arról kérdeztem, milyen az ünnep Hawaiin, és mire emlékezik vissza a gyerekkori, itthoni karácsonyokból.
Magyarfenesen estig kint játszottunk a hóban
Elmondjuk ezerszer decemberhez közeledve, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Otthon, Erdélyben, és itt Hawaiin is, hasonló módon, de minden nemzetiség az ő sajátos módján várja, látja és ünnepli karácsonyt. Még azok az emberek is szeretettel tele várják az év utolsó hónapját, akinek bevallása és hite szerint nem ünnep. Legalábbis ez így volt hosszú ideig. Most talán már nem annyira…
Visszatekintve gyerekkorunkra, az év leggyönyörűségesebb pillanatai voltak, téli vakáció, szánkózás a Dombon vagy Gyümiben (Gyümölcsös a neve annak a domboldalnak) - a legkedvesebb és legszebb része gyermekkorunk játszóhelyeinek Magyarfenesen, ahol felnőttem. Reggeltől estig kint voltunk a hóban, jégcsapok lógtak rólunk, de nem számított! A karácsonyi várakozás nyilvánvalóan megkoronázta a téli szünetünk napjait, és a szánkózáson kívül egyetlen csigázó gondolat uralkodott csak: hova dugták el az ajándékokat? Őrülten akartuk tudni! Amikor már megfelelő korúak voltunk, megengedték, hogy felkötözzük színes cérnával a szaloncukrot, ez a művelet is az izgalmakhoz tartozott, és megengedték, hogy egyet megegyünk kóstolóként. Amikor már volt csokival bevont szaloncukor, az maga a mennyország volt!
Ajándéknak: Piros mesekönyv, Arany mesekönyv…
A kommunista évek alatt nem bővelkedtünk nagyon különleges ajándékokban, és villanyégők sem pillogtak a karácsonyfán, legalábbis jó hosszú ideig nem, de mi nagyon boldogan festettük bronzzal a diókat, azzal a bronzfestékkel, amit a vasas boltból vásároltak, hogy bekenjék vele a kályhák főzőlapját. Jó volt az nekünk! Ha sikerült kiállni a több órás sort Kolozsváron valamelyik cukrászdában, akkor ezzel a „zsákmánnyal”, néhány naranccsal is gazdagítani tudtuk a karácsonyfa díszítését, és az már tényleg maga volt a csúcs! Fehér cérnával átkötöttük és fellógattuk a fára. Ha nem volt narancs, akkor hoztunk fel piros almát a pincéből, az is megtette! Az ajándék szinte minden évben ugyanaz volt: meséskönyvek. Egyik évben Piros mesekönyv, következő évben Arany mesekönyv, és így tovább. Volt "Ember, ne mérgelődj" társasjáték, néhány zokni, kézzel kötött sapka és tolltartó ceruzákkal. Meg időnként csizma... De boldogok voltunk!
Aztán jött a változás, felnőttük, a gyerekeink pedig másképpen, másnak kezdtek örülni. Nem mondom, hogy rosszabbul, dehogyis! Csak máskent. A változás sok mindent hozott magával, megjelent a boltokban a sok nyugati áru, ezzel együtt a nyugati szokások is. Sokan örömmel felkarolták, sokan elutasították, de szerintem nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy mindenki találja meg a magának megfelelő szeretet-adagot valamiben. Aztán jöttek a csillogó-villogó díszítések, lámpák, rengeteg (fölösleges) csomagolóeszköz, amikkel másnap megtelt a kuka... Műanyagjátékok sokasága jelent meg, okosjátékok, okostelefonok - és egyre kevesebb meséskönyv került a karácsonyfa alá. De végülis ez sem számít, ha szeretet van!
Belülről megtapasztalni és amerikai módon örülni az ünnepnek
Amerikában is vannak jó öreg szokások. Nekem az elején minden új volt. Negyven éves fejjel kezdtem el amerikai módon örülni a Karácsonynak, és másképpen látni ezt az Európa irányából lenézett ünnepi világot: éspedig belülről. És így már teljesen más! Belülről már látszik a Karácsony igazi melegsége, a család és barátok iránti szeretet, összetartozás, hagyományok őrzése, ünnepi szokások átörökítése és az ajándékozás öröme. November utolsó hetében, hálaadás után már elkezdődik a ráhangolódás, akárcsak otthon Advent idején. Itt leginkább díszítéssel tudják érzékeltetni az izgalommal teli várakozást, és ez meglátszik a házakon nagyon hamar. Teleaggatják a házat karácsonyi lámpákkal, és a kertekben, ház előtt megjelennek a kivilágított rénszarvasok, télapók, angyalok, a házban is feldíszítik a karácsonyfát. Ezzel már kezdetét is vette az ünnepek sora. Tudom, hogy az ajándékvásárlási hajszát eltúlozzák az emberek, de ez leginkább a kereskedelem hibája, a fogyasztói társadalom velejárója, a profitéhség következménye...
Feldíszített ünnepi asztal a hawaii otthonban
Megsimogatjuk a díszeket, emlékezünk szeretteinkre
A mi házunkban van egy titkos szekrény, ahol a különleges és a család számára értékes díszeket őrizzük, tudjuk az összesnek a történetet. Amikor eljön a feldíszítés napja, előszedjük az egyenként gondosan selyempapírba csomagolt darabokat - anyukák, nagymamák keze munkája, a legtöbb darabon még évszám is van -, és óvatosan felaggatjuk a fára. Szentestén körbejárja a család a fát, tojáslikőrt iszogatva, megsimogatva a kedves díszeket, történeteket mesélünk nagymamák korából, emlékezve rájuk, akik már nincsenek közöttünk. Gyönyörű szép este!
A templomi szertartások is nagyon fontos része az ünnepnek Amerikában, legalábbis a hagyományokat tisztelőknél. A mai nagyon “felébredt”, felvilágosodott társadalomban viszont már nem csak mellőzik, hanem tiltják is. Eszembe jutnak az otthoni kommunista évek, amikor tilos volt templomba menni, vagy legalábbis nem volt szabad beszélni róla. Akárcsak most itt Amerikában: nem szabad Merry Christmas-t kívánni, hanem csak Happy Holidays-t, nehogy más vallásúakat megsértsünk. Az új világban kezd lepörögni a csillogás, a fény róla, “karácsonymentes” idők következnek…
Hawaiin a télapó katamaránon érkezik
Hawaiin egy picikét másabb az ünnep, mert karácsony is, mint a mindennapi életünk, a trópusi körülményekhez alkalmazkodott. Santa, azaz a télapó katamaránon érkezik december első napjaiban, és ezt a nagy eseményt még a híradóban is bemondják. Megérkezett Santa! Felgyújtják a város fényeit ünnepélyes keretek között, és kidíszítik a pálmafákat is lámpákkal. A Waikiki szállodasor fényárban úszik. Mikulásvirágos rövidnadrágban szörföző télapós karácsonyfadíszek kerülnek a fákra, és trópusi virágokkal díszített óriási gömbök.
Szentestén összegyűl a család. Nagy családok, sok gyermek, sok unoka. Hazajönnek a kontinensről is a családtagok, ölelkeznek és finomságokat visznek ajándékba. A karácsonyi menü változatos, aszerint, hogy kinek hova nyúlnak vissza a gyökerei, mert nagyon nagy százalékban mindannyian jöttünk valahonnan. Ezen az ünnepen látszik, hogy milyen mélyen ívódott belénk az otthon, és mit tudtunk megtartani az újvilágban. A mi konyhánkban erdélyi húsleves fő, diós- és mákosbejgli sül, és töltött káposzta rotyog a fazékban. Újévre pedig kocsonya.
Mi itt karácsony napján is kijárunk az óceán partra. Itt nincs szánkózás, csak lubickolás a télen is meleg óceánban. Nincsenek jégcsapok csak sós hullámok. De az öröm és szeretet ugyanaz.
Az, hogy a polinéz nép hogyan tudja összeegyeztetni a Jézus születését a saját ősi vallásukkal és isteneikkel, ez mindig titok marad számomra. Akkora szeretet van bennük, hogy elfér a szívükben mindkettő.
Aloha. Boldog karácsonyt mindenkinek! Merry Christmas! Mele Kalikimaka!
