Kinek mit jelent a karácsony? Egyeseknek a Messiás születését, családi ünnepet, a gyermekeknek angyaljárást, Jézuskajárást, míg másoknak szomorúságot, hiányérzetet, fájdalmat, vagy akár nehezen elviselhető szenvedést. Sokan nem örömmel, hanem csendes nehézségekkel élik meg a karácsonyt: van, aki az egyedüllét súlyát érzi ilyenkor különösen erősen, mások betegséggel küzdenek, vagy az anyagi bizonytalanság miatt szorongva várják az ünnepet. Amikor minden a fényről, a csillogásról, az együttlétről és a bőségről szól, a hiányok fájdalmasabban tűnnek, s könnyű azt érezni, hogy kimaradunk abból, aminek „ilyenkor lennie kellene”. Fontos azonban emlékezni arra, hogy ezek a reakciók érthetők és emberiek, s nem jelentenek kudarcot. A karácsony nem csak a tökéletességről szólhat, hanem a megértésről, az apró kapaszkodókról, továbbá arról, hogy megengedjük magunknak a gyengédséget – akár egy kedves szó, egy meleg étel vagy egy csendes pillanat formájában. Az ünnep akkor is értékes lehet, ha halkabb, egyszerűbb, és éppen csak annyit nyújt, amennyi szükséges a továbblépéshez.
Fontos, hogy előre tekintsünk, még akkor is, amikor a jelen nehéznek és kilátástalannak tűnik, mert az életünkben már sokszor bizonyítottuk: képesek vagyunk túljutni azon, amit egykor megoldhatatlannak hittünk. Voltak helyzetek, amelyekben elfáradtunk, kételkedtünk, talán féltünk is, mégis lépésről lépésre továbbmentünk, s végül könnyebb lett a teher. Ezek az emlékek nem a fájdalomról, hanem az erőnkről szólnak. Lehet, hogy most is olyan úton járunk, amelynek a vége még nem látszik, de attól még létezik. A bizalom önmagunkban nem hangos, nem harsány – sokszor csak annyi, hogy ma sem adjuk fel, ma is megtesszük, amit tudunk. Ezért érdemes továbbhaladni, harcolni, mert minden lépés, még a legkisebb is, közelebb visz ahhoz a naphoz, amikor visszanézve már látjuk: ezen is sikerült átjutnunk.
A most hozott ünnepi búzakása (Christmas Frumenty) a középkori nyugat-európai konyha egyik népszerű étele volt. Egyfajta kása, pontosabban sűrűre főzött gabonaétel – erre utal az elnevezése is, amely a latin frumentum („gabona”) szóból származik. Általában búzából készítették, amelyet tejben vagy húslevesben főztek meg, és elsősorban a paraszti étrend alapétele volt. Az előkelőbb változatok tojást, mandulát, ribizlit, cukrot, sáfrányt és narancsvirágvizet is tartalmaztak.
Az ünnepi, karácsonyi változatát édesen, egyfajta desszertnek készítették, évszázadokon át fogyasztották. Mai konyhai szokásainkhoz alkalmazkodva, elkészíthetjük karácsony közeli, vakációs reggeleken. Bár egyszerű alapanyagok felhasználásával készül, nagyszerű, és igen ízletes étel.
Hozzávalók:
1 bögre búza
1 bögre víz
1 bögre tej
50 ml főzőtejszín
1 csipet só
5 ek barna cukor
¼ kk vanília kivonat
Negyed marék rumba áztatott mazsola
Késhegynyi reszelt narancshéj / 2 csepp narancsolaj
Pár szelet narancs, mandula, szárított gyümölcs a tálaláshoz
Elkészítés:
A búzát előző éjszaka beáztatom. Másnap a narancshéjjal, cukorral, sóval, vaníliával alacsony tűzön puhára főzőm (kb. 45 perc). Ha azt látom, hogy túlságosan sűrű kezd lenni, kevés tejjel hígítom. A végén belekeverem a rumba áztatott mazsolát, a narancsolajat és a tejszínt. Ezzel még főzőm pár percig, míg a tejszín megvastagszik, majd leveszem a tűzről, s narancsszeletekkel, szárított gyümölccsel és mandulával megszórva tálalom.
Egyszerű, költséghatékony és ritka finom. Búzával, de árpagyönggyel is készíthető. Ez az évszázados étel ékes példája annak, hogyan lehet egy egyszerű, paraszti eledelt ünnepivé varázsolni.
Áldott, bizalommal teli ünnepet kívánok!
