Bors Béla csíkszeredai alpolgármester szerint az önkormányzattal szerződésben álló Szilos Vadásztársasággal közösen végrehajtott akció sikeres volt, három medvét hajtottak el a környékről.
Az elöljáró ugyanakkor megjegyezte, hogy bár ideiglenesen elűzték a medvéket, azok visszatérhetnek a térségbe, ezért a vadászokból, állatorvosokból, csendőrökből és a polgármesteri hivatal képviselőiből álló csapat az esemény egész ideje alatt készenlétben áll majd, hogy szükség esetén beavatkozzon.
A hatóságok azt ajánlják a Csíksomlyóra érkező zarándokoknak, hogy ha medvét látnak, azonnal hívják a 112-t, tartsák távol magukat a nagyvadtól, ne fényképezzék, ne filmezzék és ne próbálják etetni.
Bors Béla hozzátette, a medvék jelenléte a Csíksomlyó környéki erdőkben természetes, mivel ez az élőhelyük, azonban a pünkösdi búcsú idején nem szabad az emberek közelébe kerülniük. A péntekihez hasonló medvehajtási akciókra az előző években is sor került, ez is része a zarándokok biztonságát szolgáló intézkedéseknek - magyarázta.
A csíksomlyói búcsú Közép-Kelet-Európa legnagyobb katolikus zarándoklata. Idén mintegy 300 ezer zarándokot várnak a csíksomlyói nyeregben tartott szentmisére.

