László R. Judit: a könyvtár ötlete a jövőnkben való kétségeimből eredt
– A világ másik végéről kellett hazajönnöd, hogy úgy érezd, lakóhelyednek szüksége van könyvtárra, illetve lehetne is egy könyvtára. Hogyan és honnan jött az ötlet?
Éveken keresztül utazni a világ egyik oldaláról a másikra sok olyan tényt, dolgot enged láttatni, amire különben nem lenne lehetőségünk. Mesélni szoktam, hogy a Föld másik oldalán élni 180 fokos változást hoz az ember életében, és ez nemcsak földrajzilag értendő, hanem életszemlélet terén is. A világra való rálátás kitágul, és sok esetben meg is fordul.
Emlékszem Magyarfenesen töltött éveimre, gyerekkoromra, mennyire boldogan éltünk ott, a világtól elzártan, látszólag gondtalanul. Pedig a kommunista korszak idején csak a falu határáig láthattunk el, és a 25 km-re levő Kolozsvár városába való utazás is felért számunkra egy világ körüli úttal. A falunak volt egy kis könyvtára, kétszekrénnyi könyv. Akkoriban óriásinak láttam azt a két üveges szekrényt, és úgy tűnt, hogy a világ tudása benne van. Minden csütörtök este nyitott, kerek egy óra hosszat, és Török Lenke tanító néni volt a könyvtáros. Imádtam Lenke tanító nénit, ezért gyakran jártam oda. Nagyapámnak is kellett könyveket kivennem, főleg a téli hónapokban, amikor nem volt mezei munka. Gyanítom, hogy nagyapám már kiolvasta az egész könyvtárat az évek során, de újra és újra elküldött valami újabb olvasnivalóért. Nagyapám nagy bajszú parasztember volt, egész életét állattartással, földműveléssel töltötte, és a téli szabadidejét az olvasás egészítette ki. A könyvtárból kölcsönzött könyvet az asztalfiókban tartotta, semmi más nem volt ott csak a „buksza”, némi aprópénzzel. Miután ellátta az állatokat és megvacsorázott, elővette az Igazságot, az újságot, leterítette a viaszosvászon abroszra, amin még maradhatott némi zsírfolt a vacsorából, és csak azután nyitotta ki a könyvet, amiben a könyvjelző szintén az Igazságból leszakított papírszelet volt. És amikor elkezdett olvasni, le-fel mozgott a hosszú bajsza, mintha rágcsálta volna a szavakat. Nagyon mulatságosnak találtam gyerekként.
Elteltek azóta az évek, a könyvtár eltűnt, legalábbis én nem tudom, hogy mi történt vele. Az új könyvtár ötlete viszont nem is a régi emlékeim felidézéséből eredt, hanem inkább a jövőnkben való kétségeimből. Ahhoz, hogy némi sejtésünk legyen a bizonytalan jövőnkről, sokféle szemszögből érdemes vizsgálni a jelenünket, hogy érdemleges képet alkothassunk arról, ami ránk és a következő generációkra vár. Irigylem azokat az embereket, akik még mindig Csipkerózsika-álmukat alusszák, és azt gondolják, hogy az internet örök. Az internet leigázta a könyvtárakat és felgyorsította az életünket olyan módon, hogy észre sem vesszük, hogy az egész egy nagy rohanás. De hova rohanunk annyira? Nincs időnk meg sem kérdezni, nehogy lekéssük a következő ezer internetes címet, amit nem olvasunk el amúgy sem, csak görgetjük lefele a telefonunkon eszeveszetten. Hawaii egyik leírhatatlan értéke, hogy itt az idő látszólag lassabban halad. Ennek a népnek a bölcsessége, az anyaföld iránti szeretete, őseik tisztelete adott ötletet és erőt arra, hogy másképpen láthassam a jövőbe való átmenetet, nem csak úgy, ahogyan a hatalmon levő erők diktálják.
A könyvtár jelenti a megállást, a megpihenést és a kikapcsolást számomra ebben a pillanatban. Aki úgy érzi, hogy ennek az eszeveszett rohanásnak nem lesz jó vége, annak itt a helye, a nagybetűs Könyvtárban.
– Van már elképzelésed arról, miként valósítod meg, hogyan fog történni a kivitelezése? Értem ezalatt a könyvgyűjtést, helyiség kialakítását, működtetését, fenntartását – mindazt, ami ezzel jár.
Konkrétan a könyvtárra az idén tavasszal gondoltam legelőször. Azt, hogy melyik pillanatban pattant ki az ötlet a fejemből, nem tudnám megmondani, de azt tudom, hogy mélységesen megbotránkoztatott, hogy Amerikában szobrokat döntöttek, könyveket égettek és kulturális, művészi értékeket gyaláztak meg. Mélységesen megbotránkoztatott az a hangulatkeltés, miszerint kötelezően gyűlölnünk kellene egymást bőrszín, nem, nemzetiségi hovatartozás miatt. Szégyen, hogy a hatalom ebből a gyűlöletből táplálkozik, és fájdalmas, hogy az emberiség nem ébred rá erre. Ezek a kritikus pillanatok indították el bennem azt a folyamatot, hogy szerény lehetőségeimhez mérten megpróbáljak tenni valamit. Hiszem, hogy át kell menteni a könyveket az utókornak, megőrizni és továbbadni a következő generációknak. Hogy nekik kelleni fog-e vagy sem, azt nem tudjuk, az már nem a mi feladatunk.
Legelőször arra gondoltam, hogy valami nagyon bonyolult dolog lesz különböző civil szervezeteket, könyvtárakat felkutatni, akik majd juttatnak nekünk néhány könyvet. Nagy meglepetésemre nem is kellett ennyire messze mennem. Kolozsváron nagyon sok könyv kerül kidobásra, vagy azért, mert költöznek az emberek és nem tudják külföldre cipelni szeretett könyveiket, vagy azért, mert öreg könyvtárakat kell felszámolniuk, miután a szülők, nagyszülők eltávoznak a földi világból.
Amint elterjedt a híre, hogy Magyarfenesen könyvtárat alapítunk, beindultak a telefonhívások, nagy örömmel adományoztak könyveket, hogy legalább ne a szemétbe kerüljenek, és valaki még hasznát vehesse.
Persze az akadályok is növekedtek, amint a tervemet nyilvánosságra hoztam. Az előzmény az, hogy én alapítottam egy kulturális egyesületet „Asociaţia Pacific” néven, ami megadja a jogi kereteket a projekthez. A tordaszentlászlói önkormányzat pozitívan áll hozzá ugyan, csak éppen nincs helyiség erre a célra. A falusi kultúrház a polgármester elmondása szerint már teljesen foglalt. Millió megoldandó problémája mellett nem biztos, hogy az én ötletem a legfontosabb. De nem olyan fából faragtak, mint aki egy ilyen akadály miatt megtorpan. Ha nincs hely a közösségi házakban, akkor majd létrehozunk magánhelyiséget. Mindig csak az első lépésre koncentrálok, nem aggódom most azon, hogy majd ki lesz a könyvtáros, vagy honnan lesz pénz polcokra. Minden a maga idejében.
Tehát a gyűjtés elkezdődött. Beindult egy Facebook-oldal is, ahol követni lehet a megalakuló könyvtár minden lépését, és az adományozók láthatják majd drága kincsüket, amitől meg kellett válniuk. Erre az első gyűjtési folyamatra egy évet szánok, ameddig akkora mennyiség halmozódik fel, hogy elkezdjük katalogizálni a könyveket.
– Milyen segítség jönne jól ehhez a tervedhez?
Elsősorban az adományozók jelentkezését várom, nincs olyan kis mennyiség, amiért ne mennénk el személyesen. A jelentkezők írhatnak nekem Facebook-üzenetet vagy e-mailt (jutacs@yahoo.com), illetve hívhatják a fiamat, Tóth Richárdot (0749-545474), aki a legközelebbi önkéntes munkatársam a gyűjtésben, hisz ő szállítja ingyen és bérmentve a könyveket haza, Magyarfenesre.
Ezenkívül pályázni szeretnék, ki kell találnom, illetve meg kell találnom a megfelelő helyiséget a könyvtárnak. Pályázatírásban jártas embereket is keresek. Egyelőre egy kb. 100 éves felújított kis parasztház áll a rendelkezésemre, saját tulajdonom, Magyarfenesen, a 128. szám alatt, a Templomsoron. Ezt a kis parasztházat az idén teljesen felújítottam, száraz és védett hely a könyvek számára. Nem könyvtárnak szántam ugyan, de egyelőre ide gyűjtjük össze a könyveket, amíg megfelelő, végleges helyet tudok találni vagy építeni.
– A helyi lakosság értesült már róla, illetve hogyan fogadta a könyvtárlétesítési terved?
Hivatalosan nem jelentettem be, de már tudomásul vették, hogy gyűjtés indult. Falubeliek jöttek, hozták zsákban, dobozokban, szatyrokban a könyveket. Hálás köszönet ezúttal is azoknak, akik első pillanattól kezdve csatlakoztak, mert látnak benne értelmet. Viszont a leggyakoribb válasz az, hogy úgysem olvas már senki. Ez nem tántorít el a célomtól, ha most nem olvas senki, majd fog, ha eljön az ideje. Egy közösségben mindig gyanakvóan figyelik az új kezdeményezéseket és az újonnan érkezetteket is. Sokszor szemembe mondják, hogy „aki nem itthon él, ne szóljon bele”. De nem szoktam zokon venni, hisz csak ideiglenesen szakadtam el a falutól, ugyanúgy tulajdonom van ott, mint az ott élőknek, ugyanúgy adózom, ugyanúgy fizetem az egyházi járulékokat, ugyanúgy szavazom, ha éppen otthon vagyok, ugyanúgy önkénteskedem és adományozok. A vélemények megoszlanak, ítélkezni könnyű. Aki tesz valamit egy ügy érdekében, fel kell tudnia vállalni a következményeket, és az a jobbik eset, ha sikeressé is válik. Ha nem, akkor a gúnyolódás úgyis elkerülhetetlen. Emberek vagyunk, és ebben mindenféle fajta benne van. Egy dolgot nagyon megtanultam Amerikában. Ha valamit el akarsz érni, készítsd elő az ötletet, és egy nap, amikor eljön az ideje, indulj el az úton. Senkitől nem szabad várni a megoldást, lépni kell, cselekedni, aztán majd hozzád csapódnak a megfelelő emberek, akik segítenek az utadon. Mindig akadnak támogatók és hasonlóan gondolkodók. Egységben az erő, szokták mondani, és ez nem vicc. El kell telnie egy kis időnek, hogy lássák a komoly szándékot, kitartást. No meg szeretni kell a könyveket.
– Távolról jobban látszik, felismerhetőbb, hogy itthon esetleg (még) mire lenne szükségünk, vagy mit és miért érdemes csinálni, fenntartani? Miért tartod fontosnak saját könyvtár létesítését Magyarfenesen? Vannak-e még hasonló ötleteid?
A világpolitikát követve, az új világrend felé való biztos haladást látva nem vagyok meggyőződve arról, hogy „nem lesz semmink és boldogok leszünk”, ahogy a világpolitika hangadói most már nyilvánosan hírdetik. Tény, hogy új társadalmi rend van kialakulóban, és a történelem bizonyítja, hogy mindig káosszal kezdődik. Majd letisztul ugyan valamikor, de nem tudjuk, hogy a kisembereknek ez mit fog jelenteni. Meggyőződésem, hogy azok a kis közösségek fognak könnyebben túlélni, átvészelni és jobb esetben tovább fejlődni, amelyek időben felkészülnek, felmérik a lehetőségeket és tesznek is érte. Valószínűleg vissza kell térnünk az önellátáshoz, újra el kell kezdeni a földeket művelni, állatokat tartani, a kézi mesterségeket újratanulni. Minél több területet tud lefedni az adott közösség, annál könnyebben fog tudni alkalmazkodni az újhoz. Szorgalmas, becsületes emberek élnek a mi falunkban és találékonyak! Sok jó kezdeményezés született, sikeres vállalkozások, hosszú távú befektetések, kulturális programok, egyházi törekvések, és ez arra mutat, hogy összetartó közösség alakult ki, és fejlődni látszó jövőkép körvonalazódik.
A könyvtár mellett természetesen mást is szeretnék később. Például egy kis irodalmi kört, ahol a közösség tagjai, felnőttek és gyerekek egyaránt értékes és színvonalas programokon tudnak majd részt venni, művészek, szakemberek jelenlétében, társaságában. Továbbá érdekel a kézművesség, amivel eddig is kitartóan foglalkoztam. Később kézműves műhelyeket szeretnék létrehozni, akár új munkahelyek teremtésével is egybekötve. Nem utolsósorban az újrahasznosítás is egyik fontos célkitűzésem. Miért ne tudnánk órákat, cipőket javítani, mint régen, vagy ruhákat újjávarázsolni egy varrógép segítségével vagy esetleg régi bútorokat restaurálni? Szőnyeget szőni a használt ruhákból, vagy gyógynövényeket gyűjteni és felhasználni. Csak panaszkodunk, hogy a szemét ellepi a földet, de továbbra is eldobunk mindent és vásároljuk az újat, mert olcsó. Meg kell szüntetnünk a fölösleges pazarlást, és meg kell tanulnunk újra ésszerűen élni!
