Augusztus 2-án tartották szentmise keretében a Kolozsvár-kerekdombi Jézus Szent Szíve templomban Jakab Gábor papi munkásságának méltatását, valamint Keresztes Olivér plébánosi beiktatását. A magasztos beiktatási szertartást László Attila főesperes-plébános végezte, aki ismertette az érsek főpásztor rendelkezéseit, hangsúlyozva, hogy ez egy történelmi óra, hiszen hosszú, több évtizedes út után ez a közösség ma egy útelágazáshoz érkezett. Személy szerint is megköszönte a leköszönő Jakab Gábor plébános ide szentelt életét, munkáját. „Áldjon meg jó egészséggel és sok örömmel meghívó, szerető Istenünk” – mondotta. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki a híveknek a támogatásért és a munkatársaknak minden segítségéért. „Áldás kísérje továbbra is mindnyájukat, mindnyájatokat” – fogalmazott.
A főesperes felszólítására Keresztes Olivér plébánosi hivatala átvételének jeleként megvallotta ebben a rábízott közösségben hitét, és esküt tett plébánosi kötelességei teljesítésére.
Ezt követően a főesperes átadta a templom kulcsát a következő szavakkal: „Vedd a templom kulcsát, légy Isten házának gondos őre. Legyen e hajlék otthona a megfáradtaknak, vigasztalója a szomorúaknak, egyesítője a rád bízott népnek, hogy e hajlékban mindig a mennyei Atya gyermekeinek érezzék magukat.”
A szentmise kezdetén László Attila hangsúlyozta: „A mai ünneplés, új plébánosotok beiktatása örömre hív. A cél egyértelmű: Isten országa. Segítsétek és szeressétek plébánosotokat, óvjátok, építsétek vezetésével közösségeteket. Ehhez tiétek Isten áldása, mely itt mindig közvetítve, átadva lesz számotokra. Só és világosság vagytok Jézus szavai szerint. Azt kívánom, így növekedjetek Isten, családjaink és a társadalom javára. Isten segítsen!”
Ezután következett a szenteltvízzel meghintés, ezzel is jelezve, hogy életünk folyamán keressük az Urat, keressük az élővizek forrását.
Szentbeszédében a beiktatott plébános többek között elmondta: „A lelki élet mesterei rámutatnak arra, hogy a Jézus által alapított Eucharisztia az ő igen-igen különleges szeretetének jele, mert Jézus nem valamit csak úgy ad önmagából, hanem önmagát adja teljesen. És ezt a hitet erősíti bennünk Jézus, hogyha alázattal és nyitott szívvel kérjük. Hiszen a hit megadja a biztos látást. Jézusunk hangsúlyozza is ezt, amikor így válaszol hallgatóságának az Isten akaratát firtató kérdésére: Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött. És bizony ez a hit feltartózhatatlan és fogyhatatlan erőként jelenik meg az ember életében. Jézusunk mondja: aki hozzám jön, nem éhezik, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik. Aki így éli meg a hitet, az az Istennek adottságot, ajándékot valósítja meg. Ebből pedig az következik, hogy maga is kenyérré, ajándékká válik sokak számára. (...) Az Eucharisztia, tudjuk jól, elsősorban lelki-szellemi táplálékot jelent mindazok számára, akik hittel veszik magukhoz. Ahhoz azonban, hogy ezt be tudjuk fogadni, belső nyitottságra, érzékenységre van szükség. És a tanítványok által a továbbadott kenyér is azt jelzi, hogy a Jézustól kapott ajándékokat nekünk is tovább kell adnunk másoknak. Sőt talán azt is mondhatjuk, hogy nekünk is ajándékká kell válnunk mások számára. Elsősorban a szűkebb környezet, a családtagok, majd a munkatársak, szomszédok számára, de akár ennél nagyobb, tágabb körben is, ahol az ember csak megfordul, ahol jelenléte magát Krisztust tudja jelenlevővé tenni” – hívta fel a figyelmet Keresztes Olivér.
A szentáldozás után Jakab Gábor ezekkel a meghatódást kiváltó szavakkal fordult a jelenlevőkhöz: „Kedves hívek, kedves testvérek! Ülve mondok néhány szót, mert így könnyebb. Egészen biztos, hogy minden embernek az életében van két olyan nap, amin nem tud változtatni. Az egyik a tegnap, ami már elmúlt, és a másik a holnap, amíg még nincs itt. E kettő között van egy jelen, és a legtöbb ember nincs megelégedve a jelennel. A fiatalok a jelenben a jövőt tartják ideálisnak, az idősebbek pedig a múltat. Máris szóba hoztam az idő problémáját. Mi az idő? Szent Ágoston a világhírű Vallomások című könyvében szintén felteszi ezt a kérdést: Mi az idő? És így válaszol: ha kérdezik, hogy mi az idő, nem tudom, de ha nem kérdezik, akkor tudom. Hát én is tudom koromnál fogva, hogy mi az idő. Nyolcvannyolc év telt az életemből, ami már múlt, és hogy mennyi van hátra, azt csak a Jóisten tudja. Ez a Jóisten meglátogatott engem ezekben a hónapokban, hetekben elég komoly betegséggel. Az orvosaim azt mondták, hogy mások ebbe bele szoktak halni. Nos, én itt vagyok köztetek, előttetek, nézlek, hallgatlak benneteket. De ez a betegség, ami már elmúlt nagyjából, mégiscsak elgondolkoztatott engem, hogy mi is volt az életem célja és értelme. Van olyan helyzet, amikor az ember nem látja a kiutat. Ilyen helyzetben voltam én is heteken keresztül. De ekkor is még mindig van egy út, amely befelé visz. Nem kifelé, hanem befelé. És én elérkeztem ezen idő alatt önmagamhoz, s ez nagy szó. Emlékeztek talán arra, hogy a bécsi újévi hangversenyt éveken keresztül egy Lorin Maazel nevezetű karmester vezette, vezényelte, akit szintén megkérdeztek afelől, hogy: mondja mester, miután bejárta a világ színpadait, színházait, még hova szeretne elutazni. Ő így válaszolt: »Most már el szeretnék utazni önmagamhoz.« Ezt az utat tettem meg én is. És most, ahogy hallottátok, átadták a stafétabotot Olivér pap testvéremnek, és én egy régi latin kapufelirat bölcsességével fogadtam őt: »Porta patet, sed cor magis« – »Az ajtóm nyitva, de a szívem még inkább.« Ilyen nyitott szívvel fogadom az ő szolgálatát, s igyekszem barátságunk jegyében közösen, békességben együtt élni és együttműködni. Nem utolsósorban megköszönöm a szolgálatát a főesperes úrnak, aki ezt a mai liturgiát levezette, és remélem, hogy mindenki kapott megfelelő üzenetet az igehirdetésből is a következő hétre. Ahogy eddig, úgy ezután is Krisztus maga legyen az éltető kenyér mindannyiunk számára. Mindketten jóval fiatalabbak, mint én. Jövőre lesz Olivér ezüstmisés pap. Főesperesünk nemrég ünnepelte papságának 30. évfordulóját, amit gyöngyidőnek nevezett az erre az alkalomra megjelentetett könyvében, címe József köntösében. (...) Nagyon megköszönöm a hívek megbecsülését és szeretetét, amit annyi éven, évtizedeken keresztül érezhettem. Talán az egyház történelmében ilyen még nincs, hogy valaki 58 évig szolgáljon egy helyen. Hát mögöttem ennyi év van itt a Kerekdombon, az Írisztelepen és Kajántón. Tele van a lelkem hálával, köszönettel Isten iránt elsősorban, de mindannyiatok iránt is. Mindent jót, fel a fejjel, amíg van.” A beszédét vastapssal értékelték a jelenlevők.
Ezt követően Keresztes Olivér így fordult Jakab Gáborhoz: „Még egyszer köszönöm szavaidat, köszönöm szeretetedet, kérem az imáidat és a támogatásodat a továbbiakban, illetve tanácsaidat. A Jóisten áldjon és segítsen, hogy ezután is tudj élő jele lenni mindannak, amit eddig tettél, tapasztaltál és hirdettél. A Jóisten áldjon meg.” Majd László Attilához intézte szavait: „Kedves főesperes atya, én is szeretném köszönteni, illetve megköszönni a szép liturgiát, amit oly nagyon szeretsz, valamint a szertartások levezetését, hiszen ezt az egész város tudja tapasztalni, látni és megélni. Az élő szép liturgiában mindig, de mindig magával a Mindenható Jóistennel találkozunk. Köszönöm tehát, hogy jelen voltál, beiktattál. Az Úr bőségesen árassza irgalmát, segítségét, hogy továbbra is tudd végezni áldásos tevékenységedet jó egészségben, az egész kolozs-dobokai kerületben. Kedves jó testvérek, a főesperesünk ma, augusztus 2-án ünnepli születése napját. Ad multos annos!”
Ezután a hívekhez fordulva, új plébánosként kérte elsősorban imáikat, nyomatékosítva: „Úgy, ahogy kedves Gábor atyát segítettétek, úgymond körbeöleltétek imáitokkal, segítségetekkel, kérem imáitokat azért, hogy hiteles lelkipásztora, plébánosa lehessek ennek a közösségnek, Jézus szentséges szíve szerint.” A felemelő liturgia az ünnepélyes áldás után a nemzeti imánkkal zárult.
Jakab Gáborról, úgy érzem, fontos elmondanom, hogy erre az eseményre életének 88. és papságának 65. évében került sor. Egész életútját meghatározta, hogy Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. Csíkszeredai és medgyesi kápláni szolgálata után 1968 óta 58 évig volt a Kolozsvár-kerekdombi római katolikus közösség plébánosa. Továbbá 1991 és 2007 között a Vasárnap hetilap és a Keresztény Szó folyóirat főszerkesztője volt. Számos lelkiségi könyv, cikk, tanulmány szerzője. Mindvégig kiemelkedő papi szolgálatot végzett. Erdély és Kolozsvár, és nem csak, egyik legismertebb és elismertebb katolikus papja, valamint kultúrembere. Munkásságát több rangos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták. Nemzetünk és közösségünk határon innen és túli elhunyt kiválóságát temette, búcsúztatta – felkérésre. Isten éltessen, kedves Gábor atya!
Keresztes Olivér Brassóban született 1977. február 14-én. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskolán végezte. Ugyanott szentelte pappá Jakubinyi György érsek 2002. június 23-án. Papi jelmondata: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, az enyém vagy.” Rómában posztgraduális képzésen vett részt 2004-ben. Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Medgyesen volt káplán. Majd Brassóban, Kolozson és Sepsibükszádon volt plébános.
