Igaz, érték kudarcok is, de soha nem panaszkodott, nemes lélekkel fogadta a jót is, a rosszat is. Rendkívüli tehetség, Kolozsvár 1965 és 1982 közötti zenei életének egyik legnagyszerűbb zongoraművésze, és 1958-től nyugdíjazásáig a Gheorghe Dima Zeneakadémia kiváló tanára volt. Számos nemzetközi fesztivál és hazai országos verseny díjazottjaként, hazai és külföldi fellépéseit, egyéni és zenekari koncertjeit, kamarahangversenyeit a kritika nagy elismeréssel méltatta, kiemelten a Bach-, Chopin, Brahms-, Schumann-, valamint Prokofjev- művek tolmácsolásának csodálatos hangszínét, drámai erejét, lírai gyöngédségű kifejezőerejét dicsérték. Ragyogó zongorajátékát CD- és koncertfelvételek őrzik. Amíg csak erejéből tellett, a zene szerelmeseként zongorázott, új műveket tanult, fuvolaművész Kinga-lányával kamarazenélt. Sikereivel nem hivalkodott, nem dicsekedett, élete végéig szerény, kiváló művész, nagyszerű ember volt. Művészi karrierje mellett, a tanítást mindig fő feladatának tekintette, nyugdíjasként 2004-ig a nagyváradi Emanuel Egyetemen, alapító tagként a Sulyok István Főiskolán és a Partiumi Keresztény Egyetemen oktatta, nevelte a jövő zongoristáit. Fantasztikus pedagógiai és pszichológiai érzékkel tanított. Szeretettel és hálával gondolok vissza arra a periódusra, amikor a zenelíceum kisegítő tanáraként, engem is zongorázni tanított. Habár csak néhány hónapig egyengette utamat, de óráinak szép emléke ma is melegséggel tölt el. Soha nem emelte fel a hangját, nem dorgált, nem pirongatott, inkább előzongorázva kérdezte: „Mit gondolsz, nem lenne így jobb, nem lenne így szebb?”, miközben jóságos, mosolygó fekete szemével bíztatott, ösztökélt. Ezért imádta minden diákja. Példamutató kötelességtudata, zene és ember iránti szeretete, hatalmas szakmai tudása, önzetlen segítőkészsége, későbbi tanári mivoltomat is meghatározta. Aztán teltek múltak az évek, majd a fiamat tanította, fiaként szerette, segítette, ösztönözte, későbbi művészi szárnybontogatásait, szakmai sikereit sasszemekkel figyelte.
De az élet már csak ilyen. Valamitől – valakitől – mi mindig búcsúzunk.
Néhány hónappal ezelőtt szeretett férjét kísértük utolsó útjára a Házsongárdi temetőben, most fájó szívvel Tőle, a nagyszerű zongoraművésztől, a kiváló tanártól, a kedves baráttól búcsúzom. Isten veled, Ilus! Nyugodj békében!
