KISS CSENGE
– Hogyan kerültél bele az erdélyi slampoetry-mozgalomba?
– Körülbelül 14-15 éve Temesváron dolgoztam a színháznál, és megtudtuk, hogy ez a mozgalom néhány éve Budapesten is elindult. A kezdeményezés nagyon szimpatikus volt, tetszett az elképzelés. Később találkoztunk néhány szentgyörgyi fiatallal, akik ezt elég ügyesen művelték. Legelső alkalommal nekik szerveztünk egy „szemesztert” a Bretter György Irodalmi Körön (ma Bréda Ferenc Irodalmi Kör – szerk. megj.), amelyet a Bulgakovban tartottunk. Az eseményen derült ki, hogy több fiatal is érdekelt a foglalkozás iránt, és hogy lenne igény a slamestekre, így elkezdtük nagyobb gyakorisággal szervezni azokat. Az akkori jelentősebb lépés az első slambajnokság megszervezése volt, amelynek döntőjét az utolsó Félsziget Fesztiválon tartottuk.
A fészek, ahol dolgok kelnek ki
– A Nest – azaz fészek – szó egyszerre sugall otthont és valamit, ahonnan a dolgok elindulnak. Tudatos volt a névválasztás?
– A névválasztáskor számoltunk vele, hogy a Nest névnek hátulütői is lehetnek, mivel általában a slamközösségek nevét a slam poetry szavak és az adott város nevének együttese alkotja. Mi viszont próbáltunk olyan gyűjtőnevet találni, amely nem a megszokott sémákat követi, nem a város neve van a középpontban, hanem a közösség befogadó jellege. Van ez az elég erős külső entitás, amelynek a szarvai között próbálunk kis törékeny fészekben megteremteni valamit. Az emberek érzik, hogy ez biztonságos környezet a kibontakozásra, ahol bármilyen síkon megnyilvánulhatnak.
Egyébként a szervezetünk teljes neve The Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont. Fontos az összművészeti oldal is, mivel gyakran hozunk össze zenészeket, képzőművészeket, DJ-ket. Sokan közülük hosszú ideig maradtak, sőt vannak, aki a mai napig aktívak. Mindig van kis fluktuáció, de az egésznek az egyik legnagyobb előnye a kapcsolatépítés. Különböző médiumokból és művészetekből érkező emberek ismernek meg más tehetséges embereket, és közöttük rengeteg önálló projektkezdeményezés jön létre. Sokan ma már közösen dolgoznak, egyesek a Nest mellett céget alapítottak.
Szerelmi háromszög: színház, stand-up és vers
– Mi a slam poetry? Ha valaki most hall róla először, hogyan magyaráznád el?
– Mindenképpen előadóművészeti formaként reflektálnék rá, lényegében szabad verselési stílus. Azt szoktuk mondani, hogy szerelmi háromszög a színház, a stand-up és a vers között. Ennek a korcs műfajnak vagyunk a korcs kölykei, akik járjuk az útfordulatokat, egyre több helyre eljuttatva a mozgalmat.
– Hogyan éritek el a fiatalokat az eseményeiteken? Mennyire vagytok ismertek?
– A slam kultúrája egyes helyeken mondhatni beépült a köztudatba. Egy-egy ilyen est során néhány ember érdeklődését felkeltjük, akik talán később komolyabban elkezdenek ezzel foglalkozni. Volt olyan város, ahol korábban ritkán fordultunk meg, mégis olyan előadók működtek ott, akik erős közösséget építettek. A hírük csak néhány ember révén terjedt, de amikor végül elmentünk oda, kiderült, hogy az egyik legerősebb közönségük van és két éven át ez volt a legjobb termünk.
Tíz éve, amikor az online kommunikáció még nem volt ennyire pénzcentrikus, teljesen új eszközök, kiskapuk nyíltak meg előttünk. Akkor volt igazán organikus az online kommunikáció, amikor éreztük, hogy hatást értünk el. Ez óriási motiváció volt, sok energiát tudtunk belőle meríteni. Most kicsit nehezebb kapcsolódni az emberekkel, ezért akár diákszervezetek segítségét is igénybe vesszük, hiszen ők ismerik jobban a „helyi erőket”. Ha kell, plakátolunk, és néha illegális formákat is bevetünk.
A magyarországi keresztszülők
– A korai erdélyi slamesteken olyan nevek is szerepeltek, mint Saiid az Akkezdet Phiaiból, vagy Gábor Tamás Indiana. Él még ez a kapcsolat Magyarországgal?
– A kapcsolat és a jó barátság azóta is ép – hogyha megyünk Pestre, vagy ők jönnek felénk, örömmel keressük fel egymást. Az elején szükségét éreztük ennek a műfajnak a reklámozását, ezért vendégfellépőknek gyakorlott, legtöbbször külföldi előadókat hívtunk.
Azonban később – több okból kifolyólag – struktúrát váltottunk. A kollaboráció megszűnésében egyrészt az is közrejátszott, hogy a magyarországi előadók teljesen másféle stílusban mondanak szöveget, visszatérő retorikájukban pedig mindig ott van az aktuálpolitika. Az erdélyi előadók esetében azt vettem észre, hogy ezt az egészet más irányokba terelik – mondhatni valami töredékesebb, kicsit líraibb formát követnek.
Az elején, amikor a slam-estjeinken nevesebb vendégelőadók léptek fel, a közönség tapasztaltabb előadástechnikában részesülhetett. A résztvevők reakciója egyértelműen tükrözte, hogy ezt a fajta előadást élvezik, és talán értékelik a legjobban. Ennek hatására a kezdő slamező fellépők között elindult egyfajta utánzás, ami nekem nem tetszett. A lényeg az egyediség, az emberek különböző témákkal szeretnének foglalkozni, más tempóban, más ritmusban. Néhány „biztonságos” év után – szerencsére – elmondhatom, hogy ezt levetkőztük magunkról, és megtaláltuk a saját hangunkat. Azóta az erdélyi előadók sokkal érzékenyebbek, líraiabbak lettek – ezt szeretem.
Másrészt, bizonyos idő után – amikor az egész projekt elkezdett a saját lábán állni –, azt vettem észre, hogy a különböző, külföldi előadókkal kapcsolatos adminisztrációs feladatok nagyon sok időmet és figyelmemet elveszik. Így ez az irány alábbhagyott. Inkább az itthoni jelentkezőkre szeretnénk hangsúlyt fektetni, akiknek volt bátorságuk ebbe az egészbe belekezdeni. Annak köszönhetően, hogy el kellett búcsúznunk a magyarországi hatástól, megtaláltuk az erdélyi slam saját hangját.
– Mesélj a szervezői folyamatról a kezdetektől a döntőig. Hogyan lehet valaki résztvevő, és mi dől el ezen az estén?
– Mivel kisebbségi műfaj vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak Kolozsvárra várjuk az embereket. Ezért látogatunk el olyan városokba, ahol a magyar nyelvű fiatal közösség számottevő. Csíkszeredába, Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, illetve időnként Szatmárnémetibe is eljárunk. Négy-öt nagyobb városban már összeszokott slamközösség van. A slam legfőbb alapszabálya az, hogy a jelentkezők saját szöveggel álljanak ki, így értelemszerűen a válogatón is ehhez tartjuk magunkat. Azonban az nem kikötés, hogy frissen írott szöveg legyen, akár régi alkotással is színpadra lehet állni. A slam másik szabálya, hogy a fellépőknek mindössze három perc tizenöt másodperc áll rendelkezésükre. Ezt óriási badarságnak tartom, de mi is ezt követjük. Viszont, amit ezzel a szabállyal kapcsolatosan különösen nem tartok fairnek az, hogy ha valaki egyetlenegyszer átlépi az előbb említett időkorlátot, azonnal veszít fél pontot. Nem hangzik olyan soknak, viszont dobogós helyek múlhatnak rajta.
Zsűrit öt szakmabeli emberből alkotunk meg. A tervezésnél mindig figyelembe vesszük az illető objektív értékelő képességét, illetve azt, hogy az adott szöveget három nyelven – magyarul, románul és angolul – is tudja bírálni. A pontozás menete úgy néz ki, hogy a legkisebb és a legnagyobb pontszámot kiveszik, majd a középső háromból átlagot számítanak, ami a végső pontszámot adja majd.
Az utóbbi időben új szokást vezettünk be: a dicséretek rendszerét. Ha valamelyik előadó szövege kiemelkedő volt, de a pontozás miatt nem jutott be a döntőbe, meghívjuk őt is az utolsó fordulóba, ahol talán elnyerheti a közönségdíjat is.
– A Nest többször vállalt fel kemény társadalmi témákat – a családon belüli erőszaktól kezdve a nők szerepéig a társadalomban. Ez mennyire tudatos?
– Mindig próbálunk minden síkon jelen lenni, mert olyan közösségben élünk – itt Kelet-Európában, a Balkán kapujában –, ahol még nincs igazán kialakult kommunikáció szülők és gyermekek között. Ezért érezzük feladatunknak, hogy olyan fórumot teremtsünk, ahol a fiatalok – akik egyébként fejben teljesen rendben vannak – felvállalhatják gondolataikat, véleményüket, hangot adhatnak problémáiknak.
Észrevettük, hogy a környezetünkben elég hiányos a visszajelzés-kultúra. Legyen szó akár a szűk baráti körről, nincs hagyománya a pozitív visszajelzéseknek, támogatásoknak, esetleg építő kritikáknak. Mi azt a környezetet szeretnénk biztosítani, ahol az embereket motiváljuk a véleményformálásra és megtanulhatják, hogy a jó munkáról érdemes beszélni. Szerintem ezt sikerült megteremtenünk, és elmondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki ennek a részesévé vált – legyen szó alapító tagokról, az előadókról vagy a közönségről. A semmiből teremtettünk valamit, ami számomra csoda, és ezt a rengeteg érdeklődő, nyitott, tehetséges fiatal nélkül nem tudtuk volna megvalósítani.
– Ha egyetlen mondattal üzenhetnél azoknak, akik gondolkodnak a slam kipróbálásán, mi lenne az?
– Jöjjenek el és próbálják ki gyakorlatban is. Mély levegő, szabadesés. Akik majd visszatérnek ehhez a kurta-furcsa mámorhoz, garantáltan érezni fogják a közösség erejét, a szabadságot, és talán a megkönnyebbülést is.
