Megdöbbenve tapasztaltam, hogy mindenki mással van elfoglalva, csak épp magával ne töltsön öt percet sem. Mindenki mond, dirigál, parancsolgat vagy épp harsányan jókedvet színlel. A mamák, anyák, apák szidják, rekcumolják a gyerekeket, azokat leginkább és egységben, majd külön piszkálják egymást, s valahogy csak eltelik ez a nyár is. A gyerekek mindeközben esetlenül szaladgálnak a medence körül, hol megcsúsznak, hol megbotlanak, hol elveszítik az úszószemüvegüket, vagy bármi mást, csak hogy aztán legyen amiért lekiabálják a fejüket.
Ülök ott a napozó ágyamon, ölemben alszik a kicsi, a nagy fürdik. Megérkezik egy kiscsalád, anya, apa, öt év körüli kislány.
A Woody Allent idéző apa a kismedencébe lépve azonnal összetöri magát. A második létra fokán megcsúszik, nagyon beüti a bordáit, időbe telik, amíg levegőhöz jut. Anya ebből persze semmit sem vesz észre, nyújtja is be neki a kislányukat. Apa eltorzult arccal, de átveszi kapcsolatuk gyümölcsét, s kezdődik a móka. Apa mindent megtesz, hogy mosolyt csaljon az asszonyka arcára. Bohóckodik, viccelődik a kislánnyal, jókedvűen lubickolnak. Majd megjelenik anya, kezében a naptej és a törülköző. Jó vastagon keni be a kislány hátát, aki sír, mert még mókázna, ölbe kapja, egy percet gondolkodik, hogy ráterítse-e a törülközőt, majd ráteszi, amit a kislány azonnal ledob magáról, letörölve a naptej javát. Apa egykedvűen nézi a jelenetet, vizesen követi őket, nincs mit tenni, vannak szerepek.
Alig pár perc múlva határozott utasítást kap apa anyától, hogy húzza fel azt a nagy napernyőt. Apa egy laza mozdulattal kidönti az egész szerkezetet. Persze hogy megüti a lábát is.
Még tiszta szerencse, hogy nem üttél oda vaegy gyereket! – húzza el a száját anya.
Itt már nem bírom röhögés nélkül.
Ekkor kezd el rohanni a kislány. Megáll a medence szélénél, köveket kezd beledobni. Biceg gyorsan az apa, hogy nem szabad, mondja, valóban szigorúan. Anya a szemét ráncolja, fejét csóválja. A kislány erre az összes öt megélt életévével szaladni kezd a medence szélén.
Ha tiszta apja, akkor beleesik! – szalad át többünk agyán.
Bicegve szalad utána az apja. Eléri. Beledobja a vízbe. A váratlan fordulattól többen megdermedünk. Megvárja, míg felszínre kerül a kicsi, míg látja őt a parton, s csak utána ugrik. A hideg víz lehűti a sajgó lábat, a felfortyant agyacskát, viháncolnak azonnal. Csak anya nézi őket aggódva, naptejét szorongatva. Mosolyáért drukkolunk többen is.
Közben kimászik a medencéből a nagy, felébred a kicsi, elterelődik a figyelmem. Azt veszem csak észre, hogy szélsebesen cikázva rohan anya a kislánnyal az ölében. A gyerek nem sír, rezzenéstelen arccal viseli a szállítását. Majd egy éles kiáltás, apa felkapja a fejét, anya üzen hangjával a strand másik feléről. Mi bámészkodók is megérezzük, hogy nagy lehet a baj.
Apa szurikáta-szerűen pásztázza a teret, valamit nagyon keres. Anya jelre vár a strand másik felén. Elképesztő feszültség a levegőben…
Apa végre egy határozott mozdulattal irányt mutat. Nekiiramodik anya, majd apához érve átadja a kislányt, innen együtt rohan az egész család és elérnek az illemhelyre. Sikerült!
Tíz perc elteltével arcukon, igen kérem, mindkét szülő arcán, mennyei mosoly. Kéz a kézben, apa karján a kislány sétálnak vissza a medence felé.
Ez mégiscsak szerelem… – mondom ki hangosan.
(Borítókép: "Jaj, úgy élvezem én a strandot..., annyi vicceset látok, hallok...". A szerző felvétele)