Talált tárgyak
A lisszaboni buszon
Érdekes népek lakják ezt a várost. Amilyen nyugodtak, pont olyan váratlanul törnek ki végtelen ricsajozásba.
Busszal is közlekedünk. Induláskor büszkén, tervekkel és energiával vértezve toljuk sebesen lefelé a piros babakocsit. Készítgetjük a fényképeket a hosszú lépcsősorokon, a kanyargós utcákon. Hazafelé kókadtan várjuk a 735-ös buszt, ami felvisz a dombra, ahol lakunk.
Elöl, az első ajtónál lép fel Adrián, ott van a leolvasó, ahova érinteni kell a zöld kártyákat, érvényesítve a jegyeket. Én a gyerekekkel középen ülök fel, ott fér fel a babakocsi, van is egy hely, ahova beparkolhatunk. Ha észreveszik a járgányt, márpedig mindig észreveszik, azonnal helyet adnak, béke van.
Nézelődök kifelé az ablakon. Nézem a kanyarokat, majd a sok embert a buszon. Mindenki egymás hegyén, hátán. Sok szín, meglepetésemre kevés illat, vagy szag, vagy elnyomná az óceán illata???
Hirtelen nagy kiabálás, mozgolódás, mindenki ordít. Várom a füstöt, a tüzet, na, kész, biztos itt valami nagy, nagy baj lehet. Megszorítom a lányom kezét, irányba teszem a babakocsit, torkomban a szívem. Míg ki nem derül a következő másodpercben, hogy csak valaki le akar szállni, a tömeg meg a vezető tudtára adja épp, hogy ne csukja be az ajtókat, ne induljon, még ember van a fedélzeten, akinek le kell szállnia. Nézem őket kikerekedett szemekkel. A másik leszáll, harmincas nő, vászon szatyorral, csend lesz ismét...
Apró, szűk kis utcák
Az utcák keskenyek. Az emberek nem sietnek, vagy ha mégis, végtelenül jól leplezik. A kávémat iszom, nézelődök kifelé a kis erkélyen. Az első emeletről olyan szép minden. Látom a Tajó folyót is, a macskaköves kis utcánkat is. A kávé finom.
Jön egy autó, fehér. Megáll a velünk szint szemben levő kiskocsma előtt. Az út közepén hagyja az autóját. Bemegy. Érkezik is azonnal egy másik, nagy, amolyan dzsip, fekete.
– Na, lesz itt buli! – gondolom magamban behajtva mögöttem a terasz ajtaját, hogy a dudálás fel ne ébressze a gyerekeket.
Érkezik még egy autó, majd még egy, sárga és ismét fehér.
Tiszta ideg vagyok. Hogy mi lesz ebből???
Hosszú, hosszú percek telnek el. A kávéspoharam teljes tartalmát hirtelen felindulásomban azonnal kiiszom. Végül valahogy kijön a kolléga. Kezében kávéspohár és egy papírtasak, benne gondolom én: péksütemény. Az álló autók ablakai letekerődnek.
És szerre kívánnak neki jó étvágyat és szép napot...
Int a teljes sornak, majd beül az autójába, lazán indul, utána halad mindenki.
Csak én nézem őket tátott szájjal. Kizárt, hogy mind ismernék egymást. Ha nem egyéb, ezek itt tényleg ilyenek.
Másnap reggel ugyanez van, csak más színű autókkal...
Szandálkák a vízben!
Hogy, hogy nem, minden nap eltévedünk, hol nagy, hol még nagyobb kerülőket téve. Persze közben mindig ráakadunk valamire, amit kár lett volna kihagyni, de azért elég későre érünk le valahogy az óceán partjára.
Szalad is Luca gyorsan, hogy beleszaladhasson a vízbe. Régi vágya. Vízimádata miatt választottuk Portugáliát úticélunkként.
Luca elől, utána Zsombi. Le a lépcsőkön, melynek alján ott az Atlanti-óceán. Én a piros babakocsival babrálok. Szólok, közben, hogy húzzák le a szandálkákat... Le is kapja Luca a Zsombiét, majd a magáét, szép sorban elhelyezi a harmadik lépcsőfokon, lépkednek is a vízbe.
Én a nyolcadik lépcsőfokra épp lehuppanok, amikor érkezik a nagy hullám, Luca felkapja Zsombit, de jó térdig vizesek lesznek, s látom, hogy tűnnek el a lépcsőfokról a szandálkák, oly nagy sebességgel, hogy semmi értelmét sem látom, hogy nekiszaladjak az Atlanti-óceánnak és kimentsem őket.
Ekkor a negyedik lépcsőfokon ülő ötvenes pár felpattan, s kiemelik a cipőket. Lazán elém teszik. Szép sorban.
Jönnek kifelé a gyerekek. Luca mosolyogva, kedvesen szól, hogy obrigado, portugálul köszönve meg a nagy segítséget.
Kirázogatom a vizes szandikból a homokot, közben azon gondolkodom, hogy mennyire nincs feszültség itt. Nem mondhatom, hogy mindig mindenki, de általában mindenki segít abban, amiben tud. Nem esik nehezükre a portugáloknak a lazaság. A mosoly sem. A kedvesség sem.
Holnap indulunk tovább. Csodás kis lisszaboni ideiglenes otthonunkat autóra váltjuk. Felburungozunk Észak-Portugáliába, onnan csordogálunk lefelé délre. Minden nap az óceán partján ébredünk.
Lássuk, milyenek a népek arrafelé. Szerintem még érdekesebbek...
Csodás város Lisszabon. Kisgyermekekkel is. Csak ajánlani tudom!
(2019. június 24., Lisszabon)
