Biztos vagyok benne, hogy a reneszánsz szó hallatán elsőként Leonardo Da Vinci, Michelangelo vagy Raffaello neve jut eszünkbe. Sofonisba Anguissola (1532 - 1625) valószínűleg egyáltalán nem fog ismerősen szólni, pedig korának egy kimagasló és izgalmas művésze volt. A kortárs Giorgio Vasari is méltatta őt A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című művében.
Sofonisba egy nem túl gazdag arisztokrata családban nevelkedett Cremonában, Olaszországban, hat testvérével együtt. Szerencsésnek mondható, hiszen apja fontosnak tartotta lányai taníttatását, műveltségük finomra csiszolását. Rögtön felismerte Sofonisba tehetségét, és bár a korban leányok nem tanulhattak művészek műhelyeiben (kivéve, ha az apjuk volt a festő), mégis sikerült egy, a városban lakó portréfestőhöz küldeni a fiatal lányt. 22 évesen Sofonisba Rómába utazott, ahol maga Michelangelo segítette művésszé érését. Már fiatalon annyira megalapozta hírnevét, hogy 1559-ben II. Fülöp spanyol király meghívta udvari festőnek. A királyné, Valois Erzsébet udvarhölgyeként közel került a királyi családhoz, a királyné és lányai művészetben való jártasságát segítette, portrékat festett. 93 évesen halt meg Szicíliában, élete utolsó éveiben is festők jártak hozzá tanulni, a következő évszázadok mégsem tartották őt számon.
Művészi önérzete és identitása erős volt: 12 önarcképet festett, ami ebben a korban szokatlanul soknak számított, ezeken pedig gyakran aktív festőként ábrázolta magát, munka közben, vászonnal, ecsettel, illetve erényeit és műveltségét hangsúlyozva könyvvel, hangszerekkel, más szimbolikus tárgyakkal. Előnyt tudott forgácsolni a neme miatti hátrányból is. A korban úgy gondolták, hogy túl erkölcstelen az emberi test tanulmányozása a maga valóságában egy nő számára, az aktok rajzolásáról nem is beszélve, amelyek viszont szükségesek lettek volna a sokalakos, nagy történelmi vagy vallási kompozíciókhoz. Így Sofonisba festményei magasztosság helyett családibb, intimebb hangulatúak, közvetlenebbek lettek.
Ezt példázza a Sakkjátszma (1555) című alkotása. Három testvérét, Luciát, Minervát és Europát láthatjuk sakkozás közben, a dajkájuk épp hogy bekukucskál a kép széléről. Igazán izgalmas kép, a tekintetek körbevezetik a mi szemünket is a vásznon, az arcok és a pózok változatosak. Annak ellenére, hogy mintha megfagyott volna az idő egy pillanatra, érezzük mi is a fesztelen hangulatot, az izgalmat, a bal oldali, idősebb lány magabiztosságát, a középső, kisebb leányka huncut mosolya mögötti furfangosságot. Annak is hatalmas ereje és üzenetértéke van, hogy a fiatal hölgyeket Sofonisba egy intellektuális tevékenység közben örökítette meg. Mennyivel másabb lenne, ha a lányok labdáznának, szappanbuborékot fújnának vagy hímeznének! A textíliák részletgazdagsága is lenyűgöző: a török szőnyeg az asztalon, az öltözékek, az ékszerek betekintést nyújtanak egy itáliai arisztokrata család életmódjába. Csupán a háttér hatalmas panorámája, a magasztos hegyek és a nyugodt folyó juttatja eszünkbe a formálisabb reneszánsz portrék világát. Mintha azt üzenné Sofonisba, hogy ő ezt is tudja, csak valami mást akar. Azt hiszem, ilyen lehetett nőként festőnek lenni és nem csak a 16. században.
Borítókép: Sofonisba Anguissola: Sakkjátszma (1555), Nemzeti Múzeum, Poznań, Lengyelország
