Nőnapi interjú Mészáros Andrea párkapcsolati terapeutával
– Szakemberként is rálátása van a férfiak „működésére”, tapasztalata szerint mi vonzza a férfiszemeket? Első látásra mi tűnik fel nekik, ha megpillantanak egy hölgyet? Mennyire számít a külső? Feleslegesek a tükör előtt töltött órák randi előtt, vagy inkább „tegyünk még rá”? Milyen tanácsot adna a nőknek?
– Kétségtelen, a férfiak számára a vizualitás nagyon fontos. Hogy mi az, ami a vonzalmat kiváltja? „Elsőfokon” lehet egy tetszetős mosoly, dekoltázs. Az érettebb férfiakat rendszerint inkább az „összhatás”, mondhatjuk úgy, a kisugárzás ragadja meg, a magabiztosság, az a hívogató „zöld jelzés”, amit egy okos nő „lead”, hogy felfigyeljenek rá.
Biológiai tény, hogy a szexuális ingerért felelős agyi régió a férfiak esetében össze van kötve a vizualitással. A nőknél nem. Az is tény, hogy a férfiak egy dologra képesek fokuszálni, nem úgy, mint a nők. A hölgyek valóban órákat töltenek a tükör előtt nagy gondot fordítva arra, hogy a cipő passzoljon a nyaklánccal, az meg a rúzzsal, de a férfi nem látja ezeket a részleteket. Ő legfennebb azt látja, milyen kecsesen tartja az órákig válogatott cipőben a nő a lábát. Persze, a tükör előtt töltött órákat nem szabad megspórolni, mert a „csomagolás” nagyon fontos. (Az ajándék is úgy szép, ugye, ha becsomagoljuk.) De ez a készülődés ne a férfinak szóljon, hanem saját magunknak. Ha csak azért öltözködöm, hogy egy férfi felfigyeljen rám, abból még nem lesz kisugárzás, csak megfelelni akarás, ami nem jó „alap”. Ha magamért teszem, és azért töltök órákat a tükör előtt, hogy én jól érezzem magam a bőrömben, abból viszont már igen.
– Mitől érzi magát jól a nő a bőrében?
– Nagyon fontos az önbecsülés: hogy jól – jóban – legyek magammal. Lehet, hogy ez elcsépelt téma, merthogy a csapból is ez folyik manapság: légy jól magaddal! Viszont pont azért folyik a csapból, mert elég nehéz ennek a fontosságát felismerni és megvalósítani, pedig mindennek, a sikeres párkapcsolatnak, a sikeres gyermeknevelésnek is ez az alapja. Megismerni, megszeretni magunkat, rendben lenni magunkkal. Ez azt jelenti, hogy elfogadjam magamon, amin nem tudok változtatni, de változtassak azon, amin tudok. Nagyon sok hölgy aggodalmaskodik testi adottságai miatt, akkor is, ha van erre oka, de akkor is, ha nincs. Ez az aggodalom, félszegség valójában másra vezethető vissza: a belső instabilitásra, az elutasítottságtól való (fokozott) félelemre. Ezért próbálunk aztán „erősnek” feltűnni, elutasítani mindent, ami megsérthet, fájhat, nem kockáztatunk a párválasztásban sem, nem merünk közeledni, más közeledését elfogadni, mert mi van, ha nem tetszem, ha otthagy…
Pedig az érzelmek igenis léteznek, a visszajelzésekre, szeretetre való igény fontos, még akkor is, ha elfojtjuk. A nőiesség egyik legfontosabb alkotóeleme pedig épp az érzelem. Hagyjuk megélni kicsit az érzéseinket, örömünket, bánatunkat. Miért félnénk az elutasítástól? Persze, rosszul esik, és olykor szenvedünk tőle, de nem visszafogni kell a társ utáni vágyat, hanem inkább arra összpontosítani, hogy olyan párt keressünk, aki nem lép ki olyan könnyen a kapcsolatból, aki nem nyomogatja a félelmeimet, hanem megnyugtatja.
Nagyon sok hölgyet ismerek, akik lányaikat már zsenge kortól a függetlenségre tanítják: ne függjenek a férfitól, ne legyenek alárendelve a férfinak…
– …se anyagilag, se érzelmileg. Gondolom, saját tapasztalatból, saját frusztrációinkra visszavezetve…
– Ezek nem feltétlenül jó tanácsok. A függetlenség, persze, nagyon fontos, amennyiben az önérvényesítésről van szó. Tudatosítani azt, hogy ugyanannyi vagyok, ugyanannyit érek, ugyanolyan jogom van érvényesülni, mint a férfiaknak. Sajnos, mind a mai napig megvan bennünk az a beidegződés, hogy kevesebbet érünk mi, nők. Meg a félelem: ne hagyjam magam kihasználni, átverni, kiszolgáltatott helyzetbe kerülni a teljes önfeladásig. Eddig tehát rendben van a „függetlenség”. De kezdünk átesni a ló túlsó oldalára. Ma már azt hallani, hogy a nők önmagukkal jegyzik el magukat. Hova lesznek így a párkapcsolatok, családok, gyerekek?
Önmagunkat szeretni fontos. De legalább ilyen fontos, hogy szeretve legyünk. Nem a magányosság, az önmagunkkal való eljegyzés a megoldás, hanem a megfelelő partner. Nem vagyok függő tőle, a boldogságom nem a szerelmének a függvénye, de miért ne élvezhetném?
– Ahogy mondta: erre megfelelő partner kell. Élvezettel hallgatom olykor Dora Gyula magyarországi terapeuta tanácsait, ezek közül az egyik így szól: ha kell egy férfi, kapcsolj be egyet… Hogyan is lehet?
– Van egy alapvető baj, ami nem mindenkiben tudatosodik. És ez az, hogy a nő nem tud kérni. Ez már az első pillanatokból kiderül, már az első randi alkalmával fontos ennek a dinamikáját kialakítani. Mi, nők úgy vagyunk „programozva”, hogy adjunk. Adjunk, gondoskodjunk… Terapeutaként is az a tapasztalatom, hogy a félresikerült párválasztásoknak is többnyire ez az alapja. Ez az adni vágyás, kiszolgálási vágy, már-már megfelelési kényszer a nők részéről; nos ez elronthatja a vonzalom első pillanatát is. A helyes az, ha a nő kér és a férfi ad. Ha a férfi azt tudja nyújtani, amire a nőnek szüksége van. Ebben az esetben ugyanis a nő értékelni fogja, és ennek a visszajelzésnek a férfiak számára nagyon nagy jelentősége van. Hatalmas. Ez a férfiasságának a nagyon fontos visszaigazolása, mi pedig ettől fosztjuk sok esetben őket meg.
Számos példa bizonyítja, hogy ott, ahol a nő jobban keres a kapcsolatban, mint a férfi, rendszerint párkapcsolati gondok vannak, hiszen a férfi úgy érzi, nem tud megfelelően adni, „ellátni”. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nő munkáját nem kell megbecsülni, és hogy nincs teljesen rendben az, ha a nő jobban keres. De a kapcsolatban az ilyen típusú egyenlőtlenségek az említett okok miatt nem szoktak jóra vezetni. Egyenlőek vagyunk, nők és férfiak, de nagyon nem egyformák…
Rengeteget tud egy férfi adni annak a nőnek, aki megtanul kérni, és nem feltétlenül anyagi javakra, a helyzettel való visszaélésre gondolok. A férfiakra fokozottan igaz az is, hogy jobban megbecsülik azt, amiért meg kell dolgozni, mint azt, ami az ölükbe pottyan. Ezért javaslom a hölgyeknek a kezdeményezés helyett a „zöld jelzést”, felkínálkozás helyett a csábítást…
Férfiszemmel, de nem szemtelenül…
Férfi olvasóinkat arról kérdeztük, mi tűnik fel először, amikor meglátnak egy hölgyet, mi az, ami vonzó. Hogy válaszaik mennyire tanulságosak, azt nő olvasóinkra bízzuk.
Ezermester, 50 éves: Rám a selyemharisnya és a magas sarkú cipő, no meg az ápolt, festett körmök vannak nagy hatással.
Vállalkozó, 55 éves: Elsőre feltűnik, ha látom, hogy magabiztos, hogy jól érzi magát a bőrében. És ha selyemharisnyát és magas sarkú cipőt hord, akkor még szemrevalóbb.
Médiaszakember, 30 éves: Amikor meglátok egy hölgyet, a legelső, ami feltűnik, amire felfigyelek az a szeme, a tekintete. Bár talán elcsépelt mondás, hogy a szem a lélek tükre, szerintem van benne igazság, hiszen rengeteg szunnyadó érzést tud ébreszteni bennem a nő akár csupán néhány másodpercig tartó izzó pillantása. Megfigyelem a szeme színét, formáját, majd a szempilláit, szemöldökét, végül pedig lecsúszik a szemem az ajkaira, a szájára, a mosolyára, ha úgy hozza a helyzet, és szép lassan körvonalazódik a teljes arca, ami első látásra leginkább leköti az érdeklődésem. Az arcvonásai, a mozdulatai, a haja játéka. Természetesen, következik a kézfeje, az ujjai, a felsőteste és végül a teljes alakja, illetve az öltözete, esetleg az ékszerei. Ha így, egészében minden klappol számomra, akkor már meg is van az első fontos lépés: a külső megfog. Na, de sokkal fontosabb a másik része: vajon megtart-e a belső?
Társadalomkutató, 61 éves: Mosolyából, nézéséből el tudom dönteni, hogy jó lenne-e vele együtt lenni. Azért fontos az alak is, de a többi már opcionális.
Informatikus, 62 éves: A nőies kisugárzás a döntő, aztán a szeme, a mosolya, ami inkább megfog. És a lábak. Véleményem szerint nagyon kevés nőnek van igazán formás lába, ezért ez egyből feltűnik, de nem ezt nézem meg legelőször. Inkább az összhatást, amit nem valami fizikai dolog, nem is tudom körülírni, nem mérhető, és egyáltalén nincs köze ahhoz, amit ma szépnek, szép nőnek tartunk.
Tanár, 29 éves: Nyilván az alakját nézegetem, de a legfontosabbak az ápolt körmök, az az első számomra! Ezt követi a szép mosoly, a hófehér fogak.
Vállalkozó, 55 éves: A szeme. És az arca. Az értelmes arcú nőket tartom vonzónak.
Történész, 62 éves: Keresem vele a szemkontaktust, aztán a haját, az arcát, a ruháját nézem, hogy mennyire pozitív kisugárzású, kellemes teremtés – és mindezt kortól, súlytól függetlenül. Ne legyen görcsös. Amikor bejön, érezze az ember, hogy hölgy jött be. Egyszerű, természetes, diszkrét öltözet, nem szeretem a kirívó ruhákban megjelenő „Barbie-kat”, csak semmi túlzás!
Művész, 46 éves: Nem mindegy, hogyan lép be egy nő bárhova. Ha nőként lép be, én is úgy reagálok rá. Ha nem veszi magát komolyan, engem se érdekel.
Író, 55 éves: A nő belépője olyan kell hogy legyen, mint egy színházi antré. Hinnie kell abban, amit képvisel, hogy hiteles legyen.
Médiaszakember, 44 éves: Ami feltűnik vagy magára vonja a figyelmemet, az az arc és a tekintet, ami pedig vonzó, ha nyitottság és rám irányuló kíváncsiság sugárzik belőle.
Ezermester, 50 éves: A magas, vékony, formás hölgyek tetszenek. Mint amilyen a párom. Ha nagy hangú, feltűnősködő, harsány, ideges, mosolytalan, akkor hiába csinos, nem tetszik. De a legfontosabb, hogy jó kedélyű legyen. (Pont, mint a párom!)
Újságíró, 55 éves: Be kell vallanom, a hajszí-nét nézem meg először, a szőkéktől ugyanis valamiért ódzkodom.
Közgazdász, 60 éves: az első kontaktus az arcával, a szemével van. Aztán megnézem az alakját is, természetesen. A kor haladtával az intellektuális teljesítményt jobban értékelem, mint a modellalkatot...
Tanuló, 9 éves: A szemét nézem…
