Heltai Gáspár (az Arcanum szerint Nagydisznódon vagy Nagyszebenben született, 1490 vagy 1510-ben, más források szerint 1520-ban, és Kolozsváron hunyt el 1574-ben) kora egyik legképzettebb értelmiségije, igen ügyes vállalkozó volt, akinek a nevével szorosan összefonódik a kolozsvári nyomdászat korai története. Az 1550-ben indult kolozsvári nyomdát ő tette sikeressé, olyannyira, hogy halála után egészen 1660-ig működött. Heltai még 1550 közepén csatlakozott a szintén erdélyi szász, Hoffgreff György által alapított nyomdához, amelyet aztán közösen és felváltva is vezettek: 1552-ig közösen, majd 1553-tól haláláig Hoffgreff irányította. 1559-től Heltai egyedül állt a nyomda élén 1574-ben bekövetkezett haláláig – írja a kiállítás kétnyelvű, nagyon részletes és olvasmányos, képekkel illusztrált katalógusában. Ebből azt is megtudhatjuk, hogy időrendben a kolozsvári nyomda a harmadik erdélyi alapítású nyomda. Az erdélyi nyomdászat kezdetei 1525-re nyúlnak vissza, ebből az évből való az a falinaptár-töredék, amelyik a Lucas Trapoldner magister és Valentinus Corvinus pap nyomdájának fennállását bizonyítja Szebenben, de a szebeni nyomdászat nem volt folyamatos a 16. században, az első nyomdatermékek megjelenését hosszú szünet követte. Erdély másik fontos nyomdahelye Brassó volt a 16. században: a város reformátora, Honterus, könyvkiadó és nyomdásztevékenységének eredményeként is terjesztette Luther tanait és látta el tankönyvekkel a brassói iskolát, az erdélyi szászok könyvigényét az ő kiadványai fedték le. Első nyomtatványai 1539-ből valók.
A központi egyetemi könyvtár Különgyűjtemények impozáns termében nézzük sorra az üveglapok alatt elhelyezett nyomtatványokat, amelyek mind Heltai Gáspár nyomdájából kerültek ki. A könyvtár az előkelő harmadik helyet foglalja el statisztikailag a Heltai-kiadványok cím szerinti számát tekintve, míg a példányszámok tekintetében a negyedikek – emelte ki Luffy Katalin, azt is hangsúlyozva, mi az, ami igazán értékes, ugyanis a gyűjteményükben összesen 78 Heltai-nyomdaterméket őriznek, ezek közül pedig 15 kiadvány unikum példány. A kiállításon a Heltai-nyomda nagyobb korszakait időrendben mutatták be, az első felében a Heltai haláláig (1574) megjelent műveket állították ki, ezután helyezték el a Heltai-örökösök kiadványait, tehát az özvegye, majd a fia és annak örököseinek a nyomtatványait. A nagyobb időszakokon belül a könyveket tematikailag csoportosították azzal a szándékkal, hogy ezzel az elrendezéssel rámutassanak Heltai Gáspár szellemiségének néhány vonására, kiemeljék a Heltai-nyomda kiadói politikájának fontos elemeit, változásainak irányait, amelyeket részben az eszmetörténeti változások, részben a változó politikai kontextus szabott meg – magyarázta Luffy Katalin. Heltai Gáspár 1544-ben érkezett Kolozsvárra lutheránus papként, a reformáció eszméi iránt nyitott városba. Ebben az időszakban Kolozsvár a körülbelül nyolcezer fős lakosságával Erdély második legnépesebb városa volt Brassó után, egyben szabad királyi város is. Hoffgreff György szász vállalkozó nyomdaalapítása e helyen ígéretes vállalkozásnak tűnhetett, Heltai pedig 1550-ben társult be Hoffgreff vállalkozásába. A kolozsvári nyomda bizonyult a legtöbb könyvet előállító 16. századi műhelynek s egyben ez volt a leghosszabb életű 16. századi alapítású nyomda is.
A kiállított nyomtatványok mindegyike ékes példája annak, hogy Heltai műhelyéből igényes, szép kiadású könyvek kerültek ki. Luffy Katalin arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiadványokat számos fametszettel (záródíszek, címlapkeretek, iniciálék, Kolozsvár címere, nyomdászjegyek stb.) díszítették. Ily módon, Heltai nyomdájának köszönhetően, Kolozsvár az erdélyi fametszésnek is fontos központjává vált, műhelye a könyvdíszítés szempontjából is fontos szerepet töltött be. Heltai a könyveinek az illusztrációit elsősorban Németországból szerezte be, olyan jeles metszőkkel dolgozott együtt, mint a feltehetően erdélyi származású, de Németországban letelepedett, ott jelentős vállalkozást vezető Jacobus Lucius – tudtuk meg. Ugyanakkor a tartalom és a díszítés mellett Heltai nyomtatványainak sikerét az általa használt betűknek is köszönhette, népszerű kiadványainak viszonylag nagyobb, szép metszésű antikvái a könnyebb olvasást is elősegítették – magyarázta Luffy Katalin. Az addig megjelent magyar nyelvű nyomtatványok egyaránt készültek fraktúr (gót) és antikva betűkkel, a Hoffgreff– Heltai nyomdának köszönhető, hogy a magyar nyelvű nyomtatványokban általánosan az antikva terjedt el.
A kiállítás előtt azonosították a könyvtáblából kiáztatott naptártöredéket, amely egyedi darab
Luffy Katalintól arról is érdeklődtünk, melyik kiállított nyomtatványt tartja a legérdekesebb darabnak? A kurátor egy kisebb lapra mutatott, amelynek a történetét is elmesélte. A kiállítás előtt még megnézte a dobozaikat, amelyekben könyvtáblákból kiáztatott töredékek vagy rongyos példányok, csonka szövegdarabok vannak, ha van-e olyan, ami illene a kiállításhoz, és akkor feltűnt neki egy naptártöredék, amit azonosított. Elég világos volt számára a Heltai nyomdabetű, ami után már csak az évet kellett visszakeresni, majd a magyarországi Országos Széchenyi Könyvtárral vette fel a kapcsolatot, ahol a régi magyar könyvekről minden információt összegyűjtenek. Innen visszaigazolták, hogy a naptártöredék valóban a Heltai-nyomdából származik, 1569-ből, és nincs belőle más példány. Ez is tehát egy unikum a kolozsvári könyvtárban. Luffy Katalin azt is elmagyarázta, hogy a könyvtáblákat akkoriban úgy alakították ki, hogy a kolozsvári nyomda mellett volt a könyvkötő műhely is, és a nyomdából kikerülő makulatúrát, fel nem használt lapokat összeragasztották, és azt vonták be bőrrel, mert nem volt még karton. Így készítették el a könyvtábláknak a merevítését. „Ez egy kincsesbánya, az így kialakított könyvtáblákból nagyon sok nyomtatvány kerülhet elő, amiből mára már nincsen példány. A kalendáriumot ugye használták, aktualitását vesztette miután lejárt az adott év, utána már nem őrizgették különösebben, egy nagyon fogyó anyag volt. Illetve nem is biztos, hogy minden példányt el tudott adni Heltai, s amit nem adott el, azt felhasználták ily módon. Ez tulajdonképpen egy újrahasznosítás, és ezeket a könyvtáblákat már a 19. század óta folyamatosan szétszedik, kiáztatják belőle a lapokat, mert tudjuk, ott rejtőzhetnek még izgalmas dolgok, olyan kiadványok, amelyekről nem maradt fenn példány” – magyarázta a kiállítás kurátora. Majd egy másik, szintén könyvtáblából származó egyedi példányra mutatott, egy latin grammatikára, amelyet korábban azonosított, és sikerült kideríteni, hogy bár 1550-1554 között Heltai adott ki latin nyelvtankönyvet, amelynek egy töredéke megvan az OSZK gyűjteményében, de nem ez.
A könyvtárnak ez a gyűjteménye egyébként főleg az Erdélyi Múzeum-Egyesület könyvtárából származik. Luffy Katalin szerint figyelemre méltó, hogy az EME anyagának több mint fele adományból tevődött ki, ami azt jelenti, hogy az emberek otthon levették a polcról, leseperték a padlásról, innen onnan összeszedték s beadták a múzeumba. „Tehát polgári könyvtárakból származó kötetek ezek, az emberek olvasták, örökölték generációról generációra, s ez nagyon fontos. Egészen különleges is ilyen szempontból az EME könyvtára a Heltai-kiadványok tekintetében is, mert nagyon sok olyan könyv maradt fenn, amit például az iskolakönyvtárak nem gyűjtöttek. Ilyenek a széphistóriás énekek, amelyek kis füzetes kiadványok voltak, olvasmány jelleggel szolgáltak, énekelték őket, az is fogyó anyag volt, nem pedig vaskos Biblia, amelyiknek nagyobb az esélye a fennmaradásra, hanem egy kis füzet” – magyarázta Luffy Katalin.
„Heltai egy hihetetlenül izgalmas figura volt, nagyon hosszú életű nyomdát létesített, amelyet az 1560-as évek végére önfenntartóvá tudott varázsolni, ami nagy dolog volt abban a korban. Nem függött mecénásoktól, sem megrendelőktől, tehát azt adott ki, amit akart, és ez egy óriási dolog volt. Ezt úgy tudta elérni, hogy nyomdája mellé 1564-ben papírmalmot is felállított, így vállalkozása a korszak legjelentősebb intézményévé vált. Papírmalma – akárcsak nyomdája – egyéni, önerőből létrehozott vállalkozás volt, e tekintetben is ritka e korban. Kiadványai túlélték nyomdáját: szövegeit különböző nyomdahelyeken nemcsak többször újra kiadták, de kéziratos másolatokban éltek tovább még a 19. században is. A Heltai-nyomda fénykora kétségtelenül a 16. század: 1550 és 1600 között 209 kiadvány megjelenéséről tudunk, 1601 és 1660 között 95 nyomtatványt jelentettek meg. Ebből a száztíz évből tehát 304 könyvcímről van tudomásunk. Ezek közül 71 nyomtatványról csak külső források tudósítanak, tehát 233 nyomtatványt ismerünk példányból” – folytatta az ismertetést a kurátor.
„Kolozsvár hihetetlenül izgalmas hely volt a 16. században, szabad királyi város volt, s ez nagyon sokat számított, hiszen nem a fejedelem döntötte el, mi történik a városban, még csak nem is az egyház, hanem a városi tanács. Ez a státus nagyon sok előjoggal is járt, ezért is lehetett annyira nyitott a reformáció eszméi iránt. Aki élt, mozgott, nyüzsgött Európába, és szabad, másképp gondolkodó volt, az előbb-utóbb elkerült Kolozsvárra. Heltai is végigjárta ennek a vallási útkeresésnek minden fázisát, véresen komoly, fontos kérdés volt, hogy mit higgyen és hogyan higgyen az ember ahhoz, hogy üdvözüljön. Tőlünk néhány országgal arrébb ezért meg is égettek embereket, itt meg vitatkoztak ezeken a kérdéseken, komoly vitákat folytattak. Heltai azt tekintette első legfontosabb feladatának, amit Luther mindig is hangoztatott, hogy a Bibliát anyanyelven kell olvasni. Ezért kezdte fordítani a Bibliát, szerzett ehhez munkatársakat is, s hét kötetben jelentette meg a Bibliafordítását. Nem a bibliai könyvek sorrendjében, hanem az elkészülésük sorrendjében adta ezeket közre, s ezért sem volt olyan hatása, mint a Károlyi Vizsolyi Bibliának. Heltai különálló kötetei pillanatnyi szükségleteket elégítettek ki” – magyarázta Luffy Katalin.
A kiállításban egy „kakukktojásra” is felhívta a figyelmet a kurátor. A Heltai-nyomda egyik különleges, kálvinista szellemű, töredékben fennmaradt kiadványa román nyelvű protestáns énekeket tartalmaz, amelyet Todoreszku-töredék néven ismer a szakirodalom. Egyetlen ismert, töredékes példányát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik, ennek a másolatát állították ki itt: ez a töredék az első latin betűs, protestáns, román nyelvű nyomtatvány, amelynek fordítója és kiadója ugyan ismeretlen, de kétségkívül a Heltai-nyomda terméke, s akár még Heltai életében is megjelenhetett. Egyébként teljesen úgy kell olvasni, mintha magyar lenne, mert magyar ortográfiával készült.
„Egy másik szintén érdekes kiadvány 1568-ból származik. Ez az év hagyományosan az unitárius egyház alapításának éve. A tordai országgyűlést megelőzte a reformátusok és a szentháromság tagadók között rendezett, Gyulafehérvárra meghirdetett hitvita (1568. március 8– 18.), ez az esemény fontos mérföldköve volt az erdélyi teológiai útkeresésnek. A hitvita anyagát mindkét fél kiadatta: Dávid Ferenc Gyulafehérváron adta közre a vita unitárius jegyzőkönyvét, Kolozsváron pedig – az ekkor még a kálvini irányt követő – Heltai ennek református változatát nyomtatta ki.” Majd még egy unikum példányra hívta fel a figyelmet Luffy Katalin, az első unitárius imádságos könyvre, amelynek az eredetije egy evangélikus imádságos könyv volt, amelyből Heltai „kigyomlálta” a szentháromságra vonatkozó részleteket, s csinált belőle egy szentháromság tagadó imádságos könyvet. Nagyon jó érzéke volt Heltainak ahhoz, hogyan kell a nyomdát jól működtetni, hogy sikeres legyen: tankönyveket adott ki, valamint joggyűjteményt is, a Werbőczi Tripartitumát. A Biblia a lelkeknek segít az eligazodásban, a Tripartitum a hétköznapokban segített, ha jogorvoslásra volt szükség, ehhez nyúltak, ennek kiadta a latin változatát a műveltebbeknek, illetve a magyar változatát is – tudtuk meg.
Sokat fordított, igyekezett erkölcsi olvasmányokat adni az emberek kezébe, ami már nem feltétlenül a vallással volt kapcsolatos. „A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról” (1552) című kötet már jelzi Heltai érdeklődésének későbbi irányait: olyan kiadványokat megjelentetni, amelyek az élvezetes olvasmányosságukkal a morális tanítást is célozzák. A Heltai műhelyéből kikerült könyvek zöme a történelem iránti érdeklődésére vall. Összeállításai, fordításai, átdolgozásai három meghatározónak bizonyuló munkát eredményeztek: a Bonfini könyve alapján összeállított Mátyás–életrajz (Historia inclyti Matthiae regis Hungariae, 1565), a történeti tárgyú históriás énekeket összegyűjtő Cancionale (1574) és a magyarok történelmét elbeszélő Chronica (1575). A Chronica már nemcsak Bonfini jól ismert történetének fordítása, hanem azt folytatja is: a mohácsi csata utáni időszakot a szemtanú, Brodarics István akkor még széles körben ismeretlen beszámolója alapján írta meg. Bonfini-fordításával tulajdonképpen átírja az addigi magyar történeti hagyományt: Bonfini szövegét protestáns szellemben fordítja, kihagy, átír részeket, megtűzdeli helyi utalásokkal, s protestáns buzgalmában a pápáknak és főpapoknak a neveit fejjel lefele szedette – mesélte Luffy Katalin.
Heltai halála után felesége vezette a nyomdát. Az özvegy nyomdásztevékenysége nemcsak kiadványai révén vált a nyomdászattörténet fontos képviselőjévé. A korai újkorban nem ismerünk még egy olyan női nyomdászt, aki éveken keresztül vezetett volna ilyen vállalkozást. A nyomdászférj halála után az örökös özvegy általában egy év után férjhez ment a nyomdában alkalmazott mesterhez, aki átvette a nyomda vezetését is, ezután az özvegy neve már nem fordul elő a nyomtatványokon. Heltainé más utat járt: kilenc éven át ügyes özvegy üzletasszonyként vezette tovább néhai férje vállalkozását, s ezalatt 47 kötetet jelentetett meg, zömmel históriás énekeket, de mellettük néhány tankönyv is elhagyta nyomdáját. Kiadványai könyvdíszítés szempontjából jóval egyszerűbbek, mint a Heltai Gáspár kötetei. Kiadványai, a füzetes, olcsó olvasmányok biztos üzleti sikert jelentettek: több mint 80 százalékuk a bibliai, történeti vagy széphistória sokszor összemosódó kategóriáit fedik le. Heltainé halála után a nyomdát fia örökölte. Ifjabb Heltai Gáspár még életében lányára, Heltai Annára hagyta a nyomdát, aki Lang (Hosszú) Tamás felesége volt, gyermekeik révén a Szőrös (Ravius) családra szállt a nyomda. Lang alkalmazhatta Makai Nyírő Jánost nyomdásznak. Lang halála után, 1624-ben jelent meg először és utoljára Heltai Anna neve kolozsvári impresszumban, akkor már az új nyomdász, Válaszúti Szilvási András neve mellett, aki 1627-ig állt a nyomda élén. Újabb nyomdász csak 1630-ban állt be: Abrugi György valamivel több, mint húsz évig volt a Heltai-officina vezetője. Az ő halála után rendszertelenné vált a nyomda működése, utolsó kiadványa az unitárius temetési énekeskönyv 1660-ból.
„Bár felnőtt korában tanult meg magyarul, kiadványaival a magyar irodalom megkerülhetetlen alakjává vált, a magyar helyesírás egységesítésének úttörői közt emlegetjük. Következetes hangjelölési és helyesírási elveket állított fel, számára ez – nem magyar anyanyelvű lévén – szükségszerűség is volt: szövegalkotáskor nem hallás, hanem nyelvi szabályok mentén dolgozott. Helyesírási és hangjelölési elvei nagy hatással voltak a magyar irodalmi nyelv egységesülésére, több általa lefektetett hangjelölési szabályt ma is követünk.” – olvasható a katalógusban.
