Azért mondom, hogy sok kolozsvári gondolta ezt ugyanígy, mert akkoriban már a rosszul tájékozottak számára sem volt tartható a szlogen: Funar jó városgazda. Ennek az állításnak sohasem volt fedezete és csupán a fentebb leírt indulat és indoklás biztosított a hírhedt magyargyűlölőnek három mandátumot.
De az ilyen hullámok meglovaglásának mindig megvan a maga kockázata. Működik? Igen. Egy ideig. Előbb utóbb közbeszól ugyanis az embereknek az az igénye, hogy civilizált körülmények között jól éljenek.
Abraham Maslow előbb a negyvenes években állította fel azt a diagrammot, amit azóta Maslow-piramisnak neveznek (utóbb finomított annak értelmezésén) és amely az emberek szükségleteinek a hierarchiáját írja le. Eszerint a legfontosabbak a fiziológiai szükségletek. A túlélés egyszerű kellékei: étel, ivóvíz, hajlék és társaik. Aztán jön a személyes biztonság, majd az emberi kapcsolatok, az elismerés és személyes presztízs, és csak ezután az önmegvalósítás. Ezek nem abszolut kategóriák és nem arról van szó, hogy amíg az alsó szinteket nem teljesítik maradéktalanul, addig nem jönnek szóba a felsőbbek. De mégis jeleznek egy fontossági sorrendet. Egy polgármester, egy városgazda szerepe valamennyi szinten fontos. Élhető, otthonos és fejlődő várost kell teremtsen és ez nem fog működni csupán ideológiák hangoztatásával, közös gyűlölet által összeforrasztott közösségekkel. Azon emberek közül, akiknek akkoriban szimpatikus volt Funar magyarellenes retorikája és idióta háromszínű akciói, ma is sokan itt élnek velünk, a városban s itt voltak 2006-ban is. Csak időközben ráébredtek, hogy a cirkusz nem elég a jóléthez.
Ez az a lecke, amelyet azóta sem tanult meg a Szociáldemokrata Párt (PSD). Az általa okozott folyamatos nacionalista, ortodox látens botrány messze nem volt olyan égbekiáltó mint az egykori kolozsvári polgármesteré, ezért tovább is tartott az illúzió. Emellett pedig eléggé mesterien alakították az üzenetüket, vigyázva arra, hogy megszólítsanak egy tanulatlanabb réteget, valamint egy idősebb generációt, amely létbizonytalanságainak és érthető alkalmazkodási nehézségeinek tulajdoníthatóan könnyen megvesztegethető kisstílű alamizsnákkal. De ennek is lejárt az ideje. Még a legtanulatlanabb szavazó is rájött, hogy semmit sem nyer a nyugdíjemeléséből, ha ezzel egyidőben megugranak az árak és gyengül a lej.
A PSD elkövetett egy másik súlyos hibát is. Verhetetlennek hitte magát és emiatt lemondott a tisztesség látszatáról. A Dragnea-korszak alatt egészen nyíltan felvállalta egy maffia típusű bűnszövetkezet arculatát és a teljes államaparrátust e bűnszövetkezet szolgálatába állította. Kissé úgy tett, mint azok a nagyvonalú lakótelepi gengszterek, akik miközben rabolnak, fosztogatnak és terrorizálnak, látványos nagylelkű gesztusokat hajtanak végre s az utcán cukorkát osztogatnak a gyerekeknek.
Most hatalmasat buktak ezzel és ne becsüljük alá a változást. Romániában a legtöbb dolgot – meglepő módon – a helyi és megyei hatóságok döntenek el és teljesítményük meghatározó módon befolyásolja a parlamenti választások kimenetelét is. Nem hiába vonult be évek óta közbeszédünkbe a „helyi báró” kifejezés. Egy befolyásos megyei tanácselnök szava és akarata a központi testületekben is döntő lehet, egy jó polgármester egy egész nagyváros szavazatát állíthatja maga mögé, egy rosszul teljesítő pedig az őt jelölő politikai alakulat ellen fordítja a lakosságot. És a hatás a Maslow-piramis valamennyi szintjén érvényesül, a legalsóbbakon kezdve: működő helyi gazdaság, munkahelyek, jó ivóvíz, közművesítés, utak, élhető közlekedési viszonyok, folyamatos, fenntartható fejlődés. És aztán jönnek olyanok is, mint a település identitása, presztízse. Ideológiákkal, retorikákkal és tartalmatlan jelszavakkal ebből szinte semmit nem lehet megvalósítani, ezért mindenki, aki az utóbbiakra alapozza politikai karrierjét, csupán késleltetni tudja valameddig a saját bukását.
Mozart tizenhat éves korában írta meg Scipio álma című operáját. Ebben a címszereplőnek két mitikus hölgy udvarol: Fortuna és Constanza. Fortuna indulatot, erőt, rombolást és megfélemlítő hatalmat ígér. Constanza csupán hűséget és kitartást. A tanulság szerint az erőszak és a rombolás arathat ugyan győzelmeket néha, még jelentőseket is. De ezek múlandóak és soha nem táplálnak sem hitet, sem reményt.
Az aktuálpolitikában sincs ez másként. A választókat lehet szédíteni, néha hosszú évekig is, meg lehet lovagolni a legalávalóbb indulatokat, le lehet menni a primitív ösztönök legkisebb közös többszöröséig. Egy ideig.
Mozart operájában is Scipio végül Constanzát választotta.
