Az Isten szolgája Márton Áron püspökké szentelésének 85. évfordulóján bemutatott ünnepélyes hálaadó szentmisén megtöltötték a kolozsvári Szent Mihály-templomot a kincses városból és Erdély különböző részeiből érkezett hívek és papok, szerzetesek és szerzetesnők, valamint a püspök szülőfaluja, Csíkszentdomokos küldöttsége, élén Albert Alfonz Pál alpolgármesterrel.
A szentmise főcelebránsa Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök volt, akivel együtt misézett Claudiu Lucian Pop, kolozsvár–szamosújvári görögkatolikus megyés püspök, valamint 33 pap.
Fontosnak tartotta ott lenni a szentmisén és a jelenlevőkkel közösen imádkozni többek között Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Mile Balázs, első beosztott konzul, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, továbbá a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, illetve a Római Katolikus Teológia Kar oktatói, a Gyulafehérvári Kántoriskola elöljárói és diákjai, a Báthory István Líceum igazgatósága, tanszemélyzete és diákjai.
Bevezetőbeszédében a házigazda szerepét is betöltő László Attila főesperes-plébános feltette a kérdést: miért vagyunk ma itt? „A Márton Áron ’85 túl egyszerű válasz. Nézzük bővebb értelmét az áldozatvállaló jelenlétnek, imánknak, kérésnek, s főként hálaadásnak” – mondta, majd Márton Áron Eszmék harca című könyvéből idézett: „Egy felső és egy alsóbbrendű világ elemei vannak bennünk emberré gyúrva, két ellentétes törekvésű világ találkozik bennünk, mely kétfelé rángatja akaratunkat. Önmagában érzi ezt a hasadást mindenki, akiben a tenyészélet nem fojtotta meg a lelket: látjuk a jót, helyeseljük, lelkesedünk is érte, de mégis a rosszat tesszük. (…) És ha így van, mi lesz akkor, ha a küzdelmet, a jó akarását is feladjuk? A bennünk élő és érvényesülést sürgető szentnek, jónak, igaznak, szépnek milyen kiüresítése következhetik be, az embernek milyen lefokozással és a tenyészéletben gyökerező vad ösztönöknek milyen garázdálkodása kezdődhetik el, ha ezt a kettősséget nem-létezőnek tartjuk és mindent az ösztönökre bízunk.
László Attila: Áron püspök legyen, maradjon a mennyben népének tapasztalhatóan jó pásztora (Fotó: Vakarcs Loránd)
A liberalizmus a legnagyobb bűnét, melyből a többi forrásozik, ebben a pontban követte el. (…)
Nagyszerű körülményeket teremtettünk, városaink éjjel fényesebbek, mint reggel, úszó városok rohannak az óceánok egyik partjától a másikig, szárnyas gépek szállítják a felhők felett az embert. Tündérország álmai, (…) a mesék mesebeli káprázatai lettek valósággá, de tündérország helyett boszorkányok tanyájára érkeztünk, ahol mérget kevernek és minden név, szó hazugságot takar.
Igazuk van, akik a mai kultúrát ettől az embertől féltik.
Erkölcstelen példák között nehéz erkölcsösnek maradni, jellemtelen emberek között a jellemet megőrizni. Nehéz, de nem lehetetlen.
És ha így van, mi lesz akkor, ha a küzdelmet, a jóakarat akarását is feladjuk?”
Magasztos szentmisén emlékeztünk Márton Áron püspökké szentelésére (Fotó: Vakarcs Loránd)
A továbbiakban a főesperes elmondta: „Sorsfordító évet élve, egész világrész, ország és népek jövőjéről kell felelősséggel dönteni. Irányokat felmutatni, ehhez társakat keresni, összefogni. Az életért. Az Isten-álmodta jövő munkálásáért – ki-ki a maga helyén. Mi itt; Áron püspök, akinek hathatós közbenjárását kérjük, a mennyben. Onnan legyen-maradjon népének tapasztalhatóan jó pásztora.”
A folytatásban a Szent Mihály-egyházközség nevében László Attila főesperes-plébános és Bónis Endre főgondnok köszöntötte Tamás Józsefet, aki számára – számunkra – különleges esztendő az idei, hiszen közeledik 80. születésnapja. Ezt követően Bartalis-Binder Anna harmadik osztályos tanuló a tisztelet, hála és elismerés jeleként virágcsokrot adott át a püspöknek.
Tamás József ünnepi szentbeszédében rámutatott, hogy „Márton Áron halála után a diktatúra mindent megtett azért, hogy a feledés homályába űzze az ő személyiségét a keresztény értékekkel együtt. Hála Istennek nem járt sikerrel. Sokkal inkább az valósult meg, amit Arany János írt Széchenyi Istvánnal kapcsolatban: »nöttön nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik«. Igen, mert Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek, s így eljött az a nap történelmünkben, amire nagyon vártunk, amikor nemcsak a berlini fal, de a hallgatás fala is leomlott, és azóta lehet nyíltan beszélni az akkori rendszer kegyetlenségeiről, és azokról, akik azt súlyosan megszenvedték. Így lehet beszélni, megemlékezni Márton Áron püspök úrról is. És születhettek róla újabb és újabb szobrok, képek, amelyek elénkbe idézik alakját, jóságos arcát. Utcák, terek, szervezetek, iskolák viselhetik nevét tovább örökítve egyéniségének jellemzőit.
Tamás József: Márton Áron Isten csodálatos jele (Fotó: Vakarcs Loránd)
Sok minden emelte őt erre a magasságra. Pályafutása úgy indul el a harmincas évek elejétől, mint az erdélyi szellemi élet egyik ösztönzője, mozgatója. Az Erdélyi Iskola című folyóirat szerkesztésével vette kezdetét népnevelésének nagy munkája, amire rátette életét. Ez a folyóirat, amelyet kiváló munkatársakkal szerkesztett az első világháború után az első magyarnyelvű pedagógiai folyóirat itt Erdélyben. Egyetlen korabeli folyóirat sem kezdeményezett ilyen módszeres, átgondolt népnevelést és népművelődési programot, mint ez. (...)
Hat éven át változó őrhelyein rendületlenül hirdette népnevelésének elveit, építette rendszerét, taglalta a feladatokat. Amikor Isten akarata 1938 karácsonyán az ő kezébe tette le a népek nevelésére küldött apostoli hatalmat, akkor e téren még nagyobb lehetőség nyílt számára. A nagy cél az egyházmegye lelki arculatának széppé tétele lett, a katolicizmus megerősödése, hódító erejének tevékeny kibontakoztatása az ifjúság lelkében, a tömegek életében. És püspökké szentelésében is megvallotta: »az Isten nekem hivatást adott, életemet erre a hivatásra szentelem és népemet a kijelölt úton vezetem«.
Hogy mindezt nem tudta megvalósítani úgy, ahogy megálmodta, nem rajta múlott, hanem azon mostoha körülményen, amely 41 éves püspöki működésének idejét keretezte. E körülmény tevékenységének egészen más irányt szabott. Okossága és bölcsessége azonban abban is megmutatkozott, hogy az idők jeleit figyelve, e körülményekben is felismerte tennivalóit és azokban is helytállt.
Püspöki működésének ideje az egyház létéért való küzdelemre és bátor ellenállásra összpontosult, mert ezt kívánta az adott helyzet.”
A továbbiakban az ünnepi szónok hangsúlyozta, hogy „a 20. század és annak is főleg a közepe a vértanúk és hitvallók korává vált. Olyan idő volt ez, mint a háborgó tenger, amelyben úgy nézett ki, hogy az erőszak hullámai maguk alá temetnek mindent.
Ennek a sokféle módon kegyetlenkedő évszázadnak lett, mondhatjuk úgy is, hogy hőse, de úgy is, hogy áldozata, nagy püspökünk. Egyszerű falusi emberként látta meg a napvilágot, de hősként, szentként hagyott itt minket. Negyvenegy esztendei egyházkormányzása a harcban, vérben, áldozatban soha nem szűkölködő erdélyi történelem egyik legviharosabb korszakára esett. Felszentelésekor előrevetítette árnyékát a második világháború, következett Erdély kettőbe szakadása, a kisebbségek elnyomása a román uralom alatt maradt déli részeken, a zsidók deportálása az északi részen. Majd jött a harc az anyanyelvi oktatásért, a magyar intézményekért, a Trianont tetőzve megismétlő párizsi békeszerződés, a diktatúra kiteljesedése vallásüldözéssel, a püspökök és papok bebörtönzésével, a görögkatolikus egyház eltörlésével, a paraszti földek kolhozosításával, a furfangos, de jól érezhető és mind jobban fokozódó magyar üldözésekkel.
Az egyház létéért vívott küzdelmében, bátor ellenállásában azon aránylag kevesek közé tartozott, akik mindvégig megőrizték méltóságukat, tisztaságukat. Kemény következetességgel, hihetetlen munkabírással és szívóssággal szolgálta az ügyet. Elvi kérdésekben nem ismert megalkuvást. Megtanulta az evangéliumból nemcsak az igent, hanem a nemet is kimondani.
Márton Áron egyike, talán a legjelesebbike azon nagyjainknak, akik tudatosan vállalták a vértanúságot is egyházunkért, népünkért, a jövőért.
Számunkra ő Isten csodálatos jele, amelyet azért adott, hogy rá figyeljünk. Számunkra ő égre helyezett csillag, hogy példája világosítson és utat mutasson. Püspökké szentelésének 85. évfordulóján Istennek mondunk köszönetet azért, amit nagy püspökünkben és általa kaptunk. Őt kérjük, hogy a püspök szavának emléke, személyiségének varázsa ne fakuljon el bennünk, hanem életté váljon, és ne csak nevét emlegessük, hanem azt az életformát, azt a látásmódot, azt az elképzelést, amit magában hordott, mi is magunkban hordozzuk. Akkor emlékén Isten áldása lesz, és vezetni fog minket tovább a történelem útjain” – vallotta Tamás József.
Az esemény egyházzenei szolgálatát a templom Szent Cecília kórusa és zenekara – vezetője Vincze-Dallos Csilla – végezte, Potyó István karnagy, tanár szakavatott irányításával, közreműködött Geréd István kántor. A szentmise állandó részeiként felcsendült Christopher Tambling G-dúr miséje, Tamás József püspököt pedig Kovács Szilárd Ferenc Ecce sacerdos magnus (Íme a főpap) című himnuszával köszöntötték. Fellépett a Báthory István-líceum diákjainak vegyes kara Márton Szabolcs kántor vezényletével. A szentmise nemzeti imánkkal ért véget.
Az ünnepi liturgia végén a plébánia a templom kijáratánál kalácssal vendégelte meg a jelenlévőket.
Egy 1942-es bérmálás örök emléke
Az 1940. augusztus 30-án történt második bécsi döntés – amelynek értelmében Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatolták – teremtette helyzetet Márton Áron tűnékenynek ítélte.
Ettől fogva 1944-ig a püspök a székeskáptalannal együtt Gyulafehérváron – tehát a Román Királyság területén – maradt, viszont a Papnevelő Intézetet Kolozsvárra helyezte, ahova helyettesként Sándor Imrét nevezte ki. Reálpolitikus volt, nem élt a „nagy lehetőséggel”, nem települt át szeretett városába, Kolozsvárra. Kettészakadt egyházmegyéjének kisebbségi sorsba került hívei mellett maradt Gyulafehérváron, így erősítette a Romániába szakított Dél-Erdélyben élő híveit. Ilyen körülmények között Márton Áron különleges jelentőséget tulajdonított a Romániához tartozó hívek felkeresésének, lelkipásztori ellátásának és bátorításának.
Ennek egyik bizonyítéka többek között, hogy 1942 nyarán, az akkor a román–magyar határhoz közeli, Romániához tartozó Györgyfalván szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.
Valovits László festménye Márton Áronról – előtte Nyerges János, aki sokat köszönhet a püspöknek (A szerző felvétele)
A püspökké szentelés 85. évfordulóján, az ünnepélyes szentmise után a 92 éves Nyerges János, a Mikes Kelemenről elnevezett kolozsvári néhai piarista főgimnázium öregdiákja életének ezen jelentős eseményére emlékezett: „családunkban négyen voltunk testvérek és a háborús helyzetre való tekintettel egyszerre bérmált minket a püspök atya. Abban az időben a györgyfalvi római katolikus iskola tanulója voltam (amelyet később, 1948-ban államosítottak). Az összevont osztályokat Aradról származó tanítónő, Belindean Emília tanította gyönyörű magyar nyelven. A bérmálás ünnepére a püspököt feldíszített lovas szekéren hozták, mi pedig kis színdarabbal köszöntöttük, monológ szereppel léptem fel. Felejthetetlen, egész életemen elkísérő élmény volt számomra a bérmálás, valamint Márton Áron püspök átható tekintete, kedves, bátorító mosolya és szavai.
Én is a püspök atyának köszönhetem, hogy elvégezhettem a piarista gimnáziumi tanulmányaimat, mert a püspökség tanulmányi ösztöndíjat biztosított.
Szerény falusi iskolánk színvonalát igazolja, hogy az ott kapott alapokra építkezve osztályunkból hétből öten egyetemet, főiskolát végeztünk. Én gépészmérnök lettem és a kolozsvári neves Terapia gyógyszergyár gépészeti osztályvezetői munkakörét töltöttem be nyugdíjazásomig. Mindezért piarista öregdiák társaimmal együtt nem szűnünk meg imádkozni Márton Áron mielőbbi boldoggá, majd szentté avatásáért.”
