És akkor mi legyen?

Klaus Johannis államfő keddi parlamenti felszólalásától valószínűleg sokan többet vártak volna, azt, hogy valamilyen megoldás ötlettel helyére teszi a dolgokat, vagy legalább felvillantja egyfajta lehetséges lezárását az elmúlt időszak eseményeinek. Ehelyett egy „talányos” megfogalmazásra tellett, miszerint a hatalmas közfelháborodást és tiltakozást kiváltott 13-as sürgősségi kormányrendelet hatálytalanítása, meg a kijelentéseiben és intézkedéseiben félelmesen csetlő-botló és ezzel hozzá nem értését bizonyító igazságügyi miniszter lemondása nem elegendő a kialakult helyzet feloldására. És akkor mi legyen?

Lévén, hogy a napok óta tüntetőket sem győzte meg a kormány visszakozása, és kezdetben hangsúlyozták a tüntetést szervezők is, hogy nem a kormány lemondatása a céljuk, újabban azonban egyre többen és többször hangoztatták a kormány távozásának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lemondásának, sőt az ügyben érintett minden felelős személy menesztésének a szükségességét. Ezt viszont az államfő tegnapi beszédében már túl soknak nevezte, vagyis azt, hogy (a kormány lemondásával esetleg kiváltható) előzetes választásokat kelljen most tartani. Tehát az egyik megoldás túl kevés a hangulat lecsillapítására, a másik megoldás ellenben már túlzás. Na és akkor tényleg mi legyen? Logikus kijelentés minden bizonnyal az is Johannis részéről, hogy „a válságot kiváltó” PSD kötelessége most már sürgősen „megoldani” azt, tehát aki kifőzte, egye is meg és takarítsa el maga után a szemetet. És mivel ennek megvalósíthatóságában mintha az államelnök is kételkedett volna, amolyan mentőövként hozzáfűzte: ellenkező esetben az államelnöki palotában kell tanácskozniuk „lehetséges megoldásokról”.   Tehát egyéb vagy további lehetséges megoldások eszerint nem körvonalazódtak a témában a politikusok fejében, és akkor talán az idő (akár a rossz időjárás) fog közrejátszani abban, hogy valamerre folytatódjon, és előbb utóbb lezáródjon ez a nagyon komolyra fordult folyamat. 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Máskép(p)
Máskép(p)
Ha valaki azt hitte, hogy angyalok és démonok folytatnak nyílt hatalmi harcot egymással immár csaknem egy hónapja, akkor a tegnapi fejleményeknek mindenképpen kijózanító hatásuk van. Egyfelől az igazságszolgáltatás, ezen belül főleg a korrupcióellenes ügyészség, másfelől a kormány és a parlament folytat élet-halál harcot egymással, miután a kormány által vitatható eljárás révén elfogadott hírhedt 13-as rendelettel aktivizálódott az évek óta lappangó, de igazán most akuttá vált kegyetlen harc, ami az erőforrások fölötti ellenőrzésről és a hatalom birtoklásáról szól.
Máskép(p)
Több okból is sürgősé vált a büntetőtörvénykönyv módosítása. Tegnap megszületett premierben az első olyan bírósági döntés, amely eltörölt egy hivatali visszaélés bűncselekménye miatt három év szabadságvesztést kiszabó korábbi ítéletet, amelyet a Hunyad megyei tanács volt jegyzőjére róttak ki. Mint ismert, az alkotmánybíróság tavaly júniusban részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a Btk.-nak a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyét, amely túl laza keretek közé helyezte ezt a típusú bűncselekményt. Lehetőséget teremtett az ügyészeknek, hogy visszaéljenek hatalmukkal és ráhúzzák olyan esetekre is ezt a vádat, amikor egy hivatalnok nem sértett meg konkrétan törvényes előírást. A börtönbüntetésről szóló ítélet törlését a gyulafehérvári ítélőtábla mondta ki tegnap.
Máskép(p)
Nem a kormány menesztése, hanem egy új parlamenti többség kialakítása jelentheti a kimozdulást abból a patthelyzetből, amiben jelenleg Románia toporog. Erre pedig kevés az esély – a demokrácia játékszabályai szerint legalábbis. A PSD túlnyerte magát az őszi választásokon, az ALDE-val kialakított szövetsége akkora többséget biztosít neki a parlamentben, hogy az ellenzéknek esélye sincs elmozdítására például bizalmatlansági indítvány útján. A tegnap szavazásra bocsátott kezdeményezés ezért csak gesztusértékű, és sokkal inkább az ellenzék tehetetlenségét, szűk mozgásterét engedte láttatni, nem pedig erejét, vagy a válságból kivezető utat.
Máskép(p)