btk.
Az igazságügyi minisztérium kidolgozta a büntetőtörvénykönyv és a -perrendtartás módosítására irányuló törvénytervezetet, amely összhangba hozná a két jogszabályt az alkotmánnyal. Tudorel Toader igazságügyi miniszter közölte, a tervezet nem állapít meg határértéket a hivatali visszaélés bűncselekmény kivizsgálását lehetővé tevő anyagi kárra vonatkozóan.
Ha valaki azt hitte, hogy angyalok és démonok folytatnak nyílt hatalmi harcot egymással immár csaknem egy hónapja, akkor a tegnapi fejleményeknek mindenképpen kijózanító hatásuk van. Egyfelől az igazságszolgáltatás, ezen belül főleg a korrupcióellenes ügyészség, másfelől a kormány és a parlament folytat élet-halál harcot egymással, miután a kormány által vitatható eljárás révén elfogadott hírhedt 13-as rendelettel aktivizálódott az évek óta lappangó, de igazán most akuttá vált kegyetlen harc, ami az erőforrások fölötti ellenőrzésről és a hatalom birtoklásáról szól.
Prémium
Súlyos vereséget szenvedett a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az alkotmánybíróságon azt követően, hogy a vádhatóság eljárást indított a hírhedt, Btk.-módosító 13-as sürgősségi kormányrendelet ügyében. A taláros testület kimondta, hogy a DNA túllépte hatáskörét és alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a kormány és a vádhatóság között.
Szerdán jelölik ki az igazságügyi és az üzleti szféráért felelős miniszteri szék várományosát – jelentette ki vasárnap este egy tévéműsorban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Erről az elkövetkezőkben a PSD-ALDE koalíció egyeztetést folytat, ugyanis a javaslatra mindkét politikai alakulat döntéshozóinak rá kell bólintania.
Több okból is sürgősé vált a büntetőtörvénykönyv módosítása. Tegnap megszületett premierben az első olyan bírósági döntés, amely eltörölt egy hivatali visszaélés bűncselekménye miatt három év szabadságvesztést kiszabó korábbi ítéletet, amelyet a Hunyad megyei tanács volt jegyzőjére róttak ki. Mint ismert, az alkotmánybíróság tavaly júniusban részben alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a Btk.-nak a hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyét, amely túl laza keretek közé helyezte ezt a típusú bűncselekményt. Lehetőséget teremtett az ügyészeknek, hogy visszaéljenek hatalmukkal és ráhúzzák olyan esetekre is ezt a vádat, amikor egy hivatalnok nem sértett meg konkrétan törvényes előírást. A börtönbüntetésről szóló ítélet törlését a gyulafehérvári ítélőtábla mondta ki tegnap.
Prémium