Az erdélyi római katolikus egyház életében két jelentős esemény is lezajlott röpke két nap alatt, hiszen hétfőn a temesvári egyházmegye új püspökét, Pál József Csabát is beiktatták. A nyugalomba vonuló Martin Roos utódának kinevezése azért számít rendkívülinek az erdélyi magyarság számára, mert rendszerváltozás után Pál József Csaba személyében az első magyar nemzetiségű püspök kerül a temesvári egyházmegye élére, akinek ráadásul székely gyökerei vannak. De nemzetiségi kérdéseken túl az egyetemes katolikus egyház legfőbb feladata továbbra is a hit erősítése és Jézus tanításának terjesztése.
A történelmi egyházakra nagy felelősség hárul, hiszen olyan múltat kell átmenteniük a mai emberek számára, amelynek szokásrendje, dogmatikája, szertartása esetleg avíttnak tűnhet. Mindez azért van, mert elsősorban az emberek nagy része tájékozatlan, nem tapasztalta meg ennek a nagyszerű hagyománynak a gazdagságát és szilárdságát, amire a legnehezebb pillanatokban is támaszkodni lehet.
De hagyományon és a múlton túl még fontosabb az élő egyház megteremtése, amit a több reformon átesett katolikus egyház nagyon jól érzékel. A magukat ateistáknak nevezők általában kliséket, szlogeneket szoktak hangoztatni, amikor a történelmi egyházakat bírálják, de nem veszik észre, hogy a mai egyházak igencsak különböznek például a huszonöt évvel ezelőtti önmaguktól. Az idő az egyházakat is átalakította, korszerűsítette, ha így tetszik, hiszen az idők változása mindent átalakít. Ez az átformálás természetesen nem érintette az alaptanokat, de a papok hozzáállása, nyitottsága, az egyház befogadóbbá tétele szempontjából pozitív változások történtek, nem is kevés.
Az 1989-es forradalom után ideig-óráig divattá vált templomba járni a kommunizmus vallásellenességének egyfajta kompenzálásaként. De mint minden divat, ez is hamar elmúlt és olyan elkötelezett emberek maradtak az egyházban, akik szívügyüknek tekintik hitüket. Ezek az elkötelezett emberek próbálják most megvívni a közömbösséggel folytatott harcukat. Lehetnénk pesszimisták, ami szintén nagy divattá vált mostanában, és mondhatnánk, hogy minden fölösleges, hiszen az emberek annyira belefásultak az anyagias szemléletmódba, hogy a legerősebb impulzusokra sem reagálnak és a szellemi, hitbeli kérdésekre már lehetetlen ráirányítani a figyelmüket.
A helyzet soha nem reménytelen és ezt nagyon jól tudja Kémenes Lóránt, aki Lóripapként közvetlenségével már csodákat művelt a mélyszórványban, a Fehér megyei Tűrben. Mindezt tette azzal a meggyőződésével, amit kolozsvári bemutatkozásakor is megosztott a Vasárnap című folyóirat olvasóival. Az új kinevezéséről, a Szent Mihály plébániáról kijelentette: „Igyekszünk ezt az örökséget úgy továbbvinni, ahogyan a számítógépes opciók egyike sugallja: mentés másként. Átmentjük. Természetesen más lesz valamilyen módon, de remélem, hogy az lesz, amit Jézus szeretne, hogy emberarca legyen az egésznek. És ha emberarca van, akkor lesz benne mosoly, lesznek benne könnyek, lesznek benne érzések. Magyarán: lesz benne élet, mert ezt együtt képesek vagyunk/leszünk megteremteni”. Mindössze pár szó, ami valójában egy programmal ér fel. Emberarcúvá kell tenni az egyházakat, mert csak így találhatnak vissza az emberekhez, az emberek is így találhatnak vissza Istenhez.
A temesvári Dómból közvetített püspökszentelési misét követve a televízióban, meggyőződhettünk arról, hogy Pál József Csaba is emberarcú püspök, elsősorban olyan nyitott szemléletű, egyszerű, közvetlen lelkipásztor, aki a szintén szórványnak számító Resicabányán vívott ki nagy tiszteletet többnemzetiségű hívei körében.
Az emberarcúság most augusztus elején a szórványból jött közénk és ez talán nem véletlen, hiszen a szórvány alázatra, szerénységre nevel. De mindenekelőtt szelídségre, ami nélkül az emberarcúság nem érvényesülhet. Felekezettől függetlenül legyünk mi is Jézus emberarcú követői és segítsük munkájukban régi és új elöljáróinkat nemes feladatukban és hivatásukban.
