A 25. Filmtettfeszt kapcsán esett szó már magyar mesterművekről, letűnt korok megelevenedéséről, most azonban az újdonságé a főszerep. A Minden csillag minden értelemben aktuális és mai. Ha vetünk egy pillantást a magyarországi közbeszédre és hírekre, a vidék problémája, leszakadása állandóan napirenden van. Amiről Tarr Béla Sátántangója szólt 1994-ben, annak mai megfelelőjéről mesél Olasz Renátó 2025-ben. Kicsiben és személyesebb síkon. Olasz Renátó és Tarr Béla közeli kapcsolatban vannak, utóbbi előbbinek tanára volt a Freeszfe Egyesület rendezőképzésén, aztán a Minden csillag executive producere lett.
Milyen az a vidék, ahova a rendező elvisz bennünket? Elsősorban fekete-fehér. A vetítés utáni közönségtalálkozón a rendező meg is indokolta a választást: bár tényeken alapszik a történet, a fekete-fehér kép mégis eltávolítja a valóságtól. A néző egyértelműen tudja, hogy ez film. Másodsorban viszont a kellemes, otthonos nosztalgia, az időtlenség és a fájdalmas elmaradás hatja át a Ciklámen nevű sarki kocsmát, ahol a fiatalok karácsony éjszakáját töltik. A főszereplő testvérpár, Bianka (Waskovics Andrea) és Milán (Olasz Renátó) Budapestről térnek haza, hogy újra találkozzanak régi barátaikkal, első szerelmeikkel. Bár az évek mindenkin formáltak és változtattak, visszacsöppenve ebbe a közegbe, Bianka és Milán mégis azzal szembesül: itt semmi nem változott. A baráti társaság többi tagjáról is kiderülnek dolgok, de épp csak annyi, hogy a néző képben legyen a karakterekkel, de még saját életének szereplőit is látni tudja bennük. Az éjszaka elfogyasztott rengeteg alkohol elfojtott vágyakat, frusztrációkat, kibeszéletlen problémákat hoz a felszínre, elcsattannak pofonok, elhangzanak súlyos mondatok. A személyes drámák és fordulatok mögött azonban, Damoklész kardjaként, végig ott lebeg a vidéki kilátástalanság, a tény, hogy a kisvárosokra pusztulás vár, lakói pedig sem lehetőségre, sem jövőre nem számíthatnak.
A Minden csillag sokadik különlegessége a szereposztás, ugyanis a film hemzseg az erdélyi magyar színészektől. Szerepel benne Farkas Loránd és Gedő Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, Pál Emőke, a Magasságok és mélységek főszereplője, Udvari-Kardos Tímea, akit a Vároterem Projektből ismerhetnek a nézők. Mellettük Oláh-Badi Levente és Szén János filmes szakemberek, amatőr színészekként játszanak. A film stábjának tagjai – Bántó Csaba operatőr, Péter Attila hangmester és Tötszegi Szilárd colorist – szintén erdélyi származásúak.
A vetítés után a közönség hatalmas tapssal fogadta az ismerős arcokat a Győzelem moziban. Waskovics Andrea kivételével a teljes szereposztás részt vett a beszélgetésen, kiegészülve a rendezővel és az operatőrrel. A film tulajdonképpen minimális költségvetésből készült, mindentől és mindenkitől függetlenül, szívességből és szakmai szenvedélyből. Közönségkérdésre válaszolva Olasz Renátó elárulta: nemhogy komoly pénz nincs mögötte, a teljes alkotás tízezer euróból készült: „… ennél többet erről nem tudok mondani. Ezt pénzügyileg nem lehet menedzselni. Szívességből lehet csinálni, szeretetből, lelkesedésből. Szerintem elég beszédes ez a szám” – részletezte a rendező.
Jakab-Benke Nándor és a közönség kérdései nyomán az is kiderült, nem voltak előre megírt karakterek, a forgatókönyv és a történet alakulása is a szereposztás improvizációi alapján változott. Ennek kapcsán, a Rómeót megformáló Gedő Zsolt megosztotta: sokat beszélgettek, személyes történeteket osztottak meg egymással, a rendező néha témákat dobott be, amelyek mentén a beszélgetés folyt, így rakták össze a színészek a karaktereiket. Farkas Loránd felidézte, a forgatás elején még mindenki idegenkedett a feladattól, de a beszélgetések alatt a csapat egyre jobban ellazult, és bátrabban kezdtek egymás előtt, egymással játszani.
A Minden csillag független, fekete-fehér alternatív-valóságjáték. Olasz Renátó első rendezése nem akar többet mondani, mint amit az éjszaka, a kocsma és az emberi arcok elbírnak – de éppen ettől válik igazivá.
