Interjú Pásztor Gyöngyi szociológussal
Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) közleményéből kiderül: a legutóbbi cenzus óta Szászfenes lakossága 2,3-szorosára növekedett, ezzel szemben Kolozsvár veszített 37 978 főt. Az INS megjegyzi: a kolozsvári csökkenést csak akkor lehet reálisan értelmezni, ha a metropoliszövezet egészére vetítjük ki, hiszen a városból hiányzók nagy része a környező településekre költözött ki. Ilyen összefüggésben pedig nemhogy csökkenésről, hanem növekedésről beszélhetünk, mégpedig 101 százalékra – vélik a statisztikusok.
– Az adatok szerint Kolozsvár és a környező települések viszonylatában is érvényes a szakirodalom által közlekedőedény-effektusnak nevezett hatás: míg a város népességszáma csökken, az elővárosoké nő. Melyik szakaszában tart ez az egyre fokozódó szuburbanizációs folyamat?
– Friss és ideiglenes adatokról beszélünk, mély elemzések értelemszerűen még nem születtek ebben a témában, de a tendenciákra így is van rálátásunk. Annyi mindenképpen látszik, hogy ez a szuburbanizációs folyamat nem tekinthető problémamentesnek.
A szuburbanizáció azt jelenti, hogy a nagyvárosból egyre többen költöznek ki a környező településekre különböző okokból és céllal, de mindenképpen szoros kapcsolatot tartva fenn a várossal. Itt tehát nem arról van szó, hogy a kitelepülők feladják a városi életet és kiköltöznek például falura gazdálkodni. Azok esetében, akik a környező településeken próbálkoznak otthonteremtéssel, életmód tekintetében nincs változás. Továbbra is a városba járnak be dolgozni, a gyerekeket oda viszik iskolába, az ottani egészségügyi szolgáltatásokat veszik igénybe stb.
Nemcsak Szászfenesre érvényes ez a folyamat, hanem szinte minden Kolozsvár körüli településre, Kisbácsra, Apahidára, Erdőfelekre, Gyalura. Ezeknek a településeknek a lakossága folyamatosan nő – mégpedig a nagyváros rovására. Az elmúlt tíz évben azonban ez a csökkenés Kolozsvár tekintetében drasztikusnak mondható. A jelenség nem meglepő, mondhatni természetes folyamat, már a 2000-es évek elejétől észlelhető, a mértéke viszont igenis meglepő. Ekkora méretű népességfogyásra, illetve növekedésre én magam nem számítottam.
"Abban reménykedem, hogy ez a népszámlálás valamiféle tükör lesz az önkormányzat számára. Biztos vagyok abban, hogy ezek az eredmények meglepik a városvezetést. A 38 ezres lakosságveszteség kisvárosnyi lakossággal ér fel. Óriási..."
– Elsősorban melyik társadalmi réteg köréből kerülnek ki azok, akik az elővárosokat választják?
– Korábbi felméréseink szerint a kiköltözöttek nagy része magasan iskolázott középosztálybeli. Sem a nagyon szegények, sem a nagyon tehetősek. Nem a felsőközéposztály, hanem az a középosztály, amelyik többnyire bankkölcsönből ugyan, de meg tudja engedni, hogy ezekben az elővárosokban ingatlant vásároljon. (Máshol sajnos nem…) Kolozsvár szívó hatása nagy, a városban végző egyetemisták tekintélyes része nem tér haza, hanem megpróbál itt boldogulni, elsősorban ők próbálkoznak a környező településeken lakást szerezni, ahol az ingatlanárak a városközponttól való távolság növekedésével érezhetően csökkennek.
– Milyen előnyei és hátrányai vannak a szuburbanizációnak? Mennyire sínyli meg Kolozsvár ezt a folyamatot?
– Első látásra úgy tűnik, Kolozsvár a vesztese ennek a folyamatnak, az elővárosokba és a szuburbiákba költözők pedig a nyertesei. Sajnos nem így van. Megítélésem szerint ennek a jelenségnek itt csak vesztesei vannak.
A nagyvárosi zsúfoltságnak, levegő- és zajszennyezettségnek, a rossz lakókörülmények percepciójának, a magas ingatlanáraknak van egyféle toló hatása a szuburbiák felé, ahol kedvezőbbnek értékelik a lakókörülményeket, nagyobb tér, frissebb levegő, kevesebb ember, hogy a lényegesen alacsonyabb ingatlanárakról ne is beszéljünk. De a helyzet összetettebb, hiszen az elővárosban nem mindenhol feltétlenül jobbak a lakhatási körülmények. Vannak kertvárosi lakóövezetek, családi házak nagy udvarral, de bőven látunk a nagyvároshoz hasonlóan zsúfolt lakótelepeket is, ahol az életminőség még ezeknél is rosszabb.
Szászfenes is így van ezzel: a Kolozsvárral gyakorlatilag összeolvadt községközpontban vannak olyan környékek, amelyek élhetőbbek, de a település jelentős része rendkívül zsúfolt, többemeletes ingatlanokból álló együttesek sora. Ilyen körülmények között az ide kiköltözők nem tekinthetik magukat különösebben nyerteseknek, még akkor sem, ha az ingatlanárak itt jóval alacsonyabbak.
Ami a települést illeti… rendszerint a népességnövekedés kész nyereség, hiszen ez az adóbevétel, a fizetésképes kereslet növekedésével jár. Kétségtelen, hogy ilyen szempontból Kolozsvár veszít, nagyobbat, mint gondolta volna. Az viszont kérdés, hogy a Kolozsvár körüli települések mit nyernek.
A szakirodalom erről az egyre nagyobb méreteket öltő szuburbanizációs folyamatról meglehetősen kritikus hangvételben szól, és egyenesen városszétfolyásról beszél. A folyamatnak ugyanis nagyon káros társadalmi-környezeti következményei vannak hosszú távon, az egyik legnagyobb környezetromboló folyamatnak tartják. Ezért gondolom azt, hogy ebben a folyamatban tulajdonképpen mindenki veszít.
És bármilyen ellentmondásos: a hiányolt infrastruktúra-fejlesztéssel is nagyon meggondoltan, csínján kell bánni. Mert amennyiben a városszétfejlődés probléma, és ezt valahogy kordában szeretnék tartani, látni kell, hogy az infrastruktúra-fejlesztés épp ezt a jelenséget erősíti. Minél jobb ugyanis az infrastruktúra, minél kényelmesebb kiköltözni, minél kevesebb időt igényel az ingázás, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egyre többen fogják a kitelepedést választani. Egy új út kiépítése egy-másfél év alatt annyira felgyorsítja a kiköltözési folyamatot, hogy az újra zsúfoltságot, dugókat, elviselhetetlen életkörülményeket fog generálni. Valamilyen közös gondolkozás, tervezés lenne ajánlatos, mert amit most látunk, az fejetlenség, ami senkinek sem jó.
Itt van a sokat emlegetett Szászfenes példája, ahol a racionális urbanisztikai tervezésnek nyoma sincs. Kihasználják ugyan a Kolozsvár közeliség előnyeit óriási bevételekre téve szert, de alig nyújtanak valamit azok számára, akik oda kiköltöznek. Nincs megtervezett zöldövezet, legfennebb néhány kikényszerített játszótér, a közterek minősége csapnivaló – ezt mind az oda kiköltözők sínylik meg. Elsőre csak a lakófelületet és a kolozsvárihoz mérten alacsony árat nézi az ember, de utólag rájön, hogy ami a lakáson túl van, annak a minősége nem kielégítő, nincs megfelelő oktatási, egészségügyi ellátás, amelyekért mind be kell menni Kolozsvárra.
– Mi a helyzet Kisbácsban?
– Kisbácsban és Apahidán is gyakorlatilag ugyanez a folyamat zajlik, a különbség az, hogy Szászfenesen régebb kezdődött és nagyobb ütemű az építkezés-kiköltözés – úgy tűnik, a város nyugati kijárója sokkal inkább az emberek mentális térképén van. E léptékek miatt számít kevésbé zsúfoltnak Kisbács, Apahida vagy a többi környező település. Tudatos tervezést, ami elébe menne a folyamatoknak, nem igazán látok a környéken.
Az igazi jó megoldás a metropolisz-övezeti stratégia lenne, amely a nagyváros és a környező települések összehangolt cselekvésén alapul, és ami épp ezeknek a gondoknak a megoldására született. Csakis ilyen stratégiával lehet ezt a lakosságmozgást valamiféleképpen egyensúlyban tartani, optimális lakókörülményeket biztosítani. Egy példa: a forgalmi kérdést egyetlen település sem tudja egymagára megoldani, csak ha szövetkeznek, ha összehangolják a stratégiákat, márpedig a közlekedés az egyik legfontosabbb tényező a kiköltözők életminősége szempontjából.
Kezdeményezések persze vannak, de eredményes beavatkozások egyáltalán nincsenek. A város nagy adminisztratív kapacitással, de csökkenő bevételekkel, a szuburbiák épp ellenkezőleg, kis adminisztratív kapacitással és növekvő bevételekkel állnak egymással szembe – pedig közösen kellene a megoldást keresni.
– Ha ez a tendencia folytatódni fog, esetleg tovább gyorsul, mi várható az elkövetkező tíz évben Kolozsváron és környékén?
– Abban reménykedem, hogy ez a népszámlálás valamiféle tükör lesz az önkormányzat számára. Biztos vagyok abban, hogy ezek az eredmények meglepik a városvezetést. A 38 ezres lakosságveszteség kisvárosnyi lakossággal ér fel. Óriási. Ennek egy része valóban a természetes halandóság számlájára írható, de jelentős hányada nem. Ezt komoly önreflexiónak és persze tudatos tervezési folyamatnak kellene követnie. Beavatkozás nélkül ugyanis ezt a folyamatot nem lehet feltartóztatni. A magas ingatlanárak a gazdasági szféra érdeke, de ha az önkormányzat nem avatkozik be, a Kolozsváron maradni szándékozók számára szinte az egyetlen járható út a kiköltözés.
A nyugat-európai országok ezzel a folyamattal szembenéztek már a 70-es, 80-as években. Vannak jó példák arra, hogyan lehetne ezt visszafogni, közigazgatásilag kiegyensúlyozni. Megállítani nem fogjuk tudni, bizonyos értelemben ez természetes folyamat, de ezt ellenőrzötten, előre tervezetten kell alakítani. Ezzel mindenki jobban járna: azok is, akik Kolozsváron maradnak és azok is, akik kiköltöznek, élhetőbb világ alakulhatna ki.
Fura helyzet: a lakás egyrészt fontos vagyontárgy, a legdrágább jószág, ugyanakkor alapvető jog. Mindenkinek lakni kell valahol. Ilyen vadkapitalista modellben, ahol az állam nem akar beavatkozni az ingatlanpiacba, nincs mit csodálkozni az árak ilyen mértékű elszabadulásán. Biztos vagyok abban, hogy ha Kolozsváron az ingatlanárak kedvezőbbek volnának, kevesebben döntenének a kiköltözés mellett. A kertváros előnyös lehet a fiatal, kisgyermekes családoknak, de vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek számára a kiköltözés, az ingázás nem előny, sokkal inkább hátrány. A városnak meg kell szólítania ezeket a rétegeket: diákok, akadémiai szféra dolgozói, művészek, értelmiségiek, akik kulturális tőkét jelentenek a város számára.
– Az adatokat tekintve – gondolok itt mindenekelőtt Kolozsvár csökkenő lakosságára – a metróprojekt mennyire tűnik legitimnek?
– A metró egyrészt szakértői, másrészt viszont politikai döntés. Akkor derül ki, hogy legitim vagy sem, ha megvalósítására a város önkormányzata képesnek mutatkozik vagy nem. Ehhez viszont tényleg nagy stratégiai összehangolásra van szükség. Ami a metró mellett szól, az a városi forgalom várható csökkenése. A hátránya viszont annak az időszaknak az elszenvedése, ami alatt elkészül. Vagy – isten őrizz! – ha valamilyen okból abbamarad. Ha valaki azt mondaná, hogy valamilyen csoda folytán holnap reggelre meglesz a metró, örvendenék, véleményem szerint jól járnánk vele. A dolog a folyamat menedzsmentjén múlik, és azt őszintén nem tudom eldönteni, mennyire képes Kolozsvár önkormányzata ezt zökkenőmentesen levezényelni.
