PÓCS PÉTER
David Lynch Missoulaban született, Montana államban 1946. január 20-án. Gyerekként gyakran költöztek államról államra, így sikerült korán megismernie az amerikai vidéki kultúrát és az ehhez tartozó középosztályt, ami filmjeinek gyakran visszatérő helyszíne. Eredetileg festészetet tanult, először Bostonban, aztán Philadelphiában, utóbbi végül nagy hatással lett rá, a város többnyire iparos kisugárzását olyan filmekben adta vissza, mint például az első nagyjátékfilmje, az 1977-es Radírfej. Philadelphiában kezdett el először mozgóképpel kísérletezni, mint a festészet kiterjesztése, első rövidfilmje a Six Men Getting Sick című animált installáció volt 1967-ben.
A Radírfej a szürrealista filmművészet ikonikus darabjává vált, a Luis Buñuel utáni szürrealizmus egyik első darabjának is tekinthető, illetve a műfajban Lynch felfogható Buñuel utódjának.
Következő filmje, az 1980-as Elefántember már sokkal klasszikusabb narratívával dolgozott, továbbá elhozta Lynch első Oscar-jelölését is, és a premier után a rendező munkásságát nagy nemzetközi érdeklődés övezte. Az 1986-os Kék bársony lefektette a későbbi Lynch-filmek hangulatát és gyakran visszatérő elemeit: felkavaróan szürreális történet és szereplők, bűnügyi szál, nem lineáris narratíva stb. Sokan ezt a filmet tekintik a neo-noir műfaj csúcsának. Ehhez hasonló alapokat követett a későbbi, szintén sikert arató Mulholland Drive (2001) és a kevésbé sikeres, de a rajongók által szintén kedvelt Lost Highway (1997). Lynch kultuszát a Twin Peaks alapozta meg, amely egyedi szürrealitása miatt a mai napig a modern televíziós sorozatok egyik kultuszikonja.
Ezen kívül az ő nevéhez köthető az első Dűne-adaptáció, és a tőle megszokottaknál sokkal családiasabb The Straight Story, vagy az utolsó nagyjátékfilmje. a 2006-os Inland Empire.
De nemcsak a nagyvásznon jeleskedett, készített több rövidfilmet, zenét szerzett, filmekben szerepelt, írt és a festészetben is gyakran alkotott.
Alkotásain kívül hatalmas rajongás övezte egyedi, különc, karizmatikus személyiségét, az öltözködési stílusa, a habitusai, a beszédstílusa és az életről alkotott képe a rajongói számára kitörölhetetlenné vált.
Szakmai elismerésekben is bőven volt része, a filmszakma is gyakran úgy hivatkozott rá, mint minden idők egyik legnagyobbja. Legnagyobb eredménye sokak szerint az experimentális és a szürreális film népszerűsítése volt, ami addig az átlagos filmnéző figyelmét elkerülte.
Hatása és munkássága kétségkívül megkerülhetetlen, személye és filmjei ezután is a popkultúra szerves része marad.
