A 60-as évek végén egy évet Finnországban töltött el ösztöndíjasként, ez nemcsak finn nyelvtudását alapozta meg, hanem világszemléletét, a kutatáshoz való viszonyát is befolyásolta. Amikor Romániában alig nyiladozott az új világ, máris letette voksát az egyetemi hallgatók külföldi ösztöndíjakhoz juttatása mellett. Én magam is Neki köszönhetem azt, hogy személyes történetével sarkallt arra, hogy elfogadjak egy debreceni egyéves ösztöndíjat, meghatározva ezzel egész további sorsom alakulását, amelyért mindig hálás leszek.
Szabó T. Attila tanítványaként kezdte tudományos és oktatói pályáját, és később őt követte a nyelvtörténet oktatójaként. 1956-tól 1990-ig tanított a kolozsvári egyetemen, ahol 1985−1989 között ellátta a tanszékvezetői feladatokat is. Munkásságával, magatartásával a nagy előd példáját követte. Érdekes, számomra izgalmasnak is nevezhető előadásokat tartott úgy, hogy a nyelv történetiségében is otthonos legyen számunkra. Természetesen ez sem volt véletlen, hiszen szerkesztője volt az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárnak már a harmadik kötetétől fogva egészen a végéig, a tizennegyedik kötettel bezárólag, így akár naponta találkozhatott a Tár által életes közelségbe hozott régi erdélyi nyelvvel. Tanulmányok sora tanúskodik arról, hogy a szerkesztett anyagait továbbgondolta, ezeket gyűjteményes kötetben közzé is tette. (Válogatott tanulmányok az Erdélyi Fejedelemség nyelv- és névhasználatáról; Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Miskolc, 2012).
Ugyanakkor a Szabó T. Attila által kijelölt másik kutatói csapást is követte: személynév-kutatóként összegyűjtötte és doktori értekezésében feldolgozta Kalotaszeg teljes személynévanyagát. Névtani, névtörténeti kutatásainak eredményeként hat monográfiát jelentett meg 1977 és 2012 között. Miután Romániában a névtudományt igencsak mostohán, sőt ellenséges tudományként kezelték a diktatúra utolsó éveiben, államvizsga témái között rendszeresen választható volt mégis ilyen tárgyú kutatás.
1990-ben nagyot fordult a világ az ő számára is. Elsősorban személyes, családi okok miatt kényszerült Magyarországra telepedni, de ott is a magyar nyelvtudomány és a magyar nyelv oktatása szempontjából fontos tevékenységet fejtett ki, alapító tagja volt ugyanis a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának, diákok nemzedékét tanította. Nagy tudású, önmagával és diákjaival szemben is igényes volt, akiktől pontos tudást és önálló gondolkodást várt el.
Oroszlánrészt vállalt az V. Magyar Névtudományi Konferencia megszervezésében, amely 1995-ben Miskolcon zajlott. Ezen az eseményen debütálhattam jómagam előadóként szintén az Ő biztatására. Máig kellemes emlékem az, hogy milyen szeretettel látta vendégül lakásán a kolozsvári különítményt.
2002-től a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének professor emeritusa. Tudományos tevékenységének elismeréseként 1982-ben Csűry Bálint-, 1998-ban Pais Dezső-díjban, 2009-ben a Tár szerkesztőjeként gróf Mikó Imre-díjban részesült.
Sohasem szakadt el szülővárosától, örömmel tett eleget minden felkérésnek, meghívásnak. Rendszeresen vállalt opponensi szerepet a nyelvtörténeti, illetve névtani tárgyú doktori disszertációk védése alkalmából. Részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesületben tartott névtudományi konferencián, melyet Szabó T. Attila halálának 25. éves évfordulóján szerveztünk 2012-ben.
Kolozsvári látogatásai alkalmával az EME-hez is mindig betért, amelynek tagja volt 1990-től, felkereste volt kollégáit, tanítványait is.
Személyesen is sokat tanultam Tőle, sokat köszönhetek Neki. Kissé szigorú, de ugyanakkor mindig kedves, segítőkész személye hiányozni fog mindnyájunknak.
Kedves Tanárnő, Isten Veled, nyugodj békében!
Tamásné Szabó Csilla,
az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudományos kutatója
