Andi vagyok. Immár harmadik éve tanulok firkásznak Kolozsváron. Valamikor gimis koromban döntöttem el, hogy újságíró leszek. Azóta is, minden nappal és minden új kihívással, egyre jobban és jobban „újságírósodom”. A Campus tárt karokkal várt, amikor még írásaim és jómagam is gólyák voltunk. Most mi is éppen ilyen szélesre tárt karokkal várjuk az új újságírótanoncokat. A munkánk fontosságáról, a csapat rátermettségéről mesélnek a szerdai Campus-lapszámok.
Anna vagyok. Szeretem a kávét. Szeretek aludni. Szeretem a rajzfilmeket és a színházat. Szeretném, ha az emberek azt látnák, ami tényleg vagyok. Szeretem látni, ahogy az emberek tényleg vannak. Asszem ennyi.
Dolly vagyok. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán elsőéves hallgató. Őszintén, a beiratkozás előtti hetekben találtam rá erre a szakra és rögtön megtetszett. Mivel szeretek írni, és emberközpontú szakmában szeretnék elhelyezkedni, ezért erre a szakra esett a választásom. A Campusban eddig főként a szakbemutatókkal, pontosabban az interjúk tartalmával, a hanganyagok „írott formába öntésével” foglalkoztam.
Csanád vagyok. És hogy miért Campus? Miért ne? Hallottam, hogy diákrovat, gondoltam elmegyek, lássam, milyen ajánlatot tudnak adni. Ha semleges lesz, ott maradok, mivel lesz szakgyakom. Ehhez képest, nincs szakgyak, s még mindig itt vagyok. Reméltem, hogy tud adni valamilyen szakmai tudást, vagy legalábbis lesz okom és motivációm fejleszteni magam. Szerencsére, mostanra nagyjából felosztottuk egymás között, hogy kinek mi a feladata. Én vagyok a videós. Élvezem a teljes folyamatot a felvételtől egészen a vágáson át a kész videó bemutatásáig. A legjobb az, amikor a felvétel alatt elkészül a fejemben a videó és otthon így csak meg kell valósítsam.
Berni vagyok. Elsőéves újságíró szakos. Szeretem a szakot és a mesterséget, amit tanulhatok, bár nem ez az egyetlen szenvedélyem. Közel áll a szívemhez az olvasás, a rajzolás, a festés és a képzőművészet, akárcsak az építészet és a tervrajzok készítése. Számomra a Campus fejlődési lehetőségét nyújt, segít megérteni, hogyan működik a sajtó, és egyenget utamon, hogy a tanultakat minél jobban alkalmazhassam.
Zsolt vagyok. Elsőéves digitális média szakos hallgatóként fura volt belecsöppenni a sajtó világába. Mindenki azt hiszi, hogy influenszernek készül az ember, ha erre a szakra jelentkezik, de ez nem így van. A Campus keretein belül foglalkozhatok az egyik szenvedélyemmel, ami a fotózás. Beleláthatok a sajtófotó világába, van lehetőség a csapatmunkára, hiszen az újságírókkal, illetve a közösségimédia-felületet kezelő két másik szaktársammal is együtt kell dolgoznom. Noha a szerkesztőség még nem szokott teljesen össze, úgy érzem, lassan családdá formálódunk.
Noémi vagyok. Újságíró akarok lenni. Ha nem ezt a szakot végezném, akkor tíz szakra járnék, annyi minden érdekkel és kelti fel a kíváncsiságom. Rengeteg dologgal szeretek foglalkozni, ezek közül az egyik az a tanulás, de ezen kívül az olvasás, a tánc, a zene, az utazás és még sok minden más érdekel.
Péter vagyok. Sok kedveset, mert én vagyok az újonc! Az álmok és a valóság közt szédelgek a digitális média szakon. Az élet apró részleteiben vesztődöm el óráról órára, hogy a mindennapokat túléljem. A fényképezgetés (lesz) az én szerepem. Számomra az analóg kamerák érdekesek, de ideje lenne a modern kamerákkal is megismerkedni, ez a célom a Campusszal. Szép helyre kerültem, szép emberekkel, akiktől csak inspirációt nyer az ember.
Írisz vagyok. Másodéves újságírás szakos. Középiskolás éveim alatt lehetőségem volt kipróbálni a lapszerkesztést, így öröm volt számomra az, hogy az egyetemen nemcsak az elméletet tanulhatom, hanem a Campus által a készségeim gyarapítását gyakorlatban is folytathatom. Itt közölhetem a gondolataimat különböző témákkal kapcsolatban, és tudósíthatok a minket, fiatalokat, érdeklő, aktuális eseményekről. Fontosnak tartom, hogy visszajelzést kapjak a munkáimról, és mivel a Campus a Szabadság melléklete, komoly szerkesztőség segíti meglátásaival a fejlődésemet. Számomra a kihívások életérzést jelentenek, hiszen a monotonitást nem viselem jól. Igyekszem minden velem szembejövő problémát megoldani, és minden feladatot, amit elvállalok, odaadással végezni. A munkafolyamat azon részét szeretem a leginkább, amikor alkotás közben olyan frappáns mondat jut eszembe, ami az írásomat érdekessé teszi.
Orsi vagyok. A mesteris. Három évig írtam a Campust, aztán szerkesztettem is, most meg – nem egyedül – vezetem az új csapatot. Szívem-lelkem beleteszem abba, amit csinálunk és örvendek annak, hogy ilyen vagány dolgokat tudunk megmutatni minden olvasónak, követőnek. A célom az volt, hogy feltámasszuk a Campust. Kicsit meg kellett bökdösni, fel kellett pofozni, de ezzel a szerkesztőséggel minden pillanat aranyat ér és a két kezem összeteszem, hogy hétről hétre körülvesznek azok, akik itt bemutatkoztak. Ezek vagyunk mi. Kicsit másak, kicsit mégis ugyanolyanok. Kicsit hiszünk az elhalt dolgokban rejlő értékekben és bolondul akkora fába vágtuk a fejszénket, hogy csak...
