Kartellezés miatt bírságolták meg a három piacvezető romániai cementgyártót – írja az Agerpres a bukaresti Versenytanács közleménye alapján. A megbírságolt vállalatok a Holcim SA, a Romcim SA és a Heidelberg Materials Románia SA (részvénytársaságok), amelyekre összesen 217,9 millió lej (körülbelül 44 millió euró) bírságot szabott ki a hivatal.
Az intézmény által lefolytatott vizsgálat alapján 2017-ben és 2018-ban a három cég az ügyfelein keresztül a jövőbeli árakra, az árengedményekre, a fizetési határidőkre és a fizetési feltételekre vonatkozó információkat osztott meg. „Ez a viselkedés a konkurencia csökkenéséhez vezetett, ami a környező országokénál nagyobb áremelést eredményezett a cement esetében” – nyilatkozta Bogdan Chiriţoiu, a versenyhivatal elnöke. A közleményben egyúttal az építőanyag-piac stratégiai jelentőségét hangsúlyozzák a gazdasági fejlődéssel összefüggésben. A cement továbbra is alapvető elem a beton és más építőanyagok előállításában. A romániai építőipar az elmúlt években emelkedő tendenciát mutatott. Még a világjárvány idején is mintegy 18 százalékkal nőtt az építési munkák volumene 2019-hez képest. Ezt követően, az energiaválsággal összefüggésben az éves növekedés 12-15 százalékos volt, majd 2024-re az ágazat stabilizálódott. A Versenytanács továbbra is figyelemmel kíséri a piacot az ilyen versenyellenes gyakorlatok megelőzése és a fogyasztók védelme érdekében – szögezik le a közleményben.