A szóban forgó életfogytiglanos Rab a nézőtérnek háttal, guggolva várja a közönséget. A Rab zakóján krétával a következő felirat olvasható: 1918–2011. Az előadás előrehaladtával az ember rájön, hogy az alkotók a szerzőre, Hubay Miklósra utalnak. A drámai alaphelyzet tehát ez: a darab összezárja a nézőt a fogvatartottal. Sőt arra is jelek mutatkoznak, hogy a fegyenc fejébe bocsáttatunk be egy óra erejéig.
A Rab ábrándozik, terveket sző, tornagyakorlatokat végez szárnyizom-erősítés céljából, hogy amikor alkalom kínálkozik, kirepüljön a cellájából. A Rab hallgatósága a dráma elején néma szereplőként feltüntetett Másik Rab. Fogarasi és K. Kovács István megvalósításában a néma társat egy kézre húzott zokni hivatott képviselni. Ez a megoldás időről időre fokozza a nézőben amúgy is felmerülő gyanút: hősünk megőrült. Legalábbis jó úton halad a téboly felé. Fegyencünk erről másképp vélekedik: ő önmagára zseniként hivatkozik, aki mindent elkövet, hogy testi és lelki épségét megőrizze: „Mindig frissen, egyet-kettőt! Mindig fitten! […] É-épp testben é-épp lélek! É-épp testben…”
Rutinszerű történéssel szembesíti a Rab a közönségét. Őrségváltás után az egyik őr mindig bekopog hozzá és szóba elegyednek. Ez már szokássá vált. Főhősünk kieszeli, hogy a „foglár úr” segítségével fog megszökni és a feleségét is elveszi. Ezen a pontján az előadásnak Fogarasi tekintetében, hanghordozásában és hirtelen gesztusaiban félreérthetetlenül munkál a téboly, amely az életfogytiglanra ítélt rab esetében egyáltalán nem meglepő. A helyzet közelsége okán a néző nem tud szabadulni, nem tud kitekinteni az egyre fokozódó őrültségből, muszáj mennie a hőssel a végéig, amíg egyszer csak kialszik a fény és hirtelen magunkhoz térünk. A Vallásszabadság Házának pincéjébe alacsony ajtón, meredek lépcsőn vezet az út, a téglafalak, a hűvös levegő és a bezártság érzése megalapozza az előadás várható hangulatát és általános kényelmetlenséget ébreszt a nézőkben.
Az előadás közben és után bőven lehet tanakodni az emberi elme képességein, határain. Meddig képes eljutni gondolatban valaki, aki hátralevő életét bezárva, a világtól elszigetelve tölti? Létezik-e a másik rab egyáltalán? Mi az igazság a „foglár úr” kapcsán? Ezeket a kérdéseket a darab és a kolozsvári megvalósítás nem válaszolja meg. Mindenki saját magának döntheti el. Dolgozzon a néző is!
