Az utóbbi négy sportminiszternek semmi köze nem volt a sporthoz, politikai alapon történtek a kinevezések. Hogy ez mennyire volt jó vagy rossz, azt mutatják a román sportolók utóbbi években elért eredményei, amelyek rendre elmaradnak a sokkal kisebb nemzetek és a korábbi generációk eredményei mögött. Persze nem lehet mindent a miniszterekre kenni, és azért azt is hozzá kell tenni, hogy az utóbbi bő 30 év alatt 23 sportminiszterünk volt… Átlagosan egy év három hónap alatt cserélődtek, ennyi idő pedig nem sokra elég, legfeljebb csak elkezdeni egy munkát, amit aztán a következő miniszter talán nem is folytat, mert ő másképp gondolja.
Másfelől… attól, hogy valaki sportolóból lesz sportminiszter, nem biztos, hogy miniszterként is megállja a helyét: ahhoz más képességek is kellenek. Talán ezért van az, hogy Elisabeta Lipă vagy Szabó Gabriella idejében nem láttunk semmi igazán biztatót, s hogy az utóbbi években az erdélyi sport fejlődését inkább a magyar kormánytól kapott pénzek, semmint a bukaresti támogatások szolgálták.
Sajnos, a sportban a pénzt nem lehet megkerülni. Ma már nem elég a tehetség. Ha nincsenek korszerű edzési körülmények, ha a fiatal tehetségek nem tudják megengedni maguknak a legjobb sportszereket, a legjobb edzőt, ha nincs pénzük elutazni a fejlődésüket segítő versenyekre, előbb-utóbb elszegődnek… mondjuk pincérnek, mert rájönnek, hogy valamiből meg is kellene élni. Mert magukra hagyatva nem tudják megugrani azt a szintet, ami a világszínvonalhoz kellene – miközben éveken át egy csomó áldozatot hoztak nap, mint nap.
Biztos vagyok benne: nem azért ér el sok más ország képviselője a romániai sportolókénál jobb eredményeket, mert az itt születettek tehetségtelenebbek.
Úgy gondolom, ezzel tisztában van Novák Károly Eduárd is. Azaz Edi, aki gyorskorcsolyázóként érte el első sikereit, de egy autóbaleset miatt amputálni kellett az egyik lábfejét. Egy ilyen tragikus eset után sokan egész életükben csak siratták volna magukat, ám ő inkább sportágat váltott, biciklire pattant, és sok más, világversenyeken elért sikere után 2012-ben, Londonban megszerezte Románia történetének első paralimpiai aranyérmét úgy, hogy néhány hónappal előtte betörtek a házába, és ellopták értékes speciális biciklijét. Azt hiszem, nagyon illik rá a mondás: ha az élet citromot ad, készíts belőle limonádét! Mindemellett 2013-ban a Román Kerékpáros Szövetség elnökének is megválasztották, továbbá számos kerékpáros versenyt szervezett és hívott életre, vagyis a „papírmunka” sem áll távol tőle.
Ezért tartom őt nagyon jó választásnak a sportminisztérium élére: remélem, ebből is ki tudja facsarni a maximumot. Hajrá, Edi!
