Ú. I.
Sok gondolat bánt majd bennünket” – indította a közvetlennek, „lazának” tervezett, de számos érdekes gondolatot felvető beszélgetést Demény Péter író, költő, a beszélgetés egyik fő célja felé terelve a témát: körbejárni a Petőfiről kialakult portrét, illetve tisztázni azt, egyáltalán mire jó egy arckép. Bárki, aki nézeget egy fényképet, fellapoz egy albumot, felismeri, azonosítja a rajta szereplőt bármilyen helyzetben illetve környezetben, „hiszen úgy kezeljük az arcképeket, mint az igazságnak a képviselőit”.
Petőfi-dagerrotípia: az egyetlen fennmaradt fénykép
Újvári Dorottya művészettörténész ennek kapcsán elmagyarázta, ma már többen kutatják és elemzik azt, hogy mennyiféle változata van az arcképnek, ez mit jelentett már a kezdetektől, milyen sok helyzetben vált illetve válhat az arckép az ember helyettesítőjévé, megemlítve Hans Belting idén elhunyt német művészettörténészt, aki ezzel a témával is foglalkozott. Ma ugyan már bárkiről vagy mindenkiről készülhet arckép, magunkat is számtalanszor fotózzuk, de régen ez egyáltalán nem volt megszokott: csak azokról készült arckép, akik valamiért fontosak voltak, a felsőbb osztály kiváltsága volt. Majd a 19. századra már számos grafikai eljárás kialakult, kitágult a kör, egyre többen megengedhették maguknak a róluk készült ábrázolást, és az is megváltozik idővel, hogyan lesznek az érintkezési kultúra részei ezek a képek. Egyféleképp szerencsés időbeli egybeesés, hogy Petőfi Sándornak a fiatal korában jelenik meg a dagerrotípia, mint a fényképezés elsőként elterjedt képrögzítési eljárása, amit ő is kipróbált. Ma a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében őrzik a költőről készült egyetlen fennmaradt dagerrotípia fényképet – amelyet az előadáson is kivetítettek a közönségnek. Újvári Dorottya megemlítette a fénykép több értelmezését arról, hogy a költő szerette-e vagy sem ezt a róla készült felvételt, az a tény pedig, hogy fiatalon meghalt, már nem tette lehetővé a beleszólását a róla készült ábrázolásokba, milyen és melyik legyen az, amire mindenki mondhassa – ez a Sándor, ez a költő… Demény Péter szerint ehhez köthetőek azok a mai elégedetlenkedések is, amikor olyan arc, olyan szobor jelenik meg Petőfiről, hogy azt nem tudjuk azonosítani a megszokott, a róla kialakított vonásokkal.
Több mint száz beszámoló alapján írták le Petőfi kinézetét
Petőfi Sándor halála után elkezdték összegyűjteni róla a leírásokat mindazoktól az emberektől, akik személyesen ismerték, találkoztak vele, látták – magyarázta a művészettörténész. Petőfi leírt arcképe is száznál több beszámoló alapján készült el, hogy milyen színű volt a szeme, a haja, hogyan mozgott, milyen volt a testtartása, majd a leírtak összegzése után következtettek a kinézetéről és arról, milyen ábrázolást lehet készíteni róla. Éppen ezért nagyon fontosak az említett leírások mellett az 1848 előtt még Petőfi életében készült ábrázolások, amelyekbe alkalmanként maga a költő is beleszólt. Ezt megemlítik a Petőfi-200 évforduló alkalmával megjelent írásokban is, hogy a költő mennyire tudatosan alakította a saját imázsát.
Magát is azon kapja néha – egészítette ki a gondolatot Demény Péter –, hogy felveti, ki volt a legszebb költő, Radnóti vagy Dsida… s ezen lehetne vitatkozni, de teljesen irodalmiatlan, mert semmi köze a tehetséghez, hogy valakinek egyenes vagy görbe az orra. Ellenben ma is lehet tapasztalni az emberekben a vágyat arra, hogy egy költő legyen szép – erre jó példa a Szentgyörgyön nemrég kirobbant vita a Petőfi-szobor kapcsán. Újvári Dorottya szerint ez Petőfi korában is így volt, nyugaton is nagy rajongótáborral rendelkeztek ismert költők, például Byron és Shelley, akik ugyancsak tudatosan és aktívan formázták a magukról kialakuló képet, azt is, hogy mit szeretnének nyomtatásban látni. A 19. század közepén a fényképekkel és sokszorosítási grafikákkal kezdenek megjelenni a lapokban is az illusztrációk a szövegek mellett. A Pesti Divatlap például előzőleg felhívta olvasói figyelmét arra, hogy a következő lapszámában benne lesz Petőfinek az arcképe. Lehet, ma ezt megmosolyogjuk, hiszen magától értetődő ki hogyan néz ki, a közszereplőket arcról felismerjük, de akkor újdonságnak számított, hogy láthatták a kinézetét annak, akinek ismerték, olvasták a verseit.
Hús-vér ember helyett ideál
Petőfi halála után számos vizuális ábrázolás készült a költőről, a művészettörténész megemlítette a Barabás Miklós által még Petőfi életében készített rajzot, amelyről utólag egy metsző, Tyroler József metszetet készített, hogy lehessen nyomtatásban is használni. Ennek a történetnek az érdekessége, hogy Petőfi beleszólt, milyen legyen a metszet a rajzhoz képest, jelezve, már másképp hordja a bajszát és szakállát, mint amikor Barabásnak modellt állt. Ezeknek a rajzoknak az alapján próbálják meg Petőfit ábrázolni a későbbieknek, de ezeken már nem annyira a hús-vér embert látjuk, hiszen igyekeznek belefoglalni, megjeleníteni mindazt, ami a költő mögött van: haza, hősiesség, szabadság – fejtette ki a művészettörténész. A beszélgetésben kitértek arra is, hogyan használták ki a különböző, elsősorban politikai rendszerek Petőfit. A szabadságharc utáni évtizedekben még az élő emlékezet a jellemző, majd az 1920-as években, Trianon után, mint az összmagyarságot jelképező költőt népszerűsítik, aztán az államszocializmus éveiben azt hangsúlyozzák, hogy „ő a nép fia”. Ez jól megfigyelhető az erdélyi kiadványokban is – a közönségnek a művészettörténész az Új Élet és az Utunk borítólapjait vetítette ki, amelyeken ötven évvel ezelőtt, a költő 150. születésnapján emlékeztek Petőfire, mint a „nép költőjére”, aki „egy volt közülünk”.
A kultusztörténetnek csapdái is lehetnek
Demény Pétert az is érdekelte, a művészettörténész mit tartana fontosnak, mit emelne ki egy általa szervezett Petőfi-kiállításon. Újvári Dorottya számára a személyes tárgyak, vagy amelyek köthetők a költőhöz illetve a hozzá közel állókhoz, mint például Szendrey Júliához, azok lennének érdekesek egy tárlaton, mint a kultusznak a különböző megnyilvánulási formái nemcsak a 19., hanem a 20. században is. A Petőfi-kultusz azonban nemcsak számos és változatos, hanem újabb kérdéseket felvető formában is minduntalan megnyilvánul, külön kutatás tárgyát képezhetné, mi motiválja az embereket továbbra is, hogy ennyire jelen van az életükben Petőfi. Példaként említette a művészettörténész egy youtube vlogger videóját, amiben azt taglalta érdekes történetként, hogy a költő annakidején nem halt meg, elvitték az oroszok – a filmet rengetegen megnézték és kommentálták. Demény Péter szerint az ilyen és hasonló érdeklődést egy tudatos kontroll alatt kell tartani, és nem elhinni bármit, amit bárki mond, mellőzve azt is, amit például igazol a költő élete, munkássága.
Az arcképeket nem lehet megkerülni
Fontosnak tartja-e a képi ábrázolást, azt, hogy például egy költőnek úgymond arca legyen? – faggatta tovább a művészettörténészt Demény Péter. Újvári Dorottya szerint ez helyzetfüggő, de úgy vélte, az arcképeket nem lehet megkerülni, hosszú évszázadok óta bennünk van, hogy az arcképet és az embereket hogyan azonosítjuk egymással. Megemlítette ismét Hans Belting egy szövegét, amelyben leírja, régen a tárgyalásokon például arckép helyettesíthetett egy személyt, vagy hagyatéki tárgyaláson szintén arcképpel „pótolták” a személyt a tárgyalás lefolytatásához. Ebből is látszik, nemcsak akkor fontos az arckép, ha közszereplőről van szó, hanem akár banális esetekben is lényeges, hogy megismerjük a másik embert valamilyen ábrázoláson. Jó gyakorlatnak vélte, amikor felkérnek fényképészt fotósorozat készítésére például ismert írókról, mert ha jelen pillanatban nem is érezzük ezt lényegesnek, de néhány évtized múlva fontossá válhat a kép megléte.
Melyik három Petőfi-ábrázolás kerüljön tankönyvbe?
Felvetette Demény Péter azt is, hogy például egy tankönyvbe melyik három képet tenné be Petőfiről? A művészettörténész a dagerrotípiát, mint a hitelesnek tartott fényképet tenné be, továbbá a Barabás Miklós által készített rajzot illetve arról készült metszetet az ehhez kötődő történet miatt, amely nemcsak az alkotó tudatos tevékenységét mutatja, hanem a modellét is, akinek véleménye van és beleszól az ábrázolásba, harmadikként pedig egy kortárs feldolgozást választana, amely azt mutatja, mi hogyan látjuk ma és értelmezzük a költőt, az ábrázolását. Ellenben kiemelte azt is: akkor tartja fontosnak ezeket az arcképeket, ha kontextusban ábrázoljuk, megpróbáljuk tudatosítania, hogy a képek általában nem véletlenül készülnek. Ez a viszonyulás, gondolkodás ma is fontos annak ellenére, hogy például mobiltelefonnal rengeteg képet készítünk, és bár úgy érezzük, nem válogatjuk meg, mégis, minden képi ábrázolás egy tudatos döntés eredménye. Egy tankönyvben egy kép egymagában nem biztos, hogy hasznos, fontos kibontani a kontextusát.
Az ábrázoláshoz kapcsolódva még egy érdekességet említett: a kozterkep.hu magyarországi honlap a Petőfi keresőszóra több mint 300 találatot adott ki, olyan köztéri helyeket, ahol Petőfi Sándorról készült szobor található, és ez még nem jelenti az összes alkotást, csak azokat, amelyeket valakik lefotóztak és feltöltöttek a honlapra.
Folyamatosan állítunk szobrokat, avatunk emléktáblákat, és az utóbbi bő kétezer év azt mutatja, az emlékhagyásnak erről a formájáról ezután sem fogunk lemondani. Az emlékezetkutatás is foglalkozik ezzel a jelenséggel, az emlékek szintjén történő különböző tapasztalatok átörökítésével.
Kreatív ötletekkel átemelni a múltból a modernbe
A mai kor rohamos műszaki fejlődése olykor meglepő, de akár megható dolgokra is képes, például valakinek a képi ábrázolását „megmozgatva” szinte úgy érezzük, hogy életre kelt az illető. Újvári Dorottya szerint vannak olyan modernkedő, erőltetett ábrázolások – például Petőfi arcképére sötét napszemüveget tettek –, amelyek még nem teszik maivá és nem hozzák közelebb a költőt egy tizenéveshez. Ennél hasznosabbnak tartotta például a Petőfi Irodalmi Múzeum által kisiskolásoknak szervezett versenyt azzal a témával, hogy képzeljék el, mi történik a Petőfi-dagerrotípia hátterében, és azzal egészítsék ki a képet. Egy ilyen ötlettel illetve megoldással máris ráirányítják a figyelmet a képre, gondolkodni kell annak a kontextusán, foglalkozni kell a történettel, és a versenyre beküldött sok kreatív rajz is visszaigazolta az ilyen jellegű megoldások hasznát.
Borítókép: Újvári Dorottya művészettörténész és Demény Péter író beszélgetése a Petőfi-arckép kialakulását járta körül (fotó: Györkös Mányi Albert Emlékház - Facebook)
