Hogy miért lett pont Antónia a neve, s nem például Tóni, azt nem tudom – de fogjuk rá, hogy a nők empatikusabbak, kedvesebbek, segítőbbek, így szívesebben fordul ügyes-bajos dolgával az ember egy nőhöz, mint egy férfihoz. Márpedig Antóniának ez a hivatása: fogadni a kérelmeket, majd továbbítani azokat az illetékesekhez.
Persze jobb lenne, ha egyből meg is oldaná azokat, de ne legyünk telhetetlenek. Antónia végülis még csak néhány órája dolgozik a városházán, s manapság meglehetősen nehéz eligazodni a folyamatosan változó törvénykezés és bürokrácia útvesztőiben még egy hús-vér, gondolkozó és mérlegelni képes embernek is, nemhogy egy robotnak. És hát azért tegyük hozzá: Antónia egyelőre kicsit butácska, például ha parkolóhely-kérelemmel fordulunk hozzá, de véletlenül a szociális osztályt pipáljuk ki címzettként, nem veszi észre a hibát. De hát senki sem lehet tökéletes, a lényeg a szándék, és ha a szándékot nézzük, az önkormányzat ezen intézkedése is dicséretre méltó: sokakat kímél meg egy plusz úttól – Antóniának köszönhetően nem kell feltétlenül elmenni a városháza valamelyik székhelyére csupán egy kérelem iktatásáért, sőt, egyes esetekben a válaszdokumentumért sem.
Az utóbbi években nem ez az első eset, hogy hasonló „okosmegoldással” rukkol elő a hivatal: ott van például a MyCluj applikáció a különféle panaszoknak, lakossági bejelentéseknek, aztán ott a szabad parkolóhelyeket figyelő Cluj Parking, de azt se feledjük, lehetővé tették a parkolódíj vagy a buszjegy sms-ben történő fizetését, a helyi adók online törlesztését. Vagyis, ha lassan is, de biztosan haladunk afelé a bizonyos smart city, azaz okosváros felé, amelyről oly sok szó esett az utóbbi években nemcsak politikai körökben.
A baj talán csak az irammal van – szerintem Antóniát is sokkal hamarabb ki lehetett volna találni. De végülis az iram mifelénk márcsak ilyen, lásd az autópályák építését, a szelektív hulladékgazdálkodás bevezetését s még annyi mindent. Nyilatkozatokban már évekkel előtte járunk korunknak, TGV-vel utazunk Budapestre, s már azt beszéljük, hogy néhány év múlva Kolozsváron csak elektromos buszok fognak közlekedni a közszállításban – miközben még meg sem érkezett a városba az összes újonnan vásárolt, diesel üzemanyagú csuklós busz. Vajon miért nem rendeltünk már most elektromos buszokat e 60 jármű helyett?
A válasz egyszerű: nem vagyunk eléggé jövőbelátóak. Ott van például a metró ügye. Talán nem tévedek, ha azt mondom: nagyjából már mindenki elkönyvelte, hogy előbb-utóbb lesz Kolozsvárnak földalattija. Hát akkor miért nem lehet most nekiállni az építkezésnek? Amilyen iramban haladnak nálunk a nagybefektetések, épp idejében elkészülne – pont akkorra, amikor a város és vonzáskörzetének lakossága eléri az 500 ezret, mely számtól érdemesnek tartják a szakértők a metró működtetését. Gyanítom, hogy mi ezzel szemben kivárunk, pedig tudhatnánk: nem akkor kell nekiállni ebédet főzni, amikor a has már korog…
Persze Antónia erről nem tehet, ő csak egy közalkalmazott a sok közül, akinek papírtologatás a feladata. S ő legalább ezt úgy csinálja, hogy még papír sem kell hozzá… Ráadásul pedig bármikor fogad minket, sohase nem mérges és nem megy ebédszünetre pont akkor, amikor odaér a sorunk. Azt hiszem, ezekkel a jó tulajdonságaival percek alatt belopja magát a szívünkbe, így hát, kedves kolozsváriak, Antónia a mi új barátnőnk…
