Négyen a nagyágyon
Nem kegyelmezett, két hét szobafogságra ítélte a háromévest, mellé persze az anyukát és a kisöcsit is. Történt mindez a Panna keresztelője előtti héten. Igyekeztünk távol tartani a nagylegényt minden családtagtól, aki kapcsolatba került a beteg unokatesóval, bár tudtuk, hogy Matyinak jobb lenne most átesni a gyerekbetegségen, mint majd felnőttként. Nagy volt az izgalom, nehogy Matyin is megjelenjenek a kiütések, az ugyanis nagyon bojkottálta volna a családi ünnepséget. Megúsztuk.
A keresztelő után intenzíven próbáltuk keresni a találkozást mindenkivel, aki hordozhatja a betegséget. Meglátogattuk az unokatesóékat, s buzgón vizsgálgattuk szegény Matyit minden pelenkázás, fürdetés alkalmával. A hét vége felé megjelent végre egy várvavárt pöttyöcske az arcán. Aztán nemsokára még egy a csuklóján és egy másik a homlokán. Biztosak voltunk benne, hogy helyzet van, be is rendezkedtünk a kéthétnyi szobafogságra: előkerültek az addig rejtegetett játékok, hogy átvészeljük a bezártságot. A háziorvosnak is azt mondtuk, hogy nagy valószínűséggel nálunk is beütött a járvány, amikor oltásra hívta Pannát. Kiegyeztünk, hogy hétfőig várjuk a fejleményeket, s akkor mindkét gyerekkel elmegyünk, ő majd kimondja a verdiktumot.
A hétvégét családostól háziőrizetben töltöttük, figyeltük az újabb pöttyöket Matyin és Pannán, de azok csak nem akartak megjelenni. Hétfőn aztán a dokinéni megállapította, hogy Matyi kiütései egyszerű... szúnyogcsípések, már szépen húzódnak visszafelé, Panna pedig oltás-kész. Jól bedőltünk ennek az októberi kósza szúnyognak.
