Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagár-helyzet, annál is inkább, hogy a jelenlegi készleteket a háború kitörése előtt szerezték be

(Fotó: illusztráció)

A pénzügyminisztérium elkészítette az üzemanyagárakkal kapcsolatos elemzését, és a kormány „a következő napokban” várhatóan dönteni fog a következő lépésekről – nyilatkozta kedden sajtóeseményen Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a tárcavezető elismerte, hogy „jelentősen” nőttek az üzemanyagárak és a helyzetet aggasztónak nevezte. Különösen annak fényében – tette hozzá –, hogy az üzemanyagok a közel-keleti háború kitörése után azonnal drágultak, pedig a rendelkezésre álló készleteket még közel-keleti válság előtti – jóval alacsonyabb – árakon szerezték be a forgalmazók. Szerinte a Versenyhivatalnak, az adóhatóságnak és a fogyasztóvédelmi hatóságnak ellenőriznie kell ezt a rendellenes áremelkedést. „Úgy gondolom, hogy az elkövetkező napokban az elemzések alapján döntés születik az árak sokkal szigorúbb ellenőrzéséről – fogalmazott.

Nazare emlékeztetett, hogy a pénzügyminisztérium már intézkedett: meghosszabbították a fuvarozók támogatási rendszerét, hogy az áremelkedés hatása ne gyűrűzzön tovább a gazdaságban. Hozzátette, hogy a kormány további intézkedéseket is hozhat, beleértve az energia-veszélyhelyzet kihirdetését és az árak szigorúbb monitorozását a vonatkozó jogszabályok alapján.

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi politikai feszültségek milyen mértékben befolyásolják a döntéshozatalt, a miniszter azt válaszolta: alapos mérlegelésre van szükség, mert „nem minden intézkedés hoz azonnali eredményt”.