Csak félig csukom be a gyerekszoba ajtaját – ebben sikerült kiegyezni a kismanókkal –, egyik ugyanis csukott, másik pedig nyitott ajtóval szeret csak aludni. Ez a járható középút, s azzal bújhatok is be a takaró alá egy kicsit olvasni, ha már Apa kimenős.
Pár perces nyugalom után nyöszörgést hallok. Próbálkozom a távirányítós megnyugtatással. (Értsd: átkiáltom, hogy minden rendben, anya is bebújt már, aludjunk, mert nemsokára itt a reggel, nehéz lesz az ébredés.) Nem hatásos. Újra ki kell bújnom, át kell mennem hozzájuk, nincs mit tenni. (Mikor lesz már végre egy nyugodt, könyvfalós estém?!)
A nagyágyról nem tudtam eldönteni, hogy melyik manó kesereg, a gyerekszobába érve aztán kiderül, hogy Panna szomorkodik. Mivel Matyi már az igazak álmát alussza, bebújok a kicsi lányom mellé, hátisimi, s megkérdezem, hogy mi bántja, miért szomorkodik?
– Anya, nekem soha nem lesz férfiam, jó?
– Tessék?! (Este tíz óra. Miről van szó? Álmában beszél?!)
– Nem akarom, hogy legyen férfiam, s kész.
– Panna, miről beszélsz?
– Csak nem akarom, hogy legyen. Baj, Anya?
Még mindig meresztem a szemeim a sötétben, hegyezem a füleim, hogy mi is az éppen aktuális téma, s honnan jön most ez ide. Zokogva folytatja:
– Anya, tudod, azt álmodtam, hogy nekem is lett férfiam, s akkor el kell menjünk innen, nem aludhatok többet az ágyamban, nem lesz már semmim, s ti se lesztek velem Apával. Én nem akarom, hogy ez megtörténjen. Nem akarom, hogy legyen férfiam. Akkor mindig itt lehetek veled, nem leszel egyedül, főzhetünk együtt, s babázhatunk sokat.
– Kicsi Panna, ezektől nem kell félned. Az jó dolog, hogy van Apa nekem, hogy ő a férjem. S ha ő nem lenne, ti se lennétek nekem, tudod? Látod, van mindenünk, s mamáékkal is gyakran találkozunk. Ha nagy leszel majd, fogsz örülni annak, hogy lesz majd neked is férjed. Az jó dolog. S az is, ha máshol fogsz majd lakni vele. Ide, hozzánk bármikor jöhetsz majd, s mi örökre barátnők maradunk pont, mint mamával.
– S ha mindig veletek maradok, akkor kisbabám se fog születni? Mert én azt nagyon szeretném. Olyan jó lenne, ha már most születhetne kisbabám! Akkor itt lakna nálunk, s aludhatna az ágyamban.
Nem kis feladat volt megnyugtatni zokogó Pannámat, de végül megbeszéltük az élet nagy dolgainak egy részét. Ki gondolta volna, hogy a lassan négyéves kiscsaj ilyen kérdésekkel küzd? Arra számítottam, hogy a párválasztás majd jóval később fog terítékre kerülni.
Igaz, az oviban már egy ideje nagyon is aktuális téma a szerelem. Mint kiderült, Matyi igencsak nagy szívtipró, nem csak az ő szerelmei változnak hétről-hétre, de a rajongóinak száma is napi szinten növekszik.
Egyik délutáni hazamenésnél két kis ovisom sugdolózni, kuncogni kezdett, amikor az egyik kislány a másik csoportból integetett nekik az ajtóból. Éreztem, hogy itt valami huncutság van a levegőben, s nem is kellett sokat puhatolózni, egymás szavába vágva mesélték: délelőtt, amikor kint voltak az udvaron, az a kislány már nem csak kergette Matyit, hanem odament hozzá, s megpuszilta. Mindenki előtt, Anyaaaa!
Erre Matyi vállat vonva: Biztos ő is (!) szerelmes belém!
Hejj, mi vár rám…!
