Fél évvel ezelőtt még tűzbe tettem volna a kezem, hogy a kisebb-nagyobb autók, különféle járművek végig fogják kísérni a Matyi életét, nem is akárhogyan, hanem igencsak jelentős szerepet töltve be. Úgy éreztem, hogy nincs az a mennyiségű kisautó, amit fel tud halmozni, s ne kérne egy-egy különleges alkalomra újabb és újabb kis járgányokat.
S lám, még csak az iskolakezdésig sem kellett várnunk, máris újabb láz tombol kis családunkban: fociőrület a neve.
Az egész azzal kezdődött, hogy az egyik nagyobb unokatesó elkezdett fociedzésekre járni még tavaly. Igaz, Matyi is kikönyörögte magának a lehetőséget, de az akkori énjének nem tetszett a labdakergetés, inkább a bordás falra, kispadra mászott, miközben a többiek a bőrt rúgták. Nem is erőltettük, elkönyveltük, hogy (még?) nem ez az ő útja.
Aztán idén már nemcsak a passzolgatás, kapura rúgás lett az unokatesós együtt töltött idő főszereplője, hanem a focistás kártyák gyűjtögetése, cserélgetése és albumba rendezgetése borzolta a kedélyeket. Nem kis feladat volt ugyanis beszerezni az albumot, majd az újabb és újabb kártyákat, mert országszerte igencsak sokan hódolnak ennek a hobbinak, egy-kettőre felvásárolják a kínálatot. A szülők, nagyszülők pedig egymás után járják a boltokat, ahol ezek a kincsek fellelhetők. Mióta ugyanis a focis kártyás cserebere, alkudozás folyik, Matyi is megfeledkezett a régi szerelméről: Anya, én most már gyermeknapra, szülinapomra, karácsonyra, jégtörő Mátyásra és még a nyuszitól is csak focis kártyákat kérek, hogy megteljen az albumom, s a duplákat jól el tudjam cserélni értékesebb kártyákra. Tudod, a csillogósokra. Azok a legjobb kártyák, Anya! Kaphatok mindig csak kártyákat, ugye? Kérlek, Anyaaaa!
Így történt, hogy a legutóbbi hosszabb kirándulásunkra már csak a mi kérésünkre csomagolt be a nagylegény néhány autót, inkább újra meg újra megszámolta, és átrendezte a kártyákat.
Az utazás alatt pedig egymást érték a focistákra, focicsapatokra, zászlókra vonatkozó kérdések. Fel kell kötnünk a gatyánkat, mert elég becsapós dolog elmagyarázni az ötévesnek például azt, hogy egyes játékosok lehetnek ugyanazok, annak ellenére, hogy más-más mezt viselnek a különböző képeken.
A jelenlegi őrülethez hozzátartozik még egy érdekes eset, amikor szintén az új győzedelmeskedett a régi felett. Az említett kiruccanás alkalmával beszabadultunk egy könyvkiárusításba, ahol mindenki érdeklődve kutatott a számára csábító címek, szerzők, képek után. Apa talált is egy érdekes, sok-sok színes képpel illusztrált autós könyvet – lám, ő még ennyi év után sem feledkezett meg a régi szerelméről –, mutatta is lelkesen Matyinak, de ő focitörténetes könyvet szorongatott, s nézett nagy bociszemekkel, hogy ő azt nagyon szeretné magával vinni. Hiába is magyaráztuk neki, hogy az nem gyermekkönyv, s unalmas lenne azt tanulmányozni, kitartott a döntése mellett, mi pedig kénytelenek voltunk később a focitörténelem mélyebb bugyraiba beleásni magunkat, mert a legény esti mese helyett is azt akarta forgatni.
Nem könnyű így az élet Pannának, hiszen a környezetében leginkább csak fiúk vannak, ők pedig (jelenleg) élnek-halnak a fociért. S bár próbálkozik ő is felzárkózni, ügyes labdaérzékkel néha passzolgatni, azért mégiscsak kibukik néha belőle: Anyaaaa, mikor lesz már nekem is egy barátnőm, egy igazi lány, hogy legyenek végre lányos dolgok is, ne csak a fiús dolgok. Már úgy unom a focit! Nagyon szeretnék már egy barátnőt, akivel én is tudjak játszani.
Ilyenkor úgy megesik rajta a szívem! Így jobb híján megpróbálom elcsalogatni az ékszeres dobozaimhoz – ami amúgy tiltólistás –, s ott aztán tudunk kicsit csajoskodni, pörgő-forgó szoknyákat próbálgatni, különféle nyakláncokat, karkötőket magunkra aggatni, vagy egyszerűen csak hercegnős, királylányos meséket olvasni vagy anyás-babásat játszani úgy, hogy Panna az anyuka, én pedig a kislánya, akit átöltöztet, elaltat, vagy éppen mesél neki.
Az ilyen alkalmak pedig az én nőiességemet is erősítik, alakítják, s megalapozzák a későbbi anya-lánya kávézásainkat. Megfogadtuk ugyanis Matyival is, Pannával is, hogy amikor majd nagyok lesznek, gyakran megyünk majd kávézni, hogy tudjunk jókat dumálni, úgy, ahogy Anya szokott a barátnőivel.
