A herbáriumok tudományos és gyakorlati hasznáról

Barina Zoltán mondanivalójában végigvezette a Kárpát-medence legnagyobb növénytárának útját a mai napig. Sok biológia szakos tanárnak érdemes lett volna meghallgatnia azt, hogy a préselt növények, begyűjtésük, meghatározásuk hogyan szolgálja a fajismeret kialakítását, sőt a tudományt is. A természeti megfigyelések a mai didaktikai munkában elterjedt virtuális megközelítésnél sokkal életképesebbek. Az élő növények ismeretével a diákok sokkal tudatosabban viszonyulnak az átalakulóban levő flórához, ami közös megóvandó kincsünk. A jól dokumentált előadás néhány érdekes részletét közöljük e cikkben az olvasóval, a teljesség igénye nélkül.

A Budapesti Növénytár története

A Budapesti Növénytár eredetét az előadó az 1870-es évekre vezette vissza. Tegyük hozzá, hogy Haynald Lajos bőkezű adományával ekkor teremtette meg az anyagi alapokat a növénytár fejlődéséhez. A „Flora Hungarica” megalakulása (1901) egyik fontos állomása volt e hosszú folyamatnak. Fokozatosan jöttek létre a különböző részlegek, például a páfránygyűjtemény (1904), a mohagyűjtemény (1905), a gombagyűjtemény (1906), a zuzmógyűjtemény (1909). Jóval később alakult meg egy igen fontos részleg, a tudománytörténeti gyűjtemény (1951). Ezt követte az állandó növénytani kiállítás létrejötte (1953–1959). A korszerűsödést jelezték az alumínium szekrények megjelenése (tűzbiztonsági szempontból is fontos volt), a gyűjtések szakszerű raktározása érdekében. Természetesen ezekhez az eseményekhez mindig újabb és újabb munkatársak nevei sorakoztak fel. A növénytár vezetői közül neves botanikai szakemberek kerültek említésre a régiek közül: Jávorka Sándor (1934–1940), vagy az erdélyi származású Szabó T. E. Attila (a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett biológus, 1989–1991), akinek a vezetésével a történeti rész leválasztása történt.

A növénytár többször költözött, székhelye volta a Múzeum Körúton, Széchenyi út 5. szám alatt, a Magyar Tudományos Akadémia II. emeletén, a Vajdahunyadvárban (Városliget), a Könyves Kálmán körúton, Magyar Nemzeti levéltárban. Egy időben a második világháború után vidékre költöztették (Váchartyán).

Gyarapodások és preparálás

A gyarapodás az évszázadok alatt történt, a préselt növények, a herbáriumok számának fokozatos növekedésében jelentkezett. 1818-ban József nádor megvásárolta Kitaibel Pál (1757–1817) gyűjteményét. Megemlíthetjük Haynald Lajos (erdélyi katolikus püspök, kalocsai bíboros érsek és botanikus, az MTA tagja) herbáriumát és könyvtárát (100 000

példány), amit végrendeletileg 1891-ben halála után a növénytárra hagyott. A 20. században már 900 ezer virágos növény szerepelt a budapesti gyűjtésben. A 21. században 2003-ig az éves garapodás felét a „Herbarium Generale”-ból bekerülő, a H. Carpato-Pannonicumába tartozó anyag képezte. Átlagban évente ezen az úton ezer herbáriumi lap érkezett. Más aktuális gyűjtések is gazdagították az anyagot. A ma már „online” úton is elérhető adatbázisok Budapestről, Bécsből, Tiránából, Szófiából, Belgrádból és Rijekából származnak. Egyedinek számító pl. Kossuth Lajos gyűjteménye, vagy a rózsák anyaga tízezres nagyságrendű.

A leltározott anyag állandóan tovább gyarapodott, így 2002-ben elérte a 106 205-ös példányt. 2000 után az úgynevezett „Balkáni gyűjtés” 17 000 példánnyal növelte a már jelentős állományt.

A preparálás területén is változtak az alkalmazott módszerek: a mobilpréselés, a hőátfuvás (szárítószekrények), a hullámpapírok használata, a foszfortartalmú szénkéneg, vagy a fagyasztás, a preparáló előfertőtlenítő szoba, és más megoldások is a gyakorlati alkalmazásba kerültek.

Tudományos és gyakorlati haszon

Természetesen mindig felvetődött a herbáriumok gyakorlati és tudományos hasznának a kérdése. Flórakutatással foglalkozott többek között Jávorka Sándor (1838–1961 között), taxonómiával Újhelyi józsef (1910–1979), társulástani, flóratörténeti kutatásokkal: Fekete Gábor (1930–2016), Zólyomi Bálint (1908–1997), Jakucs Pál (1928–2000).  A Növénytár kutatói továbbá fogalalkoztak a Nemzeti park növényzetének kutatásával is (Kiskunsági Nemzeti Park, Aggteleki Nemzeti Park), vagy botanika-történeti kutatásokkal Bunke Zsuzsanna.

Az előadás, de az azt követő beszélgetések nyomán is felvetődött a továbblépés irányainak a kérdése is. A feldolgozásra váró anyag még mindig hatvanezer és százezer példány között mozog. A szükülő kapacitás mellett számolni kell azzal, hogy növekedőben van az igény a gyűjtemények használatára (digitális herbáriumok). Figyelni kel a jövőben a herbáriumok egyedi értékeinek a feltárására és közzétételére. Említésre méltó, hogy a herbáriumi példányok genetikai állománya rendszerint épen marad, és tanulmányozható például a növények földrajzi elterjedtsége, vagy annak változásai.